Kinga, Kincső
19 °C
31 °C

Ne nézz furán, ez itt Turán

2014.06.19. 12:59 Módosítva: 2014-06-19 13:01:57
Erős napjai vannak a türk népek magyar barátainak. Múlt héten kazah, most türkmén zászlók lengenek Budapesten, a kettő között pedig Magyarországot felvették a türk nyelvű államok nemzetközi szervezetébe. Hogy a magyar pont nem türk nyelv, a közép-ázsiai kultúrához pedig nem sok közünk van? Ezzel sokan vitatkoznának. Ismerkedjen meg a pántürkizmussal és a keleti nyitás politikájának ideológiai gyökereivel!

Gondoljunk dicsőséges egész turáni fajunkra!

   - Őseink szelleme sugározzék benne!

Gondoljunk Egész-Magyarországra!

   - Őseink szelleme védje!

Gondoljunk testvéreinkre, a nipponokra!

   - Egy a mi vérünk!

Gondoljunk a mandzsukra és a mongolokra!

                             - Egy a mi vérünk!

A pekingi magyar kiállítás, a nálunk élő tibetiek hatósági berendelése és a baltás gyilkos kiadása után újabb látványos napjait éli a keleti nyitás politikája. Ezekben a hetekben előbb a kazak elnök, most pedig

a demokrácialistákon a sereghajtók között szereplő

Türkmenisztán vezetője járt nálunk, és közben megfigyelői státuszban felvételt nyertünk a türk nyelvű államok nemzetközi szervezetébe. Hogy mit keresünk Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Törökország társaságában? Vannak, akik szerint mindig is közéjük tartoztunk.

Miközben a magyar diplomácia a gazdasági lehetőségekre, például a hatalmas türkmén gázvagyonra fókuszál, a keleti nyitás politikájának részeként rendszeresek a kulturális közelségre való utalások is. Egy XIX. századi kazah költő szobrának városligeti avatásán Fazekas miniszter a két nép lovasnemzeti identitásáról, a minket összekötő pusztai nomád múltról, 1500 évre visszanyúló kapcsolatainkról beszélt.

Az ehhez hasonló gesztusok állandó elemei a magyar külkapcsolatoknak mostanában, a magyarság keleti származásának hangsúlyozása biztos nem jön rosszul, gondolhatják.

Közép-Ázsiában valóban általánosan él a magyar mint rokon nép elképzelése. Személyes élmény: a ritka alkalmak egyike, amikor külföldön egyszerűen azért örültek nekem nagyon, mert magyar vagyok, Törökországban volt. Miután minden hivatalos iratomat elvesztettem, be kellett mennem egy kisvárosi rendőrőrsre, ahol a morc modor egy pillanat alatt lelkendezésbe csapott át, amikor kiböktem, hogy honnan jöttem.

A felcsillanó szemű kisrendőrök úgy határoztak, velem örvendeztetik meg feljebbvalójukat, bevittek a négyméteres íróasztala mögött trónoló százötven kilós kapitányhoz, aki almateával kínált, vállamat veregette és széles mosollyal ismételgette, hogy

Attila, Attila!

Bár az útlevélproblémám megoldása nem nagyon izgatta, a török-magyar testvériség mítoszáról (mindannyian Attila unokái vagyunk) kaptam egy kis ízelítőt. Azt feltehetően a nagydarab, bajszos rendőrfőnök sem tudta, hogy a török-magyar összetartozás kint jóval erősebb tudata nagy részben egy magyar zsidó jóvoltából terjedt el Anatóliában.

Szerb húsz, öt cseh

Vámbéry Ármin
Vámbéry Ármin
Fotó: Wikimedia Commons

A török-magyar rokonsági elképzelés egyik első terjesztője Vámbéry Ármin, a XIX. századi nyelvész és orientalista volt. A végül a tudományos életben győzedelmeskedő finnugor nyelvrokonság tézisével szemben a magyar nyelv török származása mellett kitartó tudós nevéhez fűződik a pántürkizmus eszméje, amibe újabban a magyar állam képviselői is szívesen kapaszkodnak.

Eszerint a török nyelvű népek egy „fajt” alkotnak, idetartoznak többek között a kazakok, üzbégek, kirgizek, türkmének és azeriek is – csupa olyan nép, amelynek regnáló uraival manapság a magyar külpolitika is igyekszik elmélyíteni a kapcsolatokat.

