Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Eddig ismeretlen civilizációra bukkantak

2013.02.26. 11:19

Az Arab-félszigeten végzett ásatásokon új bizonyítékokat találtak egy korábban ismeretlen civilizáció létezésére. A több ezer évvel ezelőtti civilizáció fontos kérdéseket válaszolhat meg az emberi evolúcióval és az állattartással kapcsolatban.

Több száz kődarabra bukkantak a Szaúd-Arábiában lévő Al Magar régióban. Többek között kőeszközöket, nyílhegyeket és mindenféle állatszobrokat találtak, köztük bárány-, kecske- és struccszobrokat. A legérdekesebb lelet azonban egy lóhoz hasonlító állat volt.

A szaúdi turisztikai és régészeti bizottság vezetője azt állítja, hogy a radiokarbonos vizsgálat kilencezer évesre becsüli a leletek korát. A felfedezés azért fontos, mert azt mutatja, hogy a terület fontos civilizációs központ volt egykor. Egy fejlett, kora kőkorszaki, lovakat tartó civilizáció szülőhelye lehet a terület.

A lószobor hatalmas, több mint 135 kilogrammot nyom, látni rajta a ló fejét, pofáját és a különböző testrészeket. Az ásatásokon találtak kisebb lószobrokat is, amelyekre a szerszámokat is véstek, mindez azt jelzi, hogy háziasították a lovakat. A régészek eddig úgy gondolták, hogy a lovakat nagyjából hatezer évvel ezelőtt domesztikálták Kazahsztánban. Az új bizonyítékok alapján most arra gyanakszanak, hogy több helyen, közel azonos időben kezdődhetett az állatok háziasítása.

A terület nem volt mindig ilyen száraz, évezredekkel ezelőtt valószínűleg csapadékosabb és füvesebb volt az Arab-félsziget ezen része. Ez kedvez a lótartásnak is, a szavannához hasonló környezet kiváló terület volt az állatoknak. A területen nemcsak ez a civilizáció élt, találtak ötvenezer éves kőeszközöket is, ez azt jelenti, hogy a hely barátságos volt az embereknek.