Senki nem tudja pontosan, ki járt először az Északi-sarkon

A sarkvidékek felfedezése a leghősiesebb, kalandregénybe illő sztorik végtelen tárháza – mindenki ismeri például a drámai versenyfutást Amundsen és Scott déli-sarki expedíciói között, aminek az lett a vége, hogy utóbbi csapata lemaradt az elsőségről, aztán hazafelé jövet, alig egynapi járóföldre a biztonságos bázistól fagyott halálra. Az Északi-sark meghódításának a története nem ennyire közismert, és nem is ennyire tragikus, a legtöbben annyit tudunk róla, hogy egy bizonyos Peary nevű amerikai felfedező volt az első, aki elérte a sarkot, 1909-ben. Pedig valójában szinte biztos, hogy nem ő volt. Sőt, még az is lehet, hogy Amundsen volt az első mindkét pólusnál.

Robert Peary az amerikai haditengerészet mérnöke volt, aki az egész életét a sarkkutatásnak szentelte. Keresztül-kasul bejárta Grönlandot, és egy csomó expedíciót vezetett messze a sarkkörön túlra. Amikor 1909-ben a híres útjára indult az Északi-sarkra, az már a nyolcadik próbálkozása volt, hogy elérje a pólust.

Amikor hazatérve kijelentette, hogy eljutott a Föld legészakibb pontjára, azzal kellett szembesülnie, hogy volt felfedezőtársa, Frederick Cook, aki az 1890-es években még Peary csapatának orvosa volt, ugyanezzel kürtölte tele a sajtót. A dologból bírósági per lett, ahol a két felfedező bizonyítékait vizsgálták szakértők, és végül Peary állításait találták hitelesnek.

Azt, hogy az ember az Északi-sarkon áll, nem olyan egyszerű meghatározni, mint elsőre gondolnánk. Az iránytű nem segít, hiszen az a mágneses északi sarkot mutatja, és nem azt, ahol a bolygó forgástengelye átszúrja a földfelszínt – márpedig ez lenne a sark definíciója. Ráadásul, míg az Antarktisz több ezer méter vastag jégpáncélja alatt szárazföld van, az északi sarkvidék tengeren terül el, a jég olvad és újra megfagy, és egyébként is folyamatos mozgásban van. Ha az ember leszúr egy zászlót az Északi-sarkon, az egy hét múlva már egyáltalán nem biztos, hogy a sarkon lesz. A pontos helyzetmeghatározás annak idején szextánssal történt, és amikor utólag, a nyolcvanas években megvizsgálták az expedíció adatait, a szakértők arra jutottak, hogy Peary valójában nem ért el a sarkig. Igazából már annak is gyanúsnak kellett volna lennie, hogy a feljegyzéseik szerint Pearyék az utolsó szakaszra hirtelen megnégyszerezték a sebességüket, és olyan távolságokat tettek meg naponta, ami a mai motoros szánok képességeit is meghaladja.

A Peary-expedíciót máig sokat vizsgálják és rekonstruálják, többször jutottak már arra szakértők, hogy elképzelhető, mégiscsak eljutott a pólusra a csapat. Az amerikai National Geographic Society legutóbbi állásfoglalása az, hogy nem, csupán 5-10 kilométerre közelítette meg.

A következő sarkkutató, aki arra járt, 15 évvel később, 1926-ban Richard E. Byrd volt, aki egy Fokker F.VII kisrepülőgéppel haladt át a pólus felett. Csakhogy aztán az ő repülési navigációs adatait is megvizsgálták a kilencvenes években, és nagyon úgy néz ki, hogy valójában ő is mellément, a pólustól 160 kilométerre haladt el. Így jutunk el a Déli-sark felfedezőjéig, a norvég Roald Amundsenig, aki szintén a levegőben, a Norge nevű léghajó fedélzetén lebegett át, aprólékosan dokumentálva és ellenőrizve a navigációt. Ő volt az első, aki biztosan ott járt. Mondjuk le nem szállt, tehát ha nagyon kötözködni akarunk, ő sem járt az Északi-sarkon, csak fölötte.

Az első, aki konkrétan a lábával taposta a Föld legészakibb pontját, 1948-ban a szovjet Alexander Kuznyecov expedíciója volt. Ő is repülővel közelítette meg a pólust, sőt három repülővel, a csapat összesen 23 tagból állt, földrajztudósokkal, fizikusokkal és geológusokkal. Egy évvel később egy másik szovjet expedícióban már azt a trükköt is bevállalta két kutató, Vitalj Volovics és Andrej Medvegyev, hogy ejtőernyővel ugorjanak ki a pólus fölött a gépből, egyenesen az Északi-sarkra. 1958-ban a USS Nautilus amerikai tengeralattjáró lett az első, ami víz alatt haladt át a pólus alatt, majd a következő évben a USS Skate fel is jött a felszínre a sarkon, áttörve a tavasszal elvékonyodó jeget.

Ez végül 1968-ban sikerült egy amerikai expedíciónak – bár igazából ők is könnyített módban mentek Pearyékhez képest, mert légi utánpótlást kaptak. 1986-ig kellett várni, hogy valaki – egy Will Steger nevű kutató – megcsinálja a klasszikus felfedezőutat a sarkig: kutyaszánnal, légi utánpótlás nélkül, minden felszerelést és élelmet oda-vissza cipelve magával. És hogy még extrémebbet mondjunk: a norvég Børge Ousland 1994-ben egyedül, sítalpon, mindenféle külső támogatás és segítség nélkül ért el a pólusig.

Na, ebből a sok emberből lehet választani ízlés szerint, ha választ akarunk adni a kérdésre, hogy ki járt először az Északi-sarkon.