István, Vajk
17 °C
22 °C

Három pápa, egy eretnek, egy háború

2014.11.05. 10:49

A 600 éve, 1414. november 5-én megnyitott konstanzi zsinatra Közép-Európában a legtöbben Husz János (a birtokában lévő menlevél ellenére történt) megégetése miatt emlékeznek, már csak azért is, mert ez robbantotta ki a több évtizedes huszita háborúkat. A gyűlésnek azonban ez tulajdonképpen csak egy mellékszála volt, a katolikus egyház vezetői ennél nagyobb léptékű problémák megoldása miatt gyűltek össze a mai Németország délnyugati csücskében fekvő városban.

Ekkoriban ugyanis nemhogy két, de egyenesen három pápa nevezte magát több-kevesebb joggal az egyház fejének. A kortársak által skizmának, azaz egyházszakadásnak nevezett folyamat gyökerei a pápák avignoni fogságának zűrzavaros korára vezethetők vissza. Úgy tűnt, hogy amikor XI. Gergely pápa 1377-ben visszatért Rómába, végre lezárul ez a korszak, ám halála után két egyházfőt is megválasztottak, VI. Orbán ellenében a bíborosok egy része az Avignonba visszatérő VII. Kelement emelte trónra. A helyzetet tovább bonyolította az a megoldási kísérlet, hogy egy Pisában összehívott zsinat 1409-ben mindkettejük ellenében új pápát választott, V. Sándort, majd XXIII. Jánost (az ellenpápa nem tévesztendő össze a 20. századi reformpápával).

Két rossz közül a kisebb

Az áldatlan helyzet megoldását megkísérlő mozgalom vezetője Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király volt. Az erőfeszítéseinek köszönhetően végül összehívott egyetemes zsinaton 29 bíboros, 100 kánonjogi doktor, 134 apát, valamint 183 püspök és érsek jelent meg, ezzel az 1814–1815-ös bécsi kongresszusig ez volt Európa legnagyobb diplomáciai eseménye. Az egyházon belüli törésvonalakat viszont az is mutatta, hogy az egybegyűltek nem egyesével, hanem öt nemzetbe tömörülve adták le szavazatukat.

Ugyan XXIII. János abban bízott, hogy a gyűlésen az ő hatalmát fogják megerősíteni, csalódnia kellett, ezért aztán 1415-ben egyszerűen meg is szökött a zsinatról – katonák fogták el, hogy aztán a pápai hatalomtól való megfosztása után börtönbe is zárják. Zsigmond személyesen körbelovagolva győzte meg a résztvevőket arról, hogy maradjanak és tegyenek pontot az ügy végére. Végül aztán 1417-ben sikerült is megválasztani az V. Márton néven a pápai trónra lépő Ottone Colonnát, aki az egyház döntő többségének támogatását élvezte. Bár az ekkor Avignonban székelő XIII. Benedek haláláig sem mondott le, a skizma gyakorlatilag véget ért.

Mindezt figyelembe véve jobban érthető, hogy személyes ígérete ellenére miért nem akadályozta meg Zsigmond császár Husz János megégetését. A prédikátor halála ugyan véres háborúhoz vezetett, de az egyházszakadás fennmaradásával szemben ez még mindig a kisebbik rossznak tűnt az uralkodó szemében.