A 2. világháború leghülyébb csatájában a szövetségesek két napig lőtték saját magukat

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

A második világháború története bővelkedik a fura és groteszk epizódokban, néhányról már megemlékeztünk itt a Ma is tanultam valamit rovatban is - például amikor Hawaii-on minden papírpénzt elégettek, vagy amikor a Colditzból szökő angol hadifoglyok véletlenül a nácik borospincéjébe szöktek be. Mai történetünk ebbe a sorba illeszkedik: a háború legfurább csatájáról lesz szó, amiben az amerikaiak két napig lőtték saját magukat, a japánok meg ott sem voltak.

Kiska egy apró sziget az Alaszkához tartozó Aleut-szigetcsoport nyugati csücskében; annyira nyugaton van, hogy az már majdnem kelet. A 30 kilométer hosszú, 3-10 kilométer széles sziget nagyjából félúton van Alaszka és Japán között, ezért hiába lakatlan, fontos stratégiai pontnak tűnt a csendes-óceáni hadszíntéren. A valós katonai jelentősége azért nem volt különösebben nagy: a zord időjárási körülmények, és a lakott területektől való nagy távolság miatt nemigen lehetett katonai támaszpontként használni, hogy aztán onnan lehessen támadást indítani, bármelyik irányba. Ennek megfelelően az amerikai hadsereg csak egy tíz fős személyzettel működő időjárásjelentő állomást üzemeltetett rajta, egészen 1942. júniusáig, amikor a japánok egy 500 fős tengerészgyalogos különítménnyel elfoglalták a szigetet, majd még több ezer katonát vezényeltek oda.

Az amerikaiak ősszel, majd a következő tavaszon is tessék-lássák bombázták a sziget a japán helyőrséggel együtt, de a rossz időjárási körülmények, nevezetesen a szinte állandó, sűrű köd miatt sok kárt nem sikerült tenniük benne. Végül 1943. nyarán határozott úgy a szövetséges vezetés, hogy oda kell csapni az Aleut-szigeteken állomásozó japánoknak, hiszen bármennyire is az isten háta mögött, de mégis csak amerikai földet bitoroltak. Az amerikai és kanadai csapatok komoly erőkkel vonultak fel Kiska ostromára: 96 hadihajó és több mint 34 ezer katona érkezett az 5200 fős japán támaszpont bevételére.

Fotó: FSA/OWI Collection / Kongresszusi Könyvtár

Az invázió augusztus 15-én kezdődött, és két teljes napon át tartott. A szövetséges csapatok a sziget két átellenes felén szálltak partra, és harapófogóba fogták a japán erődöt. Az átláthatatlan, sűrű ködben kaotikus helyzet alakult ki, szinte vakon lőtték egymást a harcoló felek. A csata végén az amerikai-kanadai sereg közel 300 sebesültet, és 32 (más források szerint 92) halottat könyvelhetett el, és komolyan megsérült a USS Abner Read romboló is, de elfoglalták a japán helyőrséget.

Az ellenség viszont nem volt sehol. Mintha a föld nyelte volna el őket.

Mint kiderült, a japán csapatok a csata előtt három héttel csendben visszavonultak, az amerikaiak pedig az üres helyőrséget támadták meg. A USS Abner Read aknára futott, a partraszálló csapatok pedig egymást lőtték a ködben, két napon át. Minden egyes odaveszett vagy megsérült katona baráti tűzben, vagy a japánok által otthagyott aknákra lépve esett el. Az amerikai haditengerészet azóta is erre a győzelmére a legkevésbé büszke.