Az epret egy francia kémnek köszönheti a világ

Ha azt mondom, eper, az ön lelki szemei előtt valami ilyesmi jelenik meg:

Ezt ismeri ma a világ eperként, a botanikusok pedig úgy, hogy Fragaria × ananassa (ahol az ananassa egyébként tényleg ananászt jelent, mert Antoine Nicolas Duchesne-t, a francia botanikust, aki elnevezte, az illata az ananászra emlékeztette). És ez az, amit az eper előtte évszázadokon át jelentett:

Ez a vad eper, vagy más néven erdei szamóca, ami ugyanolyan finom, csak hát látványosan sokkal kisebb. Nagy ügy, mondhatná az ember, elvégre a mai gyümölcsök és haszonnövények hosszú évszázadok nemesítésének eredményei, tulajdonképpen GMO-termékek. Az eper nemesítése azonban az átlaghoz képest elég meglepő kanyarokkal zajlott.

1711-ben XIV. Lajos francia király expedíciót küldött Dél-Amerikába. Európában ekkor épp javában dúlt a spanyol örökösödési háború, amiben a franciák szénája éppen elég rosszul állt (végül papíron el is vesztették a háborút, de pár diplomáciai csavarral mégis csak a Bourbon-házból került ki az új spanyol király, de annyira, hogy máig az ő leszármazottai ülnek a trónon). A Napkirály célja így az expedícióval az volt, hogy feltérképezze Dél-Amerikát és meghódítandó területeket keressen, ha Európában úgy alakulnának a dolgok.

Az expedíciót egy Amedée François Frézier nevű fickó vezette, aki egyszerre volt katonatiszt, kém és mérnökember, viszont a nagy útra egy kereskedőhajó álcája alatt indult. A francia hódításból aztán nem lett semmi, viszont Frézier felfedezte, hogy az Andok lejtőin fehér húsú, de kívülről szép piros, brutális méretű eprek tenyésznek. Naplójában (amit később könyvben is kiadtak, a Google Bookson elérhető teljes terjedelmében) azt írta, egészen megdöbbent a tyúktojás méretű eprek láttán, amihez képest az otthoni, európai eprek elég szánalmasan néztek ki, pedig akkor már vagy 400 éve termesztették és nemesítették a növényt.

Mivel Frézier tudta, hogy XIV. Lajos nagy rajongója az epernek, az expedícióról visszatérve öt tő chilei epret is hazavitt. A hosszú hajóutat át is vészelték a növények, csak egy gond volt velük: hiába reklámozta jó előre a hatalmas gyümölcsöket, azokon se nagy, se kicsi, se semekkora eprek nem nőttek. Az akkori botanikusok ugyan még nem tudták, de az eper kétlaki növény, vagyis vannak férfi és női példányok belőle - és csak akkor hoznak gyümölcsöt, ha egymás közelébe vannak ültetve. Viszont szaporodni enélkül is tud, gyakorlatilag klónozza saját magát. Frézier nagy pechére csupa női növényt hozott Chiléből, amik szépen egész virágágyásokat foglaltak el, de egy szem epret sem hoztak.

A dél-amerikai megaeper így csaknem fél évszázadra feledésbe is merült. Aztán 1764-ben az akkor 17 éves Antoine Nicolas Duchesne (az ananászos fickó az első bekezdésből) a versailles-i királyi kertészet botanikus-tanonca véletlenül egymás mellé ültetett néhány tövet a haszontalannak hitt chilei eperből, és az Észak-Amerikából származó virginiai vad eperből. Láss csodát - sosem látott, hatalmas eprek nőttek a növényeken, amiknek a magjaiból aztán egy új hibrid, a már említett Fragaria × ananassa született meg. A király - akkor már XV. Lajos - le volt nyűgözve, és első parancsaként egy festőt kéretett, hogy a királyi könyvtárba készítsen egy csendéletet a csodagyümölcsről.

Az új hibrid eper aztán gyors ütemben meghódította az egész világot, ma már gyakorlatilag mindenhol ezt termesztik, még a chilei eper is szinte teljesen eltűnt, aminek a születését köszönheti.

(via Atlas Obscura)