A konzervleves, ami megváltoztatta a modern művészetet

Andy Warhol kétségkívül az amerikai popkultúra egyik legkiemelkedőbb művésze, nem lehet modern művészetről beszélni anélkül, hogy meg ne említsük a nevét. Pedig nagyon sokáig aggódott azon, hogy soha nem lesz elismert, és nem jön neki össze a áttörés.

Hiába volt New York egyik legkeresettebb kirakatrendezője, aki ha elkészült egy újabb kirakattal, arról a társasági lapok is írtak, és hiába készített olyan hirdetéseket és grafikai munkákat, amikért versengtek a cégek; később hiába csinált egyre több ikonikus fotót, azt szerette volna, ha festőművészként is elismert lesz. Ez azonban nem jött egyszerűen.

Warhol 19 éves volt, amikor New Yorkba költözött, először egy kommunában lakott, ekkor már hirdetéseket rajzolt, és kirakatokat rendezett. Néhány évvel később amikor már biztosnak látta a jövedelmét, az anyjáért küldetett, majd együtt éltek egészen az édesanyja haláláig. Voltak kiállításai, és ismert reklámszakember lett, de ennél jóval nagyobb elismerésre vágyott. A kirakatrendezői munkáihoz is gyakran használt festményeket, de ő maga sem tudta mindig, hogy azok a festmények mit is jelentenek valójában, hiszen a legtöbbször csak háttérként szolgáltak a kirakatokban kínált árukhoz. Ebből szeretett volna kilépni, és arra vágyott, hogy a festményei önmagában is művészeti alkotások legyenek.

Maga a pop stílus nem volt újdonság abban a körben, amiben Warhol mozgott, de egyébként sem lepődött meg senki ha például a fagylalttölcsér vagy a kólásüveg volt a művészi kompozíció része Warhol kirakataiban, ahogyan a képregényes hatások is visszatérő elemei voltak a munkásságának. Az 1960-as évek környékén már sokkal jobban odafigyelt arra, hogyan tudja átvezetni a kirakatokban feltűnő munkáit a művészvilágba, hogyan tudja plusz mondanivalóval felruházni a festményeit - de az igazi áttörés nem jött össze. Úgy tudni, hogy mikor Claes Oldenburg megnyitotta a Store című kiállítását, ahol mindennapi tárgyak papírmasé verzióit állította ki, mintha az egy valódi bolt lenne, annyira féltékeny és irigy lett, hogy ez nem neki jutott eszébe, hogy a barátaival sem találkozott egy ideig. Aztán mikor Roy Lichtenstein és James Rosenquist is egyre népszerűbbek lettek a képregény ihlette alkotásaikkal, Warhol már azt mondta, depressziós lesz már csak a gondolatától is, hogy belőle nem lesz népszerű művész.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy igazából csak Warhol gondolta úgy, hogy sikertelen, hiszen ebben az időszakban már ismert név volt, 1962-ben az Art In America magazin friss tehetségek rovatában is hosszasan foglalkoztak vele. De ettől még mindig nem érezte, hogy igazán elérkezett volna az áttörés.

Aztán jött a leves

Muriel Latow egy feltörekvő dekoratőr volt, akinek az volt a célja, hogy komoly művészeti kereskedővé váljon, közben pedig véletlenül a pop-art egyik legjelentősebb múzsája lett. A történet szerint Latow ebédre volt hivatalos Warholhoz, ahol arról beszélgettek, hogyan futhatna be végre Warhol. Az egyértelmű volt, hogy a képregényes megközelítésben már semmi eredetiség nincs.

Valami olyan kell, amit majdnem mindenki felismer. Valami, amit minden nap látsz. Valami, mint a Campbell's konzervlevesek

-mondta Latow, Warhol pedig ihletet kapott. Egyes sztorik szerint másnap Warhol, mások szerint az édesanyja a szemközti boltban vett a konzerv minden típusából egyet, majd Warhol egyeztetett a gyártóval is, hogy egészen biztos minden létező ízt sikerült-e beszerezni. Van olyan legenda is, ami szerint ez már a beszélgetés második fele volt, először azt kérdezte tőle Latow, hogy mit szeret a legjobban, mire Warhol azt válaszolta, hogy a pénzt, és egy ideig azon is ötletelt, hogy bankjegyeket fest majd, aztán tértek át a leveses témára.

Mindenesetre miután elkötelezte magát a konzervek mellett, a barátja, Ed Wallowitch minden konzervről több fotót készített, majd Warhol sokáig kísérletezett, milyen technikával, milyen elrendezésben működhet a konzerves sorozata, és rengeteg változatot készített. Közben több közeli barátja is próbálta lebeszélni a témájáról, de Warhol addigra már teljesen beleélte magát abba, hogy a konzervek megváltoztatják a művészetet vagy legalábbis elismertséget hoznak neki, hogy nem hagyta magát eltéríteni.

És igaza is lett, a kritikusok és a művészeti élet imádta a 32 konzervdobozos sorozatot, amikor 1962 júliusában, az első önálló szépművészeti kiállításán bemutatta. 1963-ban egy újságíró kérdezte meg tőle, hogy miért pont a konzerv leveseket festette meg, azt mondta azért, mert azt ette minden délben húsz éven keresztül. Több forrás is beszámolt arról, hogy egyébként a művész valóban rajongott is a témájáért vagy legalábbis többször fogyasztotta a levest a műtermében is.

Bár szó sem volt arról hogy ez valamilyen módon Cambell's reklám lenne, mivel Warhol nem volt ismeretlen a reklámvilágban, el tudta intézni, hogy kapjon néhány igazi címkét, amiket a kiállítás meghívójához használt, sőt a cég megvette az egyik művét is.