Így verte át a Beetles Dél-Amerikát

1964 júliusában az apák rémei, lányok térdeinek megremegtetői, a lemezboltosok aranytojást tojó tyúkjai, a Beatles Londonban vakációzott. A Dél-Amerikában élő rajongóik viszont óriási izgalomban voltak: ő úgy tudták, hogy a gombafejűek éppen hozzájuk indultak turnézni. Csalódniuk kellett, a koncerteken csak négy floridai srácot kaptak.

Tom, Vic, Bill és Dave nem sokkal korábban még kocsmákban játszottak The Ardelles néven. Amikor a brit együttes világszenzációvá vált, Bob Yorey, a The Ardelles menedzsere úgy döntött, hogy azok csak a brit Beatles, itt az ideje, hogy valaki előrukkoljon az amerikai változattal, az American Beetlesszel. Rávette a srácokat, hogy növesszék meg a hajukat és húzzanak öltönyt, így a Beatles farvizét meglovagolva egyre több néző csődült a banda koncertjeire.

Egy este a közönség soraiban ült Rudy Duclós, egy argentin impresszárió is. Megtetszett neki a fiúk stílusa, és mivel olcsóbbak voltak, mint az igazi Beatles, leszerződtette őket egy dél-amerikai turnéra. Míg Yorey mindig hangsúlyozta, hogy ő az amerikai Beetlest menedzseli, akiknél csak a műsor része, hogy egy kicsit hasonlítanak a liverpooli szupersztárokra, addig Duclósnak nem voltak ilyen gátlásai. Ha valaki hallás után félreértette a helyzetet, ő aztán nem javította ki, magától meg pláne senkinek nem említette, hogy nem az igazi bandát viszi el Latin-Amerikába. Amikor aláírták a szerződéseket, a sajtó beindult, a csapból is az folyt, hogy jön a Beatles, a tinédzserek lázban égtek. A perui lapok azt harsogták, hogy a banda májusban érkezik hozzájuk, már csak a Canal 4 tévécsatornának kell véglegesítenie a szerződést.

Alejandro Romay, egy argentin médiamágnás azt állította, hogy sikerült leszerződnie Duclósszal, és az ő csatornáján (Canal 9) lép majd fel a zenekar. Ezzel csak az volt a baj, hogy a Canal 13 is ugyanarra az estére foglalta le őket. A félreértést mediációs tárgyalással akarták a felek feloldani. Hiába volt a Canal 9-nek érvényes szerződése, a Canal 13 sokkal jobb kapcsolatot ápolt a hatóságokkal, így végül ők nyerték meg a fellépést.

Romay nem nyugodott bele, és felhívta jóbarátját, Karadajiant, a pankrátort, hogy a haverjaival unortodox módon oldják meg a problémát. A kemény fiúk egyszerűen elkapták a Beetles tagjait, és elrabolták őket. Hiába üldözte őket a rendőrség és a Canal 13, Romay-nak sikerült egy San Telmó-i hotelbe zárnia a bandát. Bill Ande, a Beetles egyik tagja a BBC Culture-nek később azt mesélte, hogy a reptérről először az egyik csatornához vitték őket, ahol a másik csatorna elrabolta a dobosukat. Miután ő meglett, csak utána kerültek a hotelbe.

Fellépés és csalódás

Az amerikai Beetles végül a Canal 9 El festival de la risa (A nevetés fesztiválja) című műsorában lépett fel. A kamerák mögött, a sötétben várták, hogy a házigazda felkonferálja őket, majd mosolyogva kisétáltak az őrjöngő közönség elé. Az ováció hamar döbbenetbe, majd csalódottságba és fájdalmas zokogásba fordult. A felháborodás aztán az est folyamán részben nevetésbe váltott át (és hát ugye ez volt a műsor neve is, nem A jó zene fesztiválja).

Romay még az élő adás előtt meggondolta magát. Azt mondta a csatorna dolgozóinak, hogy nem akar hazudni az embereknek, nem akarja tudni, hogy megy az este, és inkább elrepült a nyaralójába. Ehhez képest 1998-ban úgy nyilatkozott a Zoo TV-nek, hogy a közönség bevette az átverést , és imádták a Beetlest. Az amerikai zenekar fellépése hozta a legmagasabb nézőszámot a csatorna addigi történetében.

Az átvágás mértékéhez képest a banda későbbi koncertjei egész békésen teltek. A tagok elmondása szerint volt egy-két fellépés, amikor kövekkel és aprópénzzel dobálták meg őket, de nagyrészt úgy tűnt, hogy az emberek jól szórakoztak. Nem is minden koncert után kellett kapkodva elmenekülniük.

A sajtó a tévés fellépés után támadásba lendült. A legtöbb médium a banda tehetségét becsmérelte (volt, amelyik a zeneit, és volt, amelyik a színészit). A koncertet követő hónapokban az újságok folyamatosan kritizálták a Beetlest. 1964 végére gyakorlatilag ugyanakkora figyelmet fordítottak az amerikai másolatnak, mint az eredeti Beatlesnek. Ez nem csak azért történt, mert az újságírók hatalmasat csalódtak, hogy nem halhatták a Twist and Shoutot, politikai okok is álltak a háttérben.

Brazíliában és Argentínában is jobboldali kormányok voltak hatalmon, amelyek teljesen irányításuk alá akarták vonni a közélet minden szegletét (így a médiáét és a kultúrát is), hogy a liberalizmus írmagját is kiirtsák. Ne csodálkozzanak annyira, Dél-Amerika fura hely, ott megesik az ilyesmi, még ha mi Európában el se tudjuk képzelni az állami hatalom ilyen túlkapásait. A Buenos Aires-i Szabadság Rádió be is tiltotta az American Beetles slágereit, mert azok szexualitást sugároztak – legalábbis a médiát szabályozó Adminisztratív Bizottság szerint. Még a spanyol propagandagépezet is rájuk vetette magát, a Pueblo azt írta, hogy egy koncertjükön a zenéjükkel őrült vandálokká változtatták a közönséget, akik törtek-zúztak. A gitáros nem emlékszik ilyen fellépésre.

A cenzúra természetesen pont az ellenkező hatást érte el: a banda egyre népszerűbb lett. Ezt megerősítette, hogy az igazi Beatles sosem járt Dél-Amerikában, így az American Beetles emelkedett kultikus magasságokba. Hasonló fiúbandák megalakulását ihlették, ilyen volt például a meglepően sikeres Los Buhos (Baglyok), amelynek tagjai Juan, Yusti, Jorge és Rango voltak. Egy magazinnak azt mondták, hogy beatlesebbek, mint a Beetles. Uruguayban az ő hatásukra állt össze a Los Shakers, ami az uruguayi invázió előőrsének számított Argentínában.

Az igazi Beatles leginkább azért nem járt Dél-Amerikában, mert nem tudták őket megfizetni. Hiába származik a kontinensről a mai napig a rajongóik egy jelentős része, akkoriban senki nem tudta volna felbérelni őket egy koncertturnéra. Az American Beetlest viszont igen, akik le is csaptak a lehetőségre. A turné utána a banda nem tartotta meg a nevét, mert akkoriban az USA-ba inkább brit zenekarokat importáltak, és a parodizáló jelleg miatt nehéz volt leszerződniük lemezre vagy koncertre. 1966-ban The Razor's Edge-re (a penge éle) keresztelték át magukat, de sosem értek el komoly sikert, és a '60-as évek végére feloszlottak.