Vendel
5 °C
20 °C

Négyezer éves sírt találtak Luxorban

2014.06.10. 15:19

Spanyol régészek találtak egy négyezer éves sírt, amely az Egyiptomban uralkodó 11. dinasztia vezetőihez tartozhatott. A sír felépítése és mérete alapján gondolják azt, hogy fáraóé lehetett a sírkamra. Nem elképzelhetetlen az sem, hogy nem fáraót temettek ide, hanem egy magasrangú tisztségviselőt vagy a királyi család egy tagját.

A régészeti ásatásokat José Galán vezette, szerinte a sír megtalálása azért fontos, mert így többet megtudhatunk a 11. dinasztiáról. Az ókorban itt állt Théba, amely Egyiptom déli fővárosa volt. A közelben található a Királyok Völgye, ahol számtalan fáraósírt fedeztek már fel, köztük Tutankhamonét.

Egy ugyanilyen régi sírt már találtak itt öt évvel ezelőtt. Egy vörös szarkofág állt benne, amelyben egy jó állapotban lévő múmiát találtak. A múmia mellett pedig nyilakat és egyéb tárgyakat.

A környéken emberi maradványt találtak, ezért a régészek nem vetik el annak a lehetőségét sem, hogy tömegsír is volt itt. De a 17. dinasztia is használta a sírt, találtak néhány tárgyat abból az időszakból is.