Aligha kérdés, hogy a sci-fikből ismert szupertechnológiák közül messze a Csillagok Háborúja Halálcsillagja a félelmetesebb, és persze azt lehet a legnehezebb megépíteni elméletben. Ráadásul mivel a lázadók nem bírtak magukkal, kétszer kellett. Na de a valóságban mennyibe kerülne és mivel járna, ha a Földön valamelyik szuperhatalom valamiért úgy döntene, hogy összerakja a saját Halálcsillagját, hogy kedvére szétlőhesse a Naprendszer bolygóit? (Vagy legalább csak egyet. )

A Jeannette-sziget a De Long-szigetek egyik tagja, egy apró, jég borította lakatlan sziget a Kelet-szibériai-tengeren. 1881-ben, az egyébként sikertelen Jeanette-expedíció során fedezték fel – és nagyjából ennyit lenne érdemes tudni róla, ha nem tűnt volna fel valakinek, hogy a Google Térképen a helyén csak egy nagy fekete paca látható.

Ki ne hallott már a Cornelius G. Kolff komp 1963-as tragédiájáról, amikor Kennedy elnök meggyilkolásának napján, 400 New York-i ingázóval a fedélzetén a mélybe rántotta egy hatalmas polip? E tragédia legalább olyan híres, mint a Barnum-cirkusz elefántjainak 1929-es halálos tombolása a Brooklyn hídon. Mindkét katasztrófának szobor állít emléket a New York-i East River mellett húzódó Brooklyn parkban. Talán mégsem hallottak ezekről a szerencsétlenségekről? Talán azért lehetséges ez, mert sosem történtek meg.

Mindenki tudja, hogy az ujjlenyomatok (vagy a szakszerű megnevezésüket használva: ujjnyomatok) egyediek, még az egypetéjű ikrek ujjbegyeinek bőrmintázatai is eltérők. Ezért lehet e jellegzetességeket az emberek szinte százszázalékos pontosságú azonosítására használni. De miért léteznek e bőrredők egyáltalán? Valószínűtlen, hogy az evolúció a bűnügyi helyszínelőknek tett szívességképpen alakította ki e jellegzetességeket. Nos, az ujjlenyomatok gyakorlati hasznát illetően csak feltételezéseink vannak.

Fotó: Shutterstock

Miért lenne kicsi? Teljesen logikus Nagy-Britannia elnevezése, elvégre létrehozták a világ legnagyobb gyarmatbirodalmát, 35 millió négyzetkilométerrel – sőt, bár csak formálisan, II. Erzsébet még ma is 19 millió négyzetkilométernyi terület államfője, 140 millió lakossal –, így még a XX. század elején is a britek irányítása alatt volt a világ szárazföldi területének egynegyede.

Megszokott amatőrfotós hiba, hogy vaku használata esetén az optikába néző emberek szeme pirosan világít (ez a vörösszem-effektus). Ez a legkedvesebb babából is horrorisztikus rémet képes varázsolni. Olyannyira általános ez a bosszantó fényjelenség, hogy a legtöbb képszerkesztő szoftver, sőt a fejlettebb fényképezőgépek is egyetlen kattintással vagy automatikusan kiszűrik e hibát. Viszont nincsenek felkészülve arra, hogy a kamerába néző kutyák és macskák szeme ehelyett zölden virít, márpedig őket még nehezebb meggyőzni arról, hogy reprodukálják az ily módon elrontott cuki jelenetet.

A 112-es  segélyhívó számot ma  az Európai Unió huszonnyolc tagállamában lehet ingyenesen hívni vészhelyzet esetén, az Egyesült Államokban pedig a hatvanas évek végén vezették be a 911-et ugyanebből a célból. De miért pont ezeket választották ki egységes segélyhívóként? 

A tudománytörténet tele van bizonyíthatatlan (és így szinte biztosan hamis), anekdotákkal. Ezek, kétséges valóságtartalmuk ellenére, nagy szolgálatot tesznek az oktatásnak, hiszen emberközelbe hozzák az egyébként nem kifejezetten izgalmas módon elért felfedezéseket. A legismertebb ilyen legenda Newton almafájának története. Csakhogy, mint azt a mai napig élő almafák erdeje bizonyítja, e történetben ott rejlik az igazság magja.

