Hidegháborús képmegosztás: a műhold ledobja, a légierő elkapja

Ma már mi sem természetesebb annál, mint hogy a műholdak szépen küldözgetik vissza a digitális képeiket a földi bázisra, ahol a gépeken rögtön el is kezdik feldolgozni a felvételeket. Na de a műholdak közel sem a digitális kor szülöttei, valahogy az analóg fotókat is vissza kellett juttatni a Földre.

Ezzel a problémával kellett megbirkóznia az első amerikai kémműholdprogramnak is, amely Corona néven indult 1959-ben, a CIA felügyelte a légierő segítségével, és egészen 1972-ig futott. A program részleteinek a titkosítását 1995-ben oldották fel. A feladata a szovjetek és a kínaiak megfigyelése és fényképezése volt. Ehhez két kamerát és a Kodak által gyártott 70 milliméteres filmet használtak.

A technológia folyamatos finomodásával a program végére a két kamera már összesen közel 10 kilométernyi filmet használt el minden egyes bevetésen. Amikor egy-egy filmtekercs betelt, a General Electric által gyártott speciális kapszulába zárva visszahullott a földi légkörbe. Ez a filmes vödörnek becézett tartály nagyjából 18 kilométeres magasságon aztán ledobta magáról a hőpajzsot, amely a légkörbe lépéskor védte, és kiengedett egy esést lassító ejtőernyőt.

Az első ilyen visszatérő tekercset 1960-ban gyűjtötték be. A kapszulában volt egy jeladó, ez alapján mérték be a légierő egy repülőgépének műszerei, de röptében lehalászni már manuálisan kellett a filmet a gépre szerelt kampóval, ezért sok múlott a legénység ügyességén. Nem is mindig sikerült a manőver, az alábbi videón például csak másodszorra kapták el a tartályt. (03:50-nél látható az első kísérlet, 04:20-nál van kapás.)

Bár a legextrémebb a repülős filmhalászat volt, akadt azért más módja is a begyűjtésnek. A kapszula a vízen is képes volt landolni, ilyenkor az aljába épített sótömb két nap alatt feloldódott a vízben, hogy ha ennyi idő alatt nem találták meg az amerikaiak, inkább süllyedjen el, mielőtt illetéktelenek botlanának bele.

Miután 1964-ben egy elkallódott filmes vödröt venezuelai farmerek találtak meg, a CIA elővigyázatosságból elhagyta a “Titkos” feliratot a kapszulákról, és ehelyett nyolc nyelven ráírták, hogy jutalmat kap, aki visszaszolgáltatja az Egyesült Államoknak.

2011-ben két későbbi kémműholdprogram, a Gambit és a Hexagon titkosítását is feloldották. Ezek is hasonló módszerrel dobálták vissza az elhasznált filmtekercseket. A Hexagon-program első küldeményét viszont nem sikerült elkapnia az erre kijelölt repülőnek, ezért 1972 tavaszán a Csendes-óceán fenekén kötött ki. Mivel érthető módon nem akarták veszni hagyni a szovjet tengeralattjáró-bázisokról és rakétasilókról készült nagy felbontású képeket, ezért a haditengerészet Trieste II nevű mélytengeri tengeralattjárójával szedték össze a kapszulát öt kilométeres mélységből.

Szovjet rakéták, ősi városok

Bár a szovjet létesítmények felderítése volt a cél, az 1960 és 1972 között készült több mint 188 ezer fotó utólag a tudománynak is hasznot hozott: a műholdfelvételek a gyakran a régészek által addig nem ismert, feltárásra váró ősi romokat is megörökítettek. Ezekből az Arkansas-i Egyetem kutatói pár éve egy térképet is készítettek.