A matrjoska Japánban született

Végtelen nyírfaerdők, medve, vodka, balalajka, szamovár, matrjoska baba - megannyi, az orosz léttől elválaszthatatlan motívum. Az első kettőben nincs vita, a továbbiakban igen. A vodka nem jött volna létre a 15. században itáliaiak által bevitt technológia nélkül; a balalajka inkább tatár eredetű, csak a 19. századra alakult ki végleges formája; a szamovár meg Perzsia felől érkezett. De ezek legalább fokozatosan jelentek meg, történetük évszázadokra nyúlik vissza az oroszoknál is. A matrjoska története viszont meglepően rövid.

Fel sem tűnne, ha egy történelmi filmben az orosz muzsik lánya matrjoskát szorongatva futna apja után, akit a gonosz földesúr eladott ezer versztával arrébb lévő szomszédjának. A leány még akkor is őrizné az apja által farigcsált matrjoskát, amikor őt adják el. Na, ez teljességgel lehetetlen volna – mármint, ami a matrjoskát illeti, a többi bőven belefért Oroszország újkori történelmébe, legalábbis az 1861-es jobbágyfelszabadításig. 

Matrjoskák ugyanis ekkor még nem léteztek, az egésznek semmi köze a régmúltba nyúló orosz hagyományokhoz. Az egymásba pakolgatható fababákat ugyanis csak a 19. század legvégén ismerhette meg a széles orosz közönség.

Made in USSR

Az egymásba pakolható fababa tulajdonképpen a népies kultúra idealizálása és a 19. század végére erősödő nemzeti összemérickélkedés nászából született. A „ki a nagyobb náció” versengés ekkoriban inkább a világ nagy részének gyarmati felosztásában nyilvánult meg, de volt békés terepe is: a világkiállítások. Az orosz régiók népviseletét bemutató matrjoskák tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy az oroszok által első alkalommal igazán komolyan vett, 1900-as párizsi világkiállításon megmutassák, milyen változatos az ország kultúrája és azt milyen kreatívan képesek tálalni. A matrjoska remekül szerepelt, díjat is nyert.

Az ideológiai vonulat mellett azonban legalább ennyire fontos volt, hogy a matrjoska a gyermekek készségfejlesztésének modern eszköze, kézügyességet igényel, a kisebb-nagyobb fogalmának érzékeltetésére is alkalmasnak találták. (A sokoldalúság és a gyors siker egyébként nem sokat ért, az eredeti gyártó hamarosan eladta üzemét.)

A matrjoska igazán a Szovjetunióban futott fel – a gyártás már Szergijev Poszad mellett Moszkvában és Nyizsnyij Novgorodban is folyt –, persze szigorúan lányok-asszonyok virágmintás ruháiban. Bár abban, hogy milyenek a kendők és a minták, bőven voltak eltérések, híven tükrözve az eredeti koncepciót, hogy megmutassák az ország különböző népeinek népviseletét.

De aki azt gondolja, hogy a politikusokkal ékesített matrjoskák csak a Szovjetunió felbomlása után jelentek meg, téved. A Szovjetunióban ugyan tényleg Gulagot vont volna maga után egy Lenin-Sztálin-kombó – főleg, ha maradt volna benne korábbról egy jó kis Kamenyev-Buharin-Trockij trió –, a cári Oroszországban viszont bátrabban nyúltak a matrjoskához: nem csak a répamese hősei kerültek fel, vagy egy egész család, akár férfialakokkal együtt, de a Szergijev Poszad-i műhelyekből Napóleon 1812-es hadjáratának századik évfordulójára megjelent egy katonai tematikájú gyűjtemény is, benne a francia császárral és az őt legyőző Kutuzov tábornokkal. 

Orosz büszkeség Japánból?

De ahhoz képest, hogy a története ennyire rövidke, és név szerint ismerünk olyanokat, akik az alkotásban részt vettek, mégis csak legendák vannak arról, honnan ered a matrjoska alapötlete. 