Miután Nagy-Britannia de facto megnyerte az angliai csatát, a brit kormány úgy határozott, hogy a légvédelmi állásokat igyekszik távolabb helyezni a legérzékenyebb célpontoktól. Stratégiai szempontból a legfontosabb helyszíneknek a kereskedelmi kikötők – legfőképpen Liverpool, ahová rengeteg Amerikából indított hajókaraván futott be –, illetve a déli folyók tölcsértorkolatai számítottak. Ezeket pedig leghatékonyabban a tengerre épített vas monstrumokkal kívánták megvédeni.

Mert hogy vége lesz, ez nagyjából biztos. Szinte az összes kozmológiai modell arra a következtetésre jut, hogy az univerzumot vezérlő folyamatok nem tarthatják fenn örökké az általunk ismert világot, így egyszer csak mindennek csúnya vége lesz. Ezt pedig az univerzum egyetlen atomja sem élheti túl, így mind meg fogunk halni. De szerencsére a totális világvégétől nem kell félnünk, hiszen a földi élet már sokkal korábban ki fog pusztulni.

A tizenéves Edward Jones nehezen tudta megmagyarázni, hogy mit keres nála Viktória királynő alsóneműje a nadrágjába betömködve, amikor elkapták a Buckingham-palota közelében, ám akkoriban ez nem számított bűntettnek, és emiatt nem tudták elítélni. A 19. században élt fiatalember elsőként lett világhírű zaklatója egy uralkodónak, vagy ha úgy tetszik, egy korabeli celebnek, hírességnek.

Az antarktiszi pingvinek a tipikus természetfilmes jelenetben szinte mozdulatlanul állva dacolnak a csontig hatoló hóviharral. Egész nap a jégen toporognak, csupasz lábuk azonban látszólag könnyedén elviseli e megpróbáltatást.

A Csatorna-szigetek az angol korona egyetlen olyan birtoka, amelyet elfoglaltak a németek. Minthogy védhetetlennek nyilvánították, az előrenyomuló nácik elől menekülő brit csapatok evakuálták a szigeteket. A gyerekeket is kimenekítették, de a lakosok többsége maradt, és élt öt éven keresztül német uralom alatt. A hódítók a Csatorna-szigetek összes földdarabján megvetették a lábukat, így a Guernsey-től néhány mérföldre lévő, mindössze 470 lakosú Sarkon is. Csakhogy nem számoltak a sziget teljhatalmú, feudális urával, Sibyl Hathawayjel.

Frank Bourassa eredetileg egy kisstílű kanadai bűnöző volt: lopott kocsikkal üzletelt, marihuánát termesztett és terjesztett, több-kevesebb sikerrel. Egyszer bukott le, 2006-ban három hónapot ült egy kisebb drogügylet miatt (Kanadában akkoriban már nem büntették komolyan a kannabisszal való visszaélést, azóta pedig legalizálták is). Ekkor határozta el, hogy felhagy a kispályázással, és belevág egy olyan üzletbe, amivel elég egyszer egy nagyot kaszálni, és élete végig eléldegélhet a nyereségből. A pénzhamisítás, mint ötlet, tulajdonképpen pofonegyszerű volt: minek szenvedni valami illegális és veszélyes dolog előállításával és eladásával, ha egyből legyárthatja magának a pénzt is?

Pénzhamisítás for dummies

Bourassa autodidakta módon, az internetről tanulta meg a pénzhamisítás trükkjeit. Négy aranyszabályt állított maga elé:

• Ne legyél olcsójános. Használj jó minőségű nyomdagépet, papírt, profi nyomdászt.
• Ne legyél mohó, kis címletekkel dolgozz. Egy százdollárost mindenki alaposan megnéz, mielőtt elteszi. Egy húszast senki.
• Külföldön passzold el a hamis pénzt. Ott sokkal kisebb a lebukás esélye.
• Tartsd magad távol a hamis pénz eladásától, alkalmazz erre külön embereket.

