Jácint
16 °C
33 °C

Meglett az elveszettnek hitt német bombázó

2013.09.30. 15:35

Egy mély barlangban fedezték fel nemrég azt a német bombázórepülőt, amelynek maradványait az elmúlt hetekben kezdték el a felszínre hozni. Egy történészekből, régészekből, mérnökökből, pilótákból és barlangászokból álló roncsvadász-csapat a francia Pireneusok egyik korábban megközelíthetetlennek tartott vidékén azonosította az elveszettnek hitt repülő maradványait, és a hónapokig tartó hatósági engedélyezési eljárás lezárulta után tudták elindítani a roncsmentő akciót.

A Dornier Do 217-es típusú repülőket 1940 és 1943 között gyártották Németországban, és mind a keleti, mind a nyugati fronton, „multifunkciós” célokra vetették be őket. A Do 17-es masszívabb kiadásának tervezett 217-esek többféle verzióban, csaknem kétezres darabszámban hagyták el a gyártósort, és mind felderítő repülőként, mind éjszakai bombázóként, mind a szövetséges hajók elleni precíziós csapásmérő eszközként kiaknázták képességeiket. A Luftwaffe kötelékében az atlanti csatában, a normandiai ütközetekben és a Harmadik Birodalom végnapjaiban a német területek védelmében is részt vettek.

Mint azt korábban megírtuk, a „repülő ceruzának” is becézett Do 17-es utolsó ismert példányát idén nyáron emelték ki Anglia partjainál a tengerből.    A most megtalált Dornier 217-essel egy rejtélyes baleset végzett: a Toulouse-ban állomásozó bombázók közül kettő, miközben éppen a bázis felé tartottak a szövetséges erők Földközi-tengeri bombázása után, 1944 júliusában máig nem ismert okból a Pireneusok hágói fölött összeütköztek és lezuhantak. A két gép nyolcfős személyzete azonnal életét vesztette. A helyiek pedig mindent elkövették, hogy eltüntessék a baleset nyomait, nehogy a német mentőcsapatok megtorlásának essenek áldozatul, ugyanis sokan közülük katonák átcsempészésével is foglalkoztak a spanyol határon. Ezért a több mint 1 kilométer tengerszint feletti magasságban lezuhanó roncsokat egy 100 méternél mélyebb hasadékba dobták.

Megválaszolatlan kérdések

A kutató egyike, Gilles Collaveri szóbeszédek és szemtanúk leírásai alapján talált rá a baleset színhelyére – bár a helyiek ma sem nézik jó szemmel, hogy az elfeledett múlt egy relikviáját egyesek újra életre akarják kelteni. A barlangászok jelenleg is dolgoznak az egyenként akár 50 kilós súlyt is elérő maradványok kiemelésén. Eddig már a szárny több darabját, egy oxigénpalack részeit, lőszereket, valamint a pilótafülke német nyelvű feliratokkal ellátott darabját sikerült felszínre hozniuk. A teljes rekonstrukcióra azonban valószínűleg nincs remény, így a maradványok berlini és dél-franciaországi múzeumokban fognak helyet kapni.

A maradványok kiemelésétől a szakértők azt várják, hogy választ kapnak több, ma is nyitott kérdésre: mi történt pontosan hét évtizeddel ezelőtt, és mi lett a sorsa a másik lezuhant bombázónak?