Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Királyi süveg rejti a koreai ábécé titkait

2013.02.28. 11:14

Lázba hozta a koreai tudósokat az egykori koreai uralkodó, Szedzsong király fél évezred után előkerült süvege, amely a kutatók szerint útmutatással szolgál a koreai ábécé kialakulásáról. Az 1418 és 1450 között élt Szedzsong király nevéhez fűződik a koreai írásmód, a hangul megalkotása. Az uralkodó süvegét, amely egy szöuli tudós szerint fontos adalékokkal szolgál az írásmód megértéséhez, a japán hódítók vitték magukkal Koreából több mint 500 éve.

Amennyiben az Iksongvan elnevezésű süveg hitelesnek bizonyul, az mérföldkövet jelenthet a koreai történetkutatásban a Dzsoszon dinasztia (1392-1910) korai éveit illetőleg. Bár maga a süveg is roppant fontos tárgyi emlék, a szöuli kutató kiemelte, hogy néhány oldalnyi korabelinek vélt dokumentumot is rejt, amelyek a hangul írásmóddal kapcsolatos információkat tartalmaznak.

Li Szang-giu, a szöuli Kjungpuk Nemzeti Egyetem professzora a koreai írásbeliség legkorábbi dokumentumának megtalálását bejelentve szerdán elmondta, hogy a süveget, amelyet kívül négymancsú sárkány díszít, belül pedig finom, áttetsző piros anyag borít, tavaly vásárolta meg egy dél-koreai gyűjtő Japánban. A dokumentumokat a süveg bélése alatt lelték meg. A professzor megemlítette, hogy a meg nem nevezett gyűjtő az államnak akarja adományozni az értékes relikviát.

„Ez a süveg segít megérteni a hangul megalkotásának részleteit, és az ősi királyi öltözékekről is sokat elárul" – mondta a professzor. A tudós szerint az ősi dokumentumok két évvel korábban születtek, mint a koreai ábécé szabályaival kapcsolatban mindeddig legrégibbnek vélt leírások. A professzor és kutatócsoportja úgy véli, a dokumentumok egy nyomtatott könyv első lapjai, amely részletesen leírja, és példákon keresztül mutatja be a koreai ábécé betűit.

Szedzsong uralkodása mély nyomot hagyott Korea történetében a hangul írásmód megalkotásával és bevezetésével. Korábban kínai írásjeleket használtak az országban. A hangul írásmód elterjedése nyomán széles körben elterjedt az írásbeliség, ami addig csupán az ország tudósainak kiváltsága volt. Ez az írásmód Korea északi és déli részén is fennmaradt. A király emlékét országszerte szobrok őrzik, és az írásmód megszületésére évente nemzeti ünnepnappal emlékeznek.