Az internet sötét oldalának fórumairól Bourassa azt tanulta, hogy a hamis pénzt nagyjából a névérték harmadáért szokás eladni. Osztott-szorzott, és kihozta, hogy 200 millió dollárt (kb. 56 milliárd forint) kell legyártania és eladnia, hogy élete végéig elég pénze legyen. Ennek jegyében vágott bele az akcióba. Kibérelt egy elhagyatott farmon egy garázst, vett egy nyomdagépet, ipari papírvágót, különleges tintákat, nyomólemez készítéséhez szükséges felszerelést – nagyjából 300 ezer dollárt, a marihuánabizniszből megmaradt összes pénzét ölte bele a mininyomda felállításába.

Liberal városkája Missouri államban első ránézésre pont ugyanolyan isten háta mögötti porfészek, amilyenből még sok ezer van az amerikai közép-nyugaton. Nagyjából 700-an laknak itt, van egy általános és egy középiskola, pár bolt, jó néhány templom, egy postahivatal, és egy magyar szemnek közepesen vicces nevű bank, a Bank of Minden. Csak maga a város neve, és pár utcanév (például a Darwin street) szokatlan egy kicsit a Biblia-övezetnek is nevezett, nagyon konzervatív és vallásos környék kellős közepén. Ez nem véletlen: egy bő évszázada Liberal egy fura kísérletként indult, egyfajta ateista utópiának, a szabad gondolkodás otthonának, ami mentes mindenféle vallási dogmától. És legalább ennyire bizarr vége is lett.

Dózsa Györgyöt, az 1514-es parasztlázadás vezéralakját olyan horrorisztikus módon végezték ki, hogy amellett a Trónok harca vidám esti mesének tűnik: izzó vastrónra ültették, ahol elevenen sült meg, az alvezéreit pedig arra kényszerítették, hogy egyenek a húsából. Eddig a sztori, amit még általános iskolában mind megtanulunk, aztán később rendszeresen szembejön az interneten is, különféle „A középkor legbrutálisabb kivégzései” toplistákon (lásd például ez vagy ez vagy ez), jelezve, hogy nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő volt a 16. századi magyar szadizmus és/vagy kreativitás.

A lipoprotein-lipázhiány egy ultraritka genetikai rendellenesség, egymillióból átlagosan 2-3 embert érint. Az ebben szenvedőknek egy génmutáció miatt nem termeli a szervezetük a lipáz nevű enzimet, ami a vérben levő zsír lebontásában játszik nagy szerepet. A betegség genetikai hátterét egy kanadai–holland egyetemi kutatócsoport derítette fel sokéves kutatómunkával még az 1980-as évektől kezdve, és ezzel felcsillant a reménysugár a gyógyítására is. Addig az egyetlen, úgy-ahogy működő megoldást az extrém zsírmentes diéta jelentette, de ezzel együtt is egy merő hasnyálmirigy-gyulladás volt az érintettek élete, rendszerint májkárosodással, diabétesszel és nehezen elviselhető hasi fájdalmakkal súlyosbítva. A betegek vére súlyosabb eseteknél nem a megszokott vörös, hanem nagyjából úgy néz ki, mint a tejszín.

Ha azt mondom, híres versenyló, tíz magyarból tíznek garantáltan Kincsem, a csodaló jut eszébe, aki a 19. század végén 54 versenyen maradt veretlen, és vált legendává. Második asszociációként jöhet a pár éve új magyar csodának kikiáltott Overdose, esetleg a Vágta című filmből ismert Seabiscuit. Viszont valószínűleg elég kevesen említenék Haru Urarát, a japán szupersztárt, aki gyakorlatilag megmentette az ország lóversenysportját, és tízmilliók ikonja lett Japán egy különösen depressziós időszakában.

Aligha tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, olvasóink közül valószínűleg mindenki volt már másnapos, vagy legalábbis látott már másnapos embert. A komolyabb alkoholfogyasztás utáni másnapi tünetek közismertek: fejfájás, émelygés, levertség, általános rossz közérzet, opcionálisan izomfájdalommal és fényre-hangra érzékenységgel fűszerezve.

Ritka nyomorultul tudja érezni ilyenkor az ember magát, na. De vajon miért nincs ezekre a tünetekre gyógyszer, amit csak lenyelünk, mint egy fejfájás-csillapítót, és hipp-hopp elmúlik minden bajunk? Annyira csak nem lehet bonyolult a dolog, és a fizetőképes kereslet nyilván óriási lenne rá – gondolná az ember.

Fotó: The Sydney Morning Herald / Getty Images Hungary

Persze mindenkinek megvannak a saját házi módszerei a másnaposság kezelésére és elkerülésére, kezdve a lefekvés előtti vízivással, a másnap reggeli zsíros kajákon át egészen addig a népi bölcsességig, hogy nem leszel másnapos, ha részeg maradsz. Közös jellemzője ezeknek a trükköknek, hogy ugyan mindenki esküszik a sajátjára, valahogy mégsem működnek univerzálisan. Kapcsolódó érdekesség, hogy vannak emberek, akik saját állításuk szerint immunisak a másnaposságra - na, róluk mutatta ki egy nagyszabású holland kutatás, hogy a szuperképességük jórészt abból fakad, hogy valójában sokkal kevesebbet isznak.

A másnapossággal az a baj, hogy egyrészt meglepően komplex jelenség, másrészt a hatásmechanizmusa mindenkinél egyedileg más és más, sőt, még az egyes embereknek sem mindig ugyanolyan, változhat az elfogyasztott alkohol fajtájától, mennyiségétől, sebességétől, és még kismillió dologtól. Ráadásul, ahhoz képest, hogy mennyire sok embert érint, meglepően kevéssé kutatott területe az orvostudománynak.

Londonban a turisták egyik népszerű szelfipozíciója a greenwichi Királyi Obszervatórium, ahol a földre van rajzolva a nullás hosszúsági kör: ha az ember pont fölé áll, az egyik lába a Föld nyugati, a másik a keleti félgömbjén tapos. Hasonló attrakció Ecuadorban Quito városában a Világ közepe tér, ahol az Egyenlítő fut keresztül, és egyszerre lehet állni az északi és déli féltekén (valójában az ecuadori tér egy kicsit el lett mérve, és kb. 300 méterrel odébb van a valódi Egyenlítő, de most nem ez a lényeg).

Miközben az első világháború utáni Németország romokban volt, majd beköszönt Hitler is, egy huszonéves fiatal, Oskar Speck fogta magát, és elkajakozott Ausztráliába. A férfi hét és fél év alatt 48 ezer kilométert tett meg, ezzel pedig a világ leghosszabb kajakútját teljesítette. Útközben előfordult, hogy étel helyett késsel és machetével fogadták, egy ideig horogkeresztes zászló alatt hajózott, és egy indonéz halásztól tudta meg, hogy útja alatt otthonában kitört a második világháború.

Fotó: Ausztrál Nemzeti Tengerészeti Múzeum

1929-ben beütött a nagy gazdasági világválság, és Németországot is alaposan megviselte. Három évre rá az ország lakosságának harminc százaléka már munkanélküli volt, az akkor 25 éves Oskar Speck magáncége is csődbe ment. Ekkor betelt nála a pohár, és eldöntötte, hogy elhagyja az országot. Egyetlen célja ekkor még csak az volt, hogy eljusson Ciprusra, ahol aztán tervei szerint munkát vállal egy rézbányában. 1932. május 12-én elvonatozott Ulm városába, rátette a Dunára a Sonnschien névre keresztelt ötéves kajakját, és nekiindult az útnak, amiről ekkor még nem sejtette, hogy hét és fél évig tart majd.

Madagaszkár egy meglehetősen nagy sziget, Ile Sainte-Marie pedig egy egészen apró sziget Madagaszkár mellett, ami nem a mérete, inkább az alakja és az elhelyezkedése miatt volt különleges. Száz éven át több mint ezer kalóznak adott otthont Ile Sainte-Marie és tágabb környezete, mert rengeteg nyugodt öböl szegélyezi, ahol könnyen el lehetett rejteni hajókat, és ahonnan gyorsan el lehetett érni kalózkodás céljából az India felől érkező kereskedelmi hajókat. Ma leginkább turisták kedvelik a helyet, mert sokkal nyugodtabb, mint amilyen a 17-18. században volt. És itt található a világ legmenőbb temetője: egy tengerre néző dombtető, tele fekete, halálfejes sírkövekkel: igazi kalózók sírjaival.