Az összetartozásra hivatkozva hamarosan egy nagy politikai szövetség igénye is megfogalmazódott. A fő cél eleinte az orosz uralom alatt élő türk népek felszabadítása volt - vagyis a pántürkizmust éppen a fő ellenlábas, a pánszlávizmus hívta életre. A mozgalomban élen jártak az orosz-ukrán konfliktus miatt most a hírekben megint gyakrabban szereplő krími tatárok, akik minden Oroszországban élő török nép egységét tűzték ki célul, a szövetséget pedig Törökország szellemi vezetése alatt képzelték el.

Bár Magyarország mostani közép-ázsiai érdeklődése kapcsán is elhangzik a hirtelen jött iszlámbarátság gyanúja, a pántürkizmus nem vallási fundamentalista mozgalom. Éppen a válságba jutó Oszmán Birodalom iszlamizálási kísérleteivel szemben jött létre, az ifjútörökök által felkarolt, határokon átívelő pántürkizmus a modern nacionalizmusok közé tartozik.

Amikor az I. világháborúval az oszmán birodalomnak leáldozott, úgy tűnt, a mozgalom nyerő helyzetbe kerül. Enver Pasa vezetésével megpróbálták megvalósítani a közép-ázsiai türk birodalmat, miközben a térség etnikai megtisztításának vágya nem mellesleg az örmény népirtáshoz vezetett. Bár Bokharában, Khívában sikereket értek el, a bolsevik csapatok 1922-ben szétverték a mozgalmat. Enver Pasát megölték, a Törökországban győzedelmeskedő Kemal Atatürk pedig lemondott az Anatóliától Kínáig tartó birodalom realizálásától.

A turáni nyitás politikája

De mi közünk van nekünk mindehhez? Éppen elég. Vámbéry Ármin törökszimpátiája nem csak tudományos hóbort volt, ahogy az sem véletlen, hogy Magyarországon nagy hagyománya van a keletkutatásnak és ezen belül a turkológiának.

A magyar nyelv származásának kérdése az 1800-as évek második felében, a török-ugor nyelvészeti háború idején már jóval több volt szaktudományos kérdésnél. A finnugor vagy a nemesebbnek érzett török származás melletti kiállás a közvéleményben politikai pozícióválasztást is jelentett. A hun származás tudata komoly ideológiai töltetet kapott, a kurucos, szittya alapállás maga után vonta az obligát törökbarátságot is. Ez adja a hátterét az első világháború környékén megjelenő turánista mozgalomnak.

Turán a tudományban eredetileg egy feltételezett nagy nyelvcsoportot jelentett, mely az indogermán és sémi nyelvek mellett a harmadik nagy kategória lett volna a nyelvészet térképén. Bár azóta bebizonyosodott, hogy ez a nyelvcsalád valójában nem létezik, a turáni népek gyűjtőkategóriára népszerű maradt. A turánizmusban maga Turán egy nagyon tág és kellőképpen bizonytalan kiterjedésű hatalmas térséget jelölt: elsősorban a közép-ázsiai sztyeppékre vonatkozott, sokszor azonban Kelet-Európától egészen Kínáig, időnként Koreáig és Japánig, minden „keleti” népet ideértettek.

Turán területe a 16. században mint Turkesztán vált ismertté Európában
Turán területe a 16. században mint Turkesztán vált ismertté Európában
Fotó: Wikimedia Commons

A turánizmus ezeket a keleti kapcsolatokat akarta megerősíteni, miközben azt hangsúlyozta, hogy a magyarság – nyelvileg, kulturálisan, vagy akár biológiailag – ezekkel a népekkel áll legközelebbi rokonságban. Eleinte inkább csak az új szövetségeket kereső, expanzionista szándékú magyar diplomácia használta egyfajta birodalmi gondolat jegyében, de az első világháború után a mozgalom radikalizálódott és a szélsőjobb egyik ideológiai bástyájává vált. A keleti gondolatot a Trianon utáni csalódottság tette népszerűvé:

Az alapérzés, amely a turanizmus alatt lappangott, ha jól fogtam fel, az volt, hogy Európa Trianonban igazságtalan és kegyetlen volt velünk szemben és a nyugat elfeledte, hogy a velünk fajrokon törökkel szemben mi voltunk a nyugati civilizáció védelmezői. E hálátlanság, igazságtalanság és kegyetlenség láttára forduljunk el tehát a hálátlan nyugattól és keressünk fajunk keleti eredetének és érzelemvilágának megfelelően keleti orientációt.

– írta a turánizmussal szemben egyébként kritikus Klebelsberg Kuno 1928-ban.

Rasszista dilemma és a fehér ló áldozata

A turánizmusnak ellentmondásos helye volt a két világháború közötti politikai életben. Bár Telekitől Gömbösig a korszak szinte összes miniszterelnöke formálisan tagja volt a Turáni Társaságnak, a szervezetnek nem volt komoly politikai súlya. A radikalizálódó irányzatban népszerű volt a magyar fajelmélet (az őshonos vidéki magyar népesség fajbiológiai kutatására ők hozták létre a Magyar Vércsoportkutató Társaságot), ami abból a szempontból érthető, hogy a turánizmus kínált egyfajta választ a korabeli rasszisták alapdilemmájára, melyet az eszmetörténész Gyurgyák János úgy összegzett, hogy a magyarság nem árja fajként hogyan követeljen fensőbbséget magának.

De a turánizmus lett a talaja az olyan, a délibáboson is túli rokonsági elképzeléseknek, mint a sumer-magyar származás, az amerikai őslakosok magyarokkal való rokonítása, vagy a politikába oltott sci-fi egyik korai terméke, a turáni fajok atlantiszi származásának gondolata. A mozgalom nem csak a tudománytól és a valóságtól teljesen elszakadó nemzeti mítoszok világába sodródott át, itt bukkant fel először a modern pogányság is. A harmincas években megalakult Turáni Egyistenhívők Tábora volt az első radikális nemzeti alapon álló vallási irányzat, a rendszerváltás utáni nemzeti ezotéria előhírnökei.

A Koppányt tisztelő, fehér lovat áldozó táltosok vallási csoportját más szektákhoz hasonlóan már kifejezetten üldözték a Horthy-korszakban, a kommunista hatalomátvétel után pedig a turánizmus egésze hasonló sorsa jutott. A turáni gondolat emigrációs körökben élt tovább, az áltudományos monomániákkal teli nemzeti fantázia itt már tényleg nem ismert határokat. Ebből a körből jön a Jézust párthus herceggé tevő amatőr sumerológus, Badinyi Jós Ferenc is, akinek antiszemita kultúrtörténeti rögeszméi a rendszerváltás után Magyarországon is népszerűvé váltak.

Politikai nomadizmus és diplomáciai bókok

A turánizmus, ha nem is mindig ezen a néven, újra előtérbe került az elmúlt években, ráadásul van egy széles népi tábora is. A magyarok törzsi gyűléseként és Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényeként hirdetett Kurultáj (a szó az altaji nyelvekből származik) a „hun-türk tudatú népek seregszemléje”. Az íjászati bemutatóktól politikai előadásokig és táltos dobolásig sok mindennek helyt adó esemény szervezője az a Bíró András Zsolt, aki, amellett, hogy a magyar-kazah rokonság kutatója, az ősmagyar szubkulturális színtér egyik nem hivatalos menedzsereként is működik.

De a turánizmusnak, hasonlóan a két világháború közötti időszakhoz, ma is megvannak a politikai kapcsolatai. Ezt már az is mutatja, hogy az alternatív őstörténet, sámáni workshopok, rovásírásos szuvenírek és altáji vendégek fémjelezte jurtás kiskunsági rendezvény fővédnöke a magyar-kazah állami kapcsolatok ápolásában is jeleskedő Lezsák Sándor.

A türk népekkel való rokonság eszméjét azonban a magyar külpolitika tényleges irányítói valószínűleg nála jóval kevésbé veszik komolyan. A közös származásra való utalások inkább csak diplomáciai bókok, akárcsak – Ablonczy Balász szerint legalábbis – a keleti nyitással próbálkozó elődök, például Teleki idején, akik ezt többnyire szintén nem vették túl komolyan. Ha valami lebeg a mai külügyérek szeme előtt, az inkább a törökök példája lehet, akik a pántürkizmus eszméjével megtámogatva erősítették meg a saját pozíciójukat a közép-ázsiai térségben; ideológiai hátszéllel, de komoly pragmatikus érdekekkel is. Ehhez ott egy rakás pénz és közvetlen érdekeltség is kellett.

Nálunk ezek hiányában a keleti rokonság szélesebb körökben egyelőre inkább csak ideológiai választás, amellyel mindenféle nemzeti elvágyódások is jól összepasszolnak. Ettől függetlenül a magyar kultúra honfoglalás előttről származó, nem kis részben törökös elemei természetesen fontosak és értékesek, a kumisz egész iható, megfelelően felállított jurtában pedig kifejezetten jól esik az alvás.