Mi áll az egyiptomi összecsapások mögött?
További Történelem cikkek
- 30 éves a rendszerváltó paktum, 30 éve ül Orbán a parlamentben
- A vérengzés nem egyszeri kisiklás, hanem a szovjet politika része volt
- Évekig náci megszállás alatt volt az ország, mégis megmenekült a zsidók 99 százaléka
- Mostantól bárki elolvashatja Rákosi Mátyás magánleveleit
- Megtalálták a világ legöregebb macskáját
Legalább félszázan haltak meg abban a kairói összecsapásban vasárnap, amely az iszlamisták és a hadsereg hívei, valamint a biztonsági erők között zajlott Kairóban. A súlyos incidens is szemlélteti, hogy Egyiptomban egyelőre messze nem csitulnak az indulatok.
Mohamed Murszi elnök nyári megbuktatását követően Egyiptom előtt kétféle jövőkép körvonalai rajzolódnak ki: az optimisták szerint előbb-utóbb egy stabilabb demokratikus berendezkedés alakul ki, a pesszimisták azonban attól tartanak, állandósul a felfordulás és a polgárháború.
Abban azonban mindenki egyetért, hogy az észak-afrikai állam sorsa egyáltalán nem közömbös. A legnépesebb arab országként a Közel-Keleten kulcsszerepet tölt be, ráadásul az arab tavasz által remélt korszakos változások esélye most elsősorban már rajta áll vagy bukik. Olyan alapvető intézmények, mozgalmak és ideológiai irányzatok csapnak össze manapság az egyiptomi utcákon – a hadsereg, az iszlamisták, a világi irányzatok képében –, amelyek már régóta egymásnak feszülnek az ország feletti uralomért.
Nem csupán fegyverek, hanem elvek harca bontakozik ki a szemünk előtt – olyan elveké, amelyeknek a gyökerei mélyen beágyazódtak az egyiptomi történelem talajába. Az Oxfordi Egyetem professzora, Eugene Rogan a The Arabs: A History (Az arabok története) című, két éve megjelent könyvében egy egyiptomi moszlim értelmiségi, Rifa al-Tahtawi személyén keresztül szemlélteti az ország mai dilemmáit. Tahtawi, miután 1826 és 1831 között Franciaországban tartózkodott, hazatérve megírta a francia társadalom bírálatát honfitársai számára. Kritizálta a vallásos hit hiányát, ám csodálattal nyilatkozott az egyenlőség és igazságosság francia eszméiről, amelyek "útmutatóul szolgálnak mind a vezetőknek, mind a vezetetteknek", és olyan előnyökkel járnak, mint a gyarapodó tudás és a növekvő vagyon. Elemzésében az egyiptomi gyarmati és helyi hatóságokat, de még a vallási mozgalmakat is felelősségre vonta.
Nyilvánvaló, hogy ezek a témák a mai Egyiptomban is igen aktuálisak, és a vitának mindig is erőteljes sajtóhátszele volt. A 19. század utolsó évtizedeiben több mint 160 napilapot és folyóiratot alapítottak, amelyek joggal tekinthetők a ma hihetetlenül aktív egyiptomi bloggerek szellemi elődjeinek.
A buja amerikaiak
Az első egyiptomi forradalom 1919-es kirobbanásában, majd az 1920-as évek politikai harcaiban alapvető szerepet játszott a Wafd nacionalista mozgalom, amely az első világháborút követően a nemzeti önrendelkezést igyekezett kivívni. A nők egyébként igen markáns szerepet játszottak a brit uralom elleni szervezkedésben és demonstrációkban. Ám az 1920-as évek végén, 1928-ban született meg a (jelenleg Murszi elnök mögött álló) Muszlim Testvériség is, amely kezdettől a nyugati befolyás, továbbá az iszlám értékek állítólagos pusztulása ellen küzdött.
A Közel-Kelet újkori történelmére szakosodott Rogan professzor leírja, hogy a Testvériség egyik főideológusa, Szaid Qutb, aki az 1940-es években az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait, megdöbbent az erkölcsi feslettség láttán, amely számára jelképesen a keresztény lelkipásztorok által a templomokba beengedett buja dalokban, énekekben öltött testet. Úgy tért haza, hogy elhatározta, megvédi Egyiptomot a tapasztalt morális torzulásoktól.
Ám amikor Egyiptom végül megszabadult a brit uralomtól, nem az iszlamisták jutottak hatalomra, hanem egy szekuláris katonai rezsim Nasszer vezetésével. Gamal Abden-Nasszer tábornok szabad katonatisztjei 1952 júliusában megfosztották a hatalomtól Fárúk királyt, és az új rezsim nagy népszerűségre tett szert mind belföldön, mind az arab világban. Az egyiptomi hadsereg a nemzeti identitás szimbolikus megtestesítőjeként léphetett fel, s e szemléletmód tradíciója egészen az oszmán uralom idejéig követhető. A szuezi válság idején – és ez kulcsmomentum az ország modern kori történelmében – Nasszer a britekkel, a franciákkal és Izraellel is szembeszállt az ország védelmében: a hadsereg a nemzeti értékek és a nemzetbiztonság letéteményese lett. Egyiptom katonai vezetői az új gazdaságpolitika lefektetésével jólétet ígértek az országnak, gyárak sokaságát hozták létre, és igyekeztek alaposan kiaknázni a Szuezi-csatornában és az olajiparban rejlő lehetőségeket.
Radikális ellenzék
A Muszlim Testvériséget azonban az 1954-ben Nasszer ellen elkövetett merénylet után illegalitásba kényszerítették. A hatóságok folyamatosan zaklatták aktivistáit, 1966-ban pedig kivégezték Qutbot. Az iszlám radikálisok Nasszert és utódait a fáraók örököseinek tekintették, akik az emberi törvényeket a vallási törvények fölé helyezik. Az elégedetlenség az ellenzék brutális letörése és az Izraellel kötött 1979-es béke után tovább fokozódott – amikor az Egyiptomi Iszlám Dzsihád nevű szervezet 1981-ben egy kairói díszfelvonulás alkalmával sikeres merényletet hajtott végre Szadat elnök ellen, az egyik merénylő azt kiáltozta: „Lelőttem a fáraót!”
Ám a Szadat utáni időkben, Hoszni Mubárak elnöksége alatt az iszlamista csoportok hatékony háttérmunkát végeztek, s megerősítették soraikat, hitszónokokként, élelmiszert osztogatva és szociális intézményeket alapítva széles körű támogatottságra tettek szert az inkompetensnek és korruptnak tartott kormányzattal szembeni árnyékszervezetként. A nílusi forradalom kitörése és Mubárak 2011-es elmozdítása után a Tahrír téren és az ország más pontjain hatalmas tömegek tették le voksukat a demokratikus átalakulás mellett, s úgy tűnt, a hadsereg asszisztálása mellett a Muszlim Testvériség kerül ki győztesen a folyamatból.
Ám Mohamed Murszi elnök múlt évi szoros győzelme után azonnal komoly kritikák kereszttüzébe került a kormány tevékenysége. Az ország gazdasági teljesítménye tovább romlott, és a kormányt a pluralista társadalom megteremtésének elmulasztása miatt is élesen bírálták. Roger Hardy Közel-Kelet-szakértő, a London School of Economics és a King’s College tanára szerint az iszlamista kormányzat viselkedését erősen befolyásolták a Testvériség illegalitásban eltöltött évtizedei, amely lerázhatatlan paranoiaként telepedett rá, és az ellenkezés minden formáját összeesküvésnek tekintette.
A hadsereg újbóli beavatkozása, Murszi és híveinek letartóztatása, a demonstrációk vérbefojtása és a fegyveres összeütközések azt jelzik, hogy a katonai testület ismét belehelyezkedik Egyiptom életében és sorsának alakításában betöltött hagyományos szerepébe. Hardy szerint sokan vannak még ma is, akik válsághelyzetben a nemzetet megvédelmező, hazafias erőként tartják számon a hadsereget. Eugene Rogan pedig amellett érvel, hogy a katonaság komoly fedezéket épített magának az elmúlt évtizedekben, 1952 után, és mindent megtesz, hogy bebizonyítsa, semmiféle politikai változás nem veszélyeztetheti az érdekeit.
Hiába mozdította el a hadsereg Murszit a hatalomból – folytatja az oxfordi professzor a gondolatmenetet –, a Testvériség továbbra is komoly tényező marad. Ha erővel ismét illegalitásba kényszerítik (erre már meg is történtek az első lépések), az tartósan destabilizálja az országot. Végső soron a hatóságok és a tüntetők, a moszlim radikálisok és a kopt keresztények között az elmúlt hetekben tapasztalt véres összetűzések is még brutálisabb formát ölthetnek.
Tétlen nagyhatalmak
És mi a helyzet az országot évszázadokon keresztül kívülről befolyásolni próbáló külföldi nagyhatalmakkal? Roger Hardy szerint manapság e hatalmaknak csak a szemlélő státusza jutott. Ám számos egyiptomi nem így gyanítja. És azt se felejtsük el, hogy a közel-keleti térség meghatározó erői sem ülnek ölbe tett kézzel. Izrael árgus szemmel figyel minden apró rezdülést Egyiptomban. Az arab államok vezetői, akik a szekuláris vagy iszlamista mozgalmaktól féltik hatalmukat, szintén a maguk javára igyekeznek fordítani a helyzetet.
A Perzsa-öböl államai óriási pénzügyi szubvencióval támogatják Egyiptomot, s ez rávilágít arra a tényre, hogy a politikai és vallási feszültségek hátterében sokkal egyszerűbb vágyak húzódnak meg: a nép nagy része szimplán gazdasági fejlődést, egyéni boldogulást akar. Rifa al-Tahtawi csaknem két évszázaddal ezelőtti rácsodálkozása a francia konjunktúrára elérendő célként legalább annyira foglalkoztatja az embereket ma is, mint az, hogy ki ragadja magához tartósan a kormányrudat Egyiptomban.