A legismertebb verzió szerint az előképét Japánban kell keresni, ahonnan egyszerűen a globalizálódó világkereskedelemnek és egy egyébként nem túl sikeres, de apja révén gazdag vállalkozónak vagy inkább a feleségének köszönhetően jutott el a protomatrjoska az oroszokhoz. Ha igaz, hogy a mecénás vasútépítő Szavva Mamontov felesége hozott egy kétdarabos fabábut Japánból az 1890-es években, akkor az utolsó pillanatban tette: Oroszország 1905-ben már háborúban állt Japánnal, és nem mellesleg első európai hatalomként megalázó vereséget szenvedett a felemelkedő ázsiai országtól.

Csakhogy a pontos történet valójában épp olyan változatos, mint a matrjoska maga. Már az sem világos, mi ez a japán figura:

• az egyik szerint kokesi – gömbfejű, hengertestű baba, változatos virágmotívumokkal díszítve;
• a másik szerint a zen buddhizmus alapítója, Bódhidharma – japán nevén Daruma – fából készített, szerencsét hozó gömbfigurája; 
• vagy a hét szerencsét hozó istenség egyike, a sok bölcsességre utalva néha csúcsos fejjel ábrázolt Fukurokudzsu fából készített szobrocskája.

Bonyolítja a helyzetet, hogy az első kettő biztosan nem egymásba rakható figurákból állt, Fukurokudzsunál pedig nem egyértelmű, hogy a matrjoskaszerű konstrukció nem későbbi-e, mint az orosz matrjoska.

Japánban nem tudnak a matrjoskáról

Ami biztos, a történetben a már említett Szavva Mamontov, pontosabban maga a család. Szavva fivérének ugyanis volt egy fajátékokat készítő kereskedése és az is biztos, hogy a Gyetszkoje Voszpitanyije (Gyermeknevelés) nevű bolt műhelyében készültek az első matrjoskák. Az üzlet azonban nem futott fel tőlük, 1904-ben a Szergijev Poszad-i céh kezelésébe került, így lett a Moszkvától 73 kilométerre fekvő település – a szovjet évtizedekben Zagorszk – a matrjoskagyártás első központjává. 

Az első matrjoska kifarigcsálását Zvjozdocskin esztergályoshoz kötik, aki 1949-es visszaemlékezéseiben arról ír, hogy 1898-ban kezdett Mamontovéknál dolgozni, ott készítette az első darabokat a párizsi világkiállításra. Ő azonban nem tesz említést semmilyen japán eredetű mintáról, bár arról sem, hogy a díszítéseket az első matrjoskákra az elismert Szergej Maljutyin festő vitte fel. Ő dolgozott ekkor Mamontov kiadójával könyvillusztrációkon is, így könnyen ott bábáskodhatott a matrjoska születésénél is, de valójában erről nincsenek hiteles dokumentumok, ő maga erről sosem tett említést, mégis része a matrjoska eredettörténetének.

Nem világos az sem, hogy ha van köze a matrjoskának Japánhoz, akkor erről miért nem tudnak a szigetországban, ha meg nincs, akkor hogyan bukkant fel a történet.

A japán eredetről egyébként nem tesz említést a Szergijev Poszad-i játékmúzeum sem. Pedig az 1910-es évek elején létrehozott intézmény – amelyet 1931-32-ben telepítettek át a Moszkva melletti, fafeldolgozásáról évszázadok óta ismert, egyházi központként is meghatározó településre – a kezdetektől gyűjti a matrjoskákat. 

Hogy a matrjoska gyökere Japánban lehet, arról inkább a Szovjetunió felbomlása körül kezdtek beszélni. Még az is lehet, hogy nem a sokáig rejtegetett igazság került elő peresztrojka éveiben, hanem egyszerűen azért bukkant fel, mert passzolt a nemzeti depresszió önmarcangoló időszakához azzal, hogy lám, még a matrjoskánkat se mi találtuk ki. Pedig, akár adott ihletet Daruma, Fukurokudzsu vagy kokesi, akár nem, a matróna kicsinyített és sokszorosított mása legalább annyira orosz, mint a hagymakupolás templomok előtt álló nyírfának dőlve balalajkázás közben bevodkázott medve.