A neonácik olyan lelkesen gyűjtik a Hitlerről elnevezett bogarat, hogy emiatt fog kihalni

2019.11.20. 05:01

Az Anophthalmus hitleri egy ártalmatlan kis bogár, amely csakis Szlovénia nyirkos barlangjaiban honos. Minthogy soha nem jut fel a napfényre, nincs is szüksége látásra - vak szegény (erre utal genusneve is). A nálánál is kisebb barlangi állatokkal táplálkozik. Senkit sem zavar, senkinek sem szúrna szemet, és legfőképpen egyetlen ember sem vadászna rá, ha nem az lenne a neve, ami. A "hitleri" fajnév ugyanis nem véletlen egybeesés, az állatot valóban a Führerről nevezték el.

Emiatt aztán a náci vezér jelenkori hívei nagy becsben tartják a Anophthalmus hitlerit. No, nem védelmezik, hogy fennmaradása biztosított maradjon, inkább vadásznak rá, hogy gombostűre tűzzék, és szobájuk díszévé váljon. Ezáltal éppen az ő gyűjtőszenvedélyük taszította a rovart a kihalás szélére.

Az első felmerülő kérdés persze az, hogy hogyan juthat egy entomológus eszébe, hogy éppen Hitlerről nevezzen el egy bogarat. Hát nincs egy kollégája sem, aki megkérdezné tőle, hogy ezt most így hogy?! Nos, erre az a magyarázat, hogy a bogarat még 1937-ben írta le Oscar Scheibel német amatőr rovarász, és akkoriban Németországban enyhén szólva sem számított különlegességnek a dolgok Hitlerről történő elnevezése. (Egy évvel járunk azelőtt, hogy a Time magazin Hitlert választotta az Év Emberének!)

Scheibel az átlagnál is nagyobb Hitler-rajongó volt, és gesztusa nem is maradt észrevétlen: a Führer személyesen fejezte ki háláját a névadás miatt. Ugyanakkor a név a háború után sokszorosan megnehezítette a bogár életét - és ez az átok mind a mai napig tart. Kezdetben viszolygást váltott ki a kutatókból, múzeumokból a Hitler-bogár, nem szívesen foglalkoztak vele, nem vették be a kutatóprogramokba, a gyűjtemények alsó fiókjaiba süllyesztették, ökológiai jelentőségét lekicsinyelték, csak hogy ne kelljen tudomást se venni róla.

1984-es jugoszláv bélyeg a Anophthalmus hitleriről, egy veszélyeztetett állatokat ábrázoló sorozatból. A nevét azért nem írták ki
1984-es jugoszláv bélyeg a Anophthalmus hitleriről, egy veszélyeztetett állatokat ábrázoló sorozatból. A nevét azért nem írták ki

Akkor miért nem nevezték át? - merül fel a kérdés. Azért, mert a rovarászok között íratlan törvény, hogy ha a felfedező egyszer már elnevezett egy fajt (és az a név a leírás pillanatában nem ellenkezett a szabályokkal), akkor az a név már örökre megmarad.

Évtizedek negligálása után az utóbbi évtizedekben megnőtt az érdeklődés az Anophthalmus hitleri iránt. Nem feltétlenül a tudományos vizsgálatok száma nőtt meg velük kapcsolatban, inkább a neonáci szubkultúrában lett bizarr ereklye a bogár kipreparált példányaiból. Szlovéniában olyan orvvadászok működnek, akik kifejezetten erre a rovarra specializálódtak, hiszen neve és veszélyeztetettsége okán akár több ezer eurót is elkérhetnek érte a feketepiacon (más, visszafogottabb vélemények ennél egy nagyságrenddel kisebb a reális ár).

A bogár védett Szlovéniában, így törvényesen nem lehet vele kereskedni. A bűnözők az eladásra kínált példányokat rendszerint természetes élőhelyéről gyűjtik be, de már arra is volt példa, hogy múzeumi gyűjteményből lopták el. A bogár olyan népszerűvé vált a csempészek szemében, hogy ha a felszínen élne, valószínűleg már kiirtották volna. Nagy szerencséje, hogy a barlangok szűk repedéseibe húzódik, így rendszerint elérhetetlen az ember számára.

A kínálat nem képes lépést tartani a kereslettel, ezért

megjelentek a piacon a hamisítvány Hitler-bogarak.

Gyakori, hogy az Anophthalmus hitleri közeli rokonáról állítják, hogy ő az. Ezek a fajok annyira hasonlítanak egymásra, hogy csak szakértő képes őket elkülöníteni, a nemi szerveik mikroszkópos vizsgálatával.

Az Anophthalmus hitleri fejének elektronmikroszkópos képe
Az Anophthalmus hitleri fejének elektronmikroszkópos képe
Fotó: Kazimir Drašler / Univerza v Ljubljani

A bajor Állami Zoológiai Gyűjtemény raktáraiból mára gyakorlatilag az összes kipreparált Anophthalmus hitleri példányt ellopták. A tolvajok rendszerint maguk nem neonácik, csak kiszolgálják a keresletet. A szlovén biológusok folyamatosan kérik a hatóságokat, hogy zárják le azt az alig tucatnyi barlangot, ahol a bogár megtalálható, hogy így akadályozzák meg a pusztítását. Az illegális gyűjtést az is elősegíti, hogy a barlangok az olasz határ mellett találhatók,  így alig néhány kilométert kell megtenniük az orvvadászoknak a rovar gyűjtését nem tiltó Olaszország eléréséig.

Bár az Anophthalmus hitleri az egyetlen élő állat, amelyet a Führerről neveztek el, van (volt) még egy faj, ami a nevét viseli. Egy másik rovar, a Rochlingia hitleri azonban már 1934-es leírásakor is kihalt volt, és csak fosszíliák formájában került elő.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM