Az első ember, aki az űrben kötött házasságot

2018.11.04. 11:48

Bár a világ első űrben köttetett házassága már önmagában is elég különlegesnek hangzik, de az eseménynek volt egy további érdekessége: csak a férjjé lett vőlegény tartózkodott az űrben, kedvese egy fokkal kevésbé romantikus helyen, Houstonban mondta ki a boldogító igent.

A történelmet írt űrhajós egy orosz-ukrán kozmonauta, az akkor 41 éves Jurij Ivanovics Malencsenko volt, a menyasszonya pedig a 26 éves Jekatyerina Dmitrijeva (angolosan Ekaterina Dmitrieva) volt, aki amerikai állampolgár, négy éves volt, amikor a szülei Oroszországból az Egyesült Államokba emigráltak.

A pár 2002 áprilisában találkozott egy fogadáson, ahol a világ első űrutazója, Jurij Gagarin történelmi útjának évfordulóját ünnepelték. (A későbbi vőlegény is a nagy előd után kapta a keresztnevét.) Nem sokkal azután, hogy összejöttek, a férfinek haza kellett térnie Oroszországba, hogy felkészüljön a következő, harmadik küldetésére, de kapcsolatban maradtak. Olyannyira, hogy Jurij még az év decemberében megkérte Jekatyerina kezét. Az esküvőre viszont már nem maradt idő az út előtt, ezért döntöttek úgy, hogy a távkapcsolatot távesküvővel koronázzák meg.

Megszervezni persze jóval nehezebb volt a rendhagyó házasságkötést, mint kitalálni. Már csak azért is, mert a hatóságok nem voltak elragadtatva az ötlettől. Az orosz űrügynökség próbálta meggyőzni Jurijt, hogy ugyan várja már ki, amíg hazaér, pláne hogy katonának minősült, és a szovjet érából maradt szabályok értelmében külön engedélyt kellett kapnia, hogy külföldi nőt vehessen feleségül. Az orosz hatóságok végül mégis kötélnek álltak, de már előre leszögezték, hogy nem lesz rendszer a dologból, a jövőbeli kozmonauták szerződésében már benne lesz, hogy nem házasodgathatnak kedvükre az űrben.

Az eseményre végül 2003. augusztus 10-én kerülhetett sor. A texasi törvények lehetővé teszik a proxyházasságot, vagyis hogy az egyik fél indokolt távollétében egy harmadik személy képviselje őt a ceremónia alatt. Erre egy orosz barátját kérte meg Jurij, aki az esküvő idején a Nemzetközi Űrállomáson, épp 400 kilométerrel Új-Zéland fölött tartózkodott. Jekatyerina a NASA houstoni Johnson Űrközpontjában csatlakozott hozzá.

Az ifjú párt a házasság szentsége mellett a NASA videókapcsolata kötötte össze. Az esküvőn kétszázan vettek rész, túlnyomó többségük persze a houstoni helyszínre látogatott el. Jurij tanúja egy űrhajóstársa, Ed Lu volt, na nem mintha olyan sok jelölt közül lett volna lehetősége válogatni. A pár azért a férfi hazatérése után, a következő év júniusában is tartott egy ceremóniát: a moszkvai vallásos esküvőn már mindketten ott voltak.

Jurij Malencsenko mára visszavonult. Összesen hat alkalommal járt az űrben, amivel több társával holtversenyben második az űrhajós örökranglistán. Az űrben töltött időt tekintve pedig abszolút második a maga bő 827 napjával, csak honfitársa, Gennagyij Ivanovics Padalka előzi meg 878 nappal.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM