Hortenzia, Gergő
3 °C
7 °C

Háromszor süllyedt el, mire egyszer nyert

2014.02.17. 16:50
Az amerikai polgárháború kevésbé fontos eseménye volt, mégis hatása volt a világtörténelemre és a hadiiparra a H. L. Hunley-nak, a tengeralattjárónak, ami először süllyesztett el hajót 150 évvel ezelőtt. A Hunley háromszor süllyedt el, kétszer a tesztek során, harmadszor pedig a támadás után, így minden megölt ellenséges katonára négy saját áldozat jutott.

Amikor Winfield Scott, az északi hadsereg vezérkari főnöke kitalálta az Anakonda-tervet, még nem is sejtette, hogy egy teljesen új haderőnem születését sietteti. Valószínűleg még akkor sem látta át, milyen hatása lesz a déli államokat a tenger felől blokád alá vonó tervnek a jövő háborúira, amikor 1864. február 17-én az H. L. Hunley nevű tengeralattjáró egy az orrára szerelt töltet felrobbantásával elsüllyesztette a Housatonic nevű északi szlúpot.

Utólag visszanézve ez volt annak a folyamatnak az első komoly lépése, ami a vizek ellenőrzéséért folytatott küzdelmet a felszín fölött dörgő ágyúk felől a felszín alatt suhanó torpedók irányába indította el. De mint minden első lépésnél, a Hunley esetében sem hiányoztak a hatalmas esések a tanulási folyamatból.

Az Úttörő és az Amerikai Búvár

Az Anakonda-terv ellen a déli hadsereg szokatlan módon harcolt: fizettek mindenkinek, aki az amúgy polgári célra tervezett hajójával felvette a harcot az északi hajók ellen, vagy támogatott valami olyan tervet, ami hatékony megoldást jelenthetett a blokád áttörésére. 

Horace Lawson Hunley déli hadmérnök például egy tengeralattjáró kifejlesztésén dolgozott. New Orleansban, James McClintockkal és Baxter Watsonnal közösen kezdett bele a Pioneer nevű hajó építésébe. 1862-ben már az első, a Mississippiben lefolytatott teszteken is túl jártak, amikor a város felé közeledő északi seregek miatt kénytelenek voltak leállni a fejlesztésekkel. A Pioneert elsüllyesztették, hogy ne kerüljön az ellenség kezére, Hunley pedig az alabamai Mobile-ba költözött, hogy ott folytassa a munkát egy új hajón, az American Diveren, vagyis az amerikai búváron.

A Pioneer II-nek is nevezett hajónál a tervezők eleinte olyan költséges megoldásokat terveztek, mint az elektromos hajtómotor vagy a gőzgép alkalmazása, de végül ezek helyett inkább a kézihajtányt választották. A hajó 1863 januárjára készült el, négy ember kellett a hajtóerőt adó propeller forgatásához, egy pedig az irányításhoz. Egyszer még bevetésre is indultak vele a Mobile környéki blokád ellen februárban, de végül úgy ítélték meg, túl lassan haladnak ahhoz, hogy sikerrel járjanak. A Diver még ugyanebben a hónapban elsüllyedt egy viharos éjszakán, de szerencsére senki nem ült benne, mikor elmerült. A hajót nem emelték ki, pontos helyét ma sem ismerjük.

Az első özvegycsináló

A Diver elvesztése után Hunley azonnal nekifogott az új, továbbfejlesztett tengeralattjáró tervezésének. A legenda szerint a tervezőjéről Hunley-nak nevezett jármű testét egy leselejtezett kazán adta, de ez valószínűleg azon alapul, hogy a terveket végső állapotba átrajzoló William Alexander sosem látta az igazi hajót, és hordószerűnek rajzolta a testet. Valójában azonban Hunley olyan, modernnek mondható, áramvonalas szivarnak tervezte a Hunley-t, ahogy az R. G. Skerrett 1902-es, vagyis jó fél évszázaddal későbbi ábrázolásán látható volt.

American Diver
Fotó: navy.mil

Az új torpedóhajó már nyolcfős legénységgel működött, heten hajtották, egy ember irányított. A tengeralattjáró elején és végén elhelyezett ballaszttartályok szabályozták a süllyedést és az emelkedést, ezeket szelepek és pumpák segítségével lehetett feltölteni és üríteni. A törzs alá, kívül extra súlyokat is szereltek, hogy ezek segítsék a hajó függőleges mozgását. A súlyokat, amikor már nem volt rájuk szükség, belülről is le lehetett oldani, így a Hunley könnyebben emelkedett.

A legénység két vízálló nyíláson juthatott be a 120 centi magas belső térbe, és a későbbi tesztek során kiderült, hogy kifelé már nem mindig jött össze a dolog. Ez persze nem meglepő, az alig negyvencentis lukon még nyugodt körülmények között sem volt egyszerű átbújni.

A Hunley 1863 júliusára készen állt az első, bemutató bevetésre. A Mobile Bayben végrehajtott akció során a tengeralattjáró sikeresen elsüllyesztett egy céltárgynak kirakott ladikot. A Hunley ekkor még úgy működött, hogy maga után húzta a farához rögzített robbanótöltetet. A felszínen haladt egészen addig, míg a cél közelébe nem ért. Ekkor lesüllyedt, és átúszott a célpont alatt, a felszínen úszó töltet viszont nekiütközött a célba vett hajónak, és felrobbant. Ezt a módszert a tesztek során viszont nehezen használhatónak ítélték. Attól féltek, hogy a vontatókötél beleakad a Hunley propellerébe, és amúgy is komolyan hátráltatja az egyébként sem egyszerűen irányítható hajó kormányzását. A fegyverzetet átszerelték, és időközben a Hunley-t is átszállították Mobile-ból Charlestonba.

Az új ötlet teljesen más irányból közelített: a 22 kiló fekete lőport tartalmazó robbanótöltetet egy 6,7 méter hosszú, fogazott hegyű dárda nyelére szerelték, azt pedig a tengeralattjáró elejéhez rögzítették. A támadás elvileg ekkor így zajlott: a Hunley megközelíti a célpontot, a tenger alá merül, teljes sebességgel nekihajt a hajó oldalának. A dárda belefúródik a hajótestbe, a Hunley pedig hátramenetbe kapcsolva eltávolodik még azelőtt, hogy a bomba felrobbanna. A korabeli ábrázolások alapján sokáig úgy hitték a szakemberek, hogy a detonáció mechanikus volt, a legénység egy a bombára kötött kötél meghúzásával indította be a folyamatot, de Hunley-t kutató archeológusok néhány drót és egyéb alkatrész alapján ma már úgy gondolják, hogy elektromos gyújtószerkezetet használtak. A tengeralattjáró a tervek szerint nagyjából két méter mélyen kellett, hogy legyen a támadáskor.

Lemerültek, és fel sem jöttek többé

Az elméletben tökéletesen működő szerkezet a gyakorlatban azonban igazi fémkoporsó volt. A tesztek során összesen tizenhárman haltak meg. Az első baleset rögtön az első próbamenetnél megtörtént: a dokkot épp elhagyó Hunley belehajtott egy a közelben haladó gőzhajó által keltett hullámokba, a víz pedig a nyitva hagyott fedélzeti nyílásokon keresztül elárasztotta a tengeralattjárót. A Hunley-n tartózkodó, a környékbeli katonák közül verbuvált legénység kilenc tagjából négy tudott csak időben kimenekülni, a másik öt holttestét csak akkor találták meg, mikor a tengeralattjárót magát is kiemelték a vízből.

hunley
Fotó: navy.mil

A tervet azonban nem adták fel, a Hunley továbbra is gyakorlatozott, viszont most már kizárólag a tapasztalt, mobile-i legénységgel. Számos sikeres próbaút után 1863. október 15-én a szerkezet ismét elmerült, de megint úgy, hogy saját erejéből már nem tudott feljönni. A déli haditengerészet ismét kiemelte az orral előre az iszapba fúródott Hunley-t, és a fedélzetén borzalmas kínhalált haló legénység tagjait, köztük a hajó névadó-tervezőjét, Horace Hunley-t katonai tiszteletadás mellett temették el Charlestonban.

13 ember és a tervező halála sem volt azonban elég ahhoz, hogy a kísérletezést feladják. A Hunley-t kijavították, és újra harcra kész állapotba hozták. Néhány újabb sikeres teszt után 1864. február 17-én a tengeralattjáró, a fedélzetén nyolc emberrel, egy bizonyos George E. Dixon hadnagy vezetése alatt elindult, hogy megtámadja a partoktól nyolc kilométerre állomásozó USS Housatonicot. A Housatonic egy 1240 tonnás, 12 ágyús gőzmeghajtású szlúp volt.

Nem volt ellenszere

A Hunley egészen a hajó közelébe jutott, Dixon még egyszer utoljára a felszínre emelkedett, hogy irányba állítsa a tengeralattjárót. A Housatonic legénysége is kiszúrta a közeledő veszélyt, de már túl későn ahhoz, hogy az ágyúkkal célba vegyék, a kézifegyverek viszont nem fogtak a felszín alatt, négy csomóval, vagyis 7,4 kilométeres óránkénti sebességgel közelítő Hunley-n. Hogy ez után mi történt, pontosan már talán soha nem fogjuk tudni.

Egy dolog biztos: a Hunley annak ellenére eltalálta a Housatonicot, hogy az megpróbált elnavigálni a támadás útjából. A hajótestbe fúródó dárda a helyén maradt, és a töltet is felrobbant. A Housatonic három perc alatt elsüllyedt, legénységéből öten vesztek oda. A később lefolytatott hadbírósági tárgyalás során kiderült, hogy a hajó legénysége nem hibázott: annak ellenére, hogy a ködös időben nem észlelhették időben a Hunley-t, a riadó megfújása után rövid idő alatt mindenki a helyén volt. A Housatonicot egyszerűen nem arra találták ki, hogy tengeralattjárókkal harcoljon.

A Hunley küldetése azonban mégsem volt teljes siker: a tengeralattjáró soha nem tért vissza a kikötőbe, 1970-ig azt sem tudta senki, pontosan hova lett, és még ma is vitatott, pontosan mi történt a legénységgel. A hajót aztán harminc évvel később, 2000. augusztus 8-án emelték a felszínre ismét, jó 136 évvel azután, hogy utoljára lemerült.

150 éve nincs válasz

Elméletből több is van. Az egyik szerint a Hunley legénysége a robbanás után még a felszínre emelkedett, hogy jelezzen a parti megfigyelőknek, azonban ezt követően összeütközött a Housatonic segítségére siető Canandaigua nevű hadihajóval, és elsüllyedt. Ennek ellentmond, hogy a felszínre emelt hajótesten semmilyen, ezt bizonyító sérülést nem találtak.

A második elmélet szerint a Housatonic egyik ágyúja mégiscsak eltalálta a Hunley-t, méghozzá pont az egyik kémlelőnyíláson, így a víz akadálytalanul áramlott be a kitört üvegen keresztül. A kutatók sokáig lehetségesnek tartották ezt is, és igazából sosem vetették el teljesen. Az viszont tény, hogy a legénység nem próbálta meg kipumpálni a vizet a hajótestből: a szivattyúkat kikapcsolt állapotban találták a régészek, és a legénység minden tagja a helyén ült. A korábbi baleseteknél a korabeli beszámolók alapján a szerencsétlenül járt tengerészek mindig próbáltak kijutni, így valaminek még ezen kívül is történnie kellett (ha nem feltételezzük, hogy Dixonék a sorsukba beletörődve, kedélyesen társalogva, a helyükön ülve várták a halált).

A harmadik elgondolás szerint a tengeralattjáró a Housatonic megtorpedózása után egyszerűen nem távolodott el eléggé, így túl közel volt a robbanáshoz, aminek lökéshulláma kiütötte a legénységet – a Hunley elmerült, az amúgy mindössze két órára elég oxigén pedig még azelőtt elfogyott, hogy bármelyikük észhez tért volna. A belső teret csak később árasztotta el a víz, a legénység egyszerűen megfulladt.

Az azonosítás csak Dixon esetében volt könnyű, nála megtalálták azt a húszdolláros aranyérmét, amit köztudottan mindig magánál hordott azt követően, hogy egy csatában neki szánt golyó elakadt benne, és ezzel megmentette az életét. A legénység további tagjait DNS-vizsgálatok és speciális elemzések egész sorával azonosították: négyen közülük Európában születtek, hárman pedig Amerikában. Erre a jellemzően fogyasztott étrend nyomai utalnak, hiszen előbbiek főleg búzát ettek, míg az utóbbiak inkább kukoricát.

A Hunley sikere és pusztulása akárhova vezethetett volna, de ma már tudjuk, mit is jelent hadászati szempontból, ha valakinek ütőképes tengeralattjáró-flottája van. Az első és a második világháborúban kiderült, milyen hatékony pusztító eszköz tud lenni ez a haderőnem. Abban csak bízni lehet, hogy a manapság tucatnyi, atomtöltettel szerelt rakétát hordozó, atommeghajtású tengeralattjáró közül egy sem bizonyítja majd be, mire képes.