Az öt focipálya nagyságú tó, amiben 8 millió medúza él

2017.08.09. 05:16

A mikronéziai Palau egy több mint 300 szigetből álló ország a Csendes-óceánon.  A szigetek többsége lakatlan, hisz az egész országban összesen alig 18 ezer ember él, viszont páratlan természeti csodákkal rendelkezik. A leghíresebb a Koror-szigetén található, mindössze 5,7 hektáros Medúza-tó, amiben csúcsidőben 8 millió medúza között lehetett úszkálni. 

A Medúza-tó igazán egyedi képződmény. Vélhetően úgy jött létre, hogy a jégkorszak után megnőtt a Csendes-óceán vízszintje, ami elárasztotta a tó medrét. A tengeri élőlényeket ez persze nem zavarta, nyugodtan elúszkáltak ők ott is. Csakhogy egy idő után a vízszint csökkenni kezdett, mígnem megszűnt az összeköttetés a tó és az óceán között, pár élőlény pedig ottragadt.

A 12 ezer éves Medúza-tó 0,057 négyzetkilométernyi terül el, legmélyebb pontja 30 méter, és mindössze három halfajnak és két medúzafajnak – aranymedúza és holdmedúza – ad otthont. Az aranymedúza a foltos medúza rokona, annyi különbséggel, hogy a ragadozók hiányának és az evolúciónak hála elveszítette a csalánsejteket tartalmazó tapogatóit. Emiatt teljesen veszélytelenné vált, ráadásul egy kvázi különálló fajról beszélhetünk, ugyanis a tavon kívül sehol máshol nem található meg.

Az aranymedúzáknak azonban nem csak azért jött be az elszigeteltség, mert nem maradt természetes ellenségük: ugyanis alga van a sós vízben, hogy nem győzik elfogyasztani őket. A kényelmes élet és a bőséges táplálék odáig vezetett, hogy a picinyke tóban akár 8 millió, teljesen ártalmatlan aranymedúza is élt egyszerre. Ezek pedig nem csináltak semmi mást, csak ettek és a nap mozgásának megfelelőlen vándoroltak a tó egyik végéből a másikba, majd vissza. 

Egészen hihetetlen élménynek számított a milliónyi, ártalmatlan medúza között úszni, nagyon népszerű turistacélpontnak számított sokáig a hely (bár búvárkodni nem nagyon lehetett, mert 13-20 méter mélyen életveszélyes volt a kén-hidrogén koncentráció). Azonban az utóbbi 15-20 évben – vélhetően a klímaváltozás miatt – elkezdtek eltűnni a medúzák a tóból, 99 százalékuk elpusztult. A helyiek szerint legkorábban öt év múlva várható javulás.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM