Hétezer éves házakat tártak fel Óbudán

2009. március 18., szerda 14:11 |

Egy több mint hétezer éves újkőkori település részletét tárták fel a Budapesti Történeti Múzeum Ős- és Népvándorlás kori Osztályának munkatársai az óbudai Duna-parton. Egy teljes újkőkori ház vált rekonstruálhatóvá.

A Nánási út, Rozgonyi Piroska út és Római part által határolt területen, a Duna magas árterének keleti peremén, egy lakópark építését megelőző régészeti feltárás zajlik 2007 óta - írják az ásatást végző régészek a Budapesti Történeti Múzeum weboldalán. A leletek döntő többsége a középső neolitikum időszakából származott, de felszínre kerültek a középső rézkor emlékei és egy római kori, vélhetően a Duna-part menti terület víztelenítését szolgáló árokrendszer részletei is.

A rétegtani megfigyelések szerint egykor a területen egy megtelepedésre kevéssé alkalmas természetes mélyedés húzódott észak-déli irányban. Ettől keletre, közvetlenül a Duna-part mentén - feltehetőleg az áradásokkal összefüggésben - csak gyérebb települési nyomokkal találkoztunk. A mélyedéstől nyugatra, a mai Nánási úthoz közelebb fekvő, áradásoktól jobban védett parton egy újkőkori település nyomai rajzolódtak ki.

3  neolit

A település a Dunántúli Vonaldíszes Kerámia kultúrájának fiatalabb fázisát képviselte (Kr. e. 5200-4900), a jelenségek huzamosabb ideig tartó vagy többszöri megtelepedésre utaltak. Ebből az időszakból egy nagyjából észak-déli tájolású, 20 méter hosszú, 6 méter széles, oszlopos szerkezetű épület teljes alaprajzát dokumentálták a régészek, illetőleg több hasonló ház részletét figyelték meg. Az épületek tartószerkezetét a korszakra jellegzetes módon, öt párhuzamos oszlopsor alkotta. A településen több földbe vájt kemence maradványát is feltárták, egyikük alját kőtöredékekkel rakták ki.

1 latkep(1)

A leletek többségét - csiszolt és pattintott kőeszközöket, bemélyített vonalakkal, és többször festéssel is díszített edénytöredékeket - a házak mellett és között létesített gödrökben találták. A kerek, lefelé szélesedő oldalú, méhkas alakú tárolóvermekbe kevesebb hulladék került. A feltárás során megtaláltuk a középső rézkori Ludanice kultúra (Kr. e. 4000-3800) településének nyomait is. A korszakot mindössze hét gödör képviselte a lelőhelyen; az újkőkoriaknál nagyobb gödrök egymástól nagyobb távolságra, három helyen csoportosulva kerültek elő a feltárt területen. Típusa és szerkezete alapján a legnagyobb valószínűséggel ehhez a középső rézkori településhez kapcsolhatjuk a közel ötször öt méter alapterületű, középtengelyében 3 tartóoszloppal ellátott épület nyomait is.

Címkék:

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!