Ile Sainte-Marie volt egykor a térség nagybetűs kalózkikötője. Legendák szerint még a kalózok utópisztikus anarchista államát, Libertáliát is itt (vagy a közelben) alapította James Misson kalózkapitány. És mint a filmekben: egy koponya alakú szikla száján át kellett behajózni a kikötőjébe. (Na jó, ez az utóbbi mondat nem igaz, sajnos.)

Ha az űr meghódításáról van szó, semmilyen sztori nem lehet eléggé sci-fi, főleg, ha a szovjetekről van szó, akik

• külön kézifegyvert (TP-82) terveztettek a kozmonauták számára, majd ezt medveölésre is alkalmas pisztolyra cserélték le, ami már a visszatérés után jöhetett jól,
• vagy épp lézerpisztolyon dolgoztak, amivel megvédhetik az űrállomásaikat az ellenség robotkémeitől,
• egyéb szabadidejükben pedig műholdvadász lézeren ügyködtek.

Ezek után az sem annyira meglepő, hogy az 1970-es évek közepén a főleg katonai célokat szolgáló Almaz/Szaljut-program keretében egy olyan űrállomást is fellőttek, amire egy gépágyú volt telepítve.

Néhány mikroorganizmus lekéste a földtörténeti ebédidőt, és nekik köszönhető, hogy még ma is találunk kőszenet a föld mélyén. Az első növények körülbelül 450 millió évvel ezelőtt hódították meg a szárazföldet, de bő százmillió évnek el kellett telnie, hogy kialakuljanak a gyökérzetre támaszkodó fák, és meghódítsák az egész világot.

Ha úgy gondolja, egy pár ezer főt megmozgató tüntetéssorozaton, egy átpolitizált családi ebéden, esetleg egy elsózott kocsonyán múlik az ünnepi áhítata, gondoljon bele,

Márpedig 820 december 25-én pontosan ez történt V. (Örmény) León bizánci császárral – akit mondjuk annyira nem érhetett váratlanul a karácsonyi meglepetés, mivel mögötte is egy háborúkban és ármányokban gazdag életút állt.

Az utolsó Holdküldetés, az Apollo-17 parancsnokát megmentő prosztatamasszázshoz képest jóval emelkedettebb űrtörténeti gyöngyszemet köszönhetünk az első Holdküldetésnek, az Apollo-8-nak. Az Apollo-program során ez volt az első küldetés, aminek célja már a Hold volt, Frank Borman parancsnok, Jim Lovell parancsnokimodul-pilóta és Bill Anders holdkomppilóta elsődleges feladata az összes űrhajózó rendszer tesztelése volt, és a landolás kivételével szinte az összes olyan feladatot végrehajtották, amit pár hónappal később a történelmi Apollo-11 űrhajósai.

Manapság, a Twitter, a Facebook, az Instagram, a YouTube és megannyi más blog, mikroblog és közösségimédia-szolgáltató korában az emberiség túlnyomó része így vagy úgy, de valamilyen szinten dokumentálja az életét. Ehhez jószerével semmiféle erőfeszítést nem kell tenni, az okostelefonok, szelfikamerák, tabletek, kisebb-nagyobb hordozható számítógépek korában pofonegyszerű valamiféle naplót vezetni arról, hogy kik vagyunk és mi dolgunk a világban (vagy legalábbis arról, hogy mit főztünk vacsorára).

Az általános hiedelemmel szemben két kék szemű szülőnek is lehet barna szemű gyereke. Igaz, ez meglehetősen ritka eset, egy génkifejeződési hibának köszönhetően következik be időnként, de arra rámutat, hogy a szemszín öröklése jóval bonyolultabb annál, mint ahogy azt általában tanítják.