Henry Ford gyűlölte a zsidókat, ezért lett Amerika népzenéje a country

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Amerika legnépszerűbb zenei stílusa a country, valahogy úgy alakult történelmileg, hogy ha már rendes, hagyományos népzenéjük nincs, a vadnyugati hangulatot és cowboyromantikát árasztó countryzene tudja leginkább megragadni a lelküket. Ahogy az lenni szokott, a „valahogy így alakult" mögött ezúttal is egy egészen bizarr történet húzódik meg.

A country műfaja az 1920-as évekből származik, Tennesseeből, és talán a világ legfehérebb zenéje – ha most hirtelen nem tud felidézni egyetlen híres és klasszikus színes bőrű countryelőadót sem, nem az ön hibája, nem nagyon vannak ilyenek. Oké, Ray Charles határeset, de ő is sokkal inkább soul és rythm and blues. Nagyjából ugyanebben az időben lett népszerű Amerikában a jazz is, ami viszont tipikusan a feketék zenéje volt akkoriban. És itt jön a képbe Henry Ford, az autógyártás nagy úttörője, a modern, futószalagos tömegtermelés atyja, a kétnapos hétvége feltalálója, az iparmágnás kapitalista milliomos archetípusa. Mindezek mellett akkora antiszemita és rasszista volt, hogy még Hitler is elismerőleg említette a Mein Kampfban, sőt, egy 1931-es interjúban azt nyilatkozta, inspirációt jelent számára Ford munkássága, és egy életnagyságú portrét tart róla a dolgozószobájában. (Ezzel együtt Ford egészen gyakorlatias és progresszív volt például abban, hogy a fekete és fehér munkásainak azonos bért fizetett.)

Ford rettenetesen gyűlölte a jazzt, és pláne azt, ahogyan a jazzre táncoltak az emberek. Erkölcstelennek és állatiasnak tartotta, a romlás megtestesítőjének. Ezt szépen bele is építette a világképébe: az elmélete szerint a jazzt a zsidók találták ki, hogy azzal is uralni és kontrollálni tudják a feketéket, és aztán őket felhasználva, valami különös zsidó trükkel leigázzák a világot.

A milliomos meg is tette, ami tőle telt, hogy megakadályozza az ördögi tervet: irdatlanul sok pénzt fektetett a countryzene mint hófehér és erkölcsös, a régi szép időket idéző ellenjazz népszerűsítésébe. Koncertek, zenekiadók, szigorúan erkölcsös táncmulatságok – Ford számolatlanul öntötte a pénzt mindenbe. Így aztán, amikor a harmincas-negyvenes években a rádió lett a szórakoztatóipar legfőbb csatornája, a countryzene már az egész országban népszerű volt, a második világháborúban pedig egyenesen a honvágy és az amerikai életérzés megtestesítője lett a katonák és az otthoniak körében egyaránt.

Apró szépséghiba, hogy Fordnak a countryt ugyan sikerült felemelnie, de a jazzt elpusztítani nem, sőt, az a világháború után az egész világon elterjedt, kismillió oldalhajtása és stílusa született, míg a country megmaradt egyfajta amerikai népzenének.

(Borítókép: Henry Ford és a T-Modell. Fotó: Getty Images Hungary)