Vendel
6 °C
21 °C

Hatvan éve jutott hatalomra Nasszer

2014.11.14. 13:48
Hatvan éve vette át véglegesen a hatalmat Nasszer, a Szabad Tisztek vezetője Egyiptomban – az általa létrehozott rendszer egészen az arab tavaszig fennmaradt.

Egy nagyformátumú személyiség új szakaszt indított el a világpolitikában 1954. november 14-én. Formálisan egy szervezeten belüli hatalomátvétel történt: ettől a naptól lett a 36 éves Gamal Abdel Nasszer Egyiptom egyértelmű vezetője – megkezdődött a nasszerizmus időszaka, amely az ötvenes–hatvanas években nemcsak az egész arab világ nemzeti és függetlenségi mozgalmára nyomta rá a bélyegét, hanem az úgynevezett el nem kötelezett mozgalomban betöltött meghatározó szerepével a nemzetközi politika megkerülhetetlen tényezője lett. Karizmája messze túlsugárzott hazája határain.

Az előzményekig legalább a negyvenes évek végéig érdemes visszatekinteni. Egyiptom formálisan független királyság volt, ám egy 1936-ban Nagy-Britanniával megkötött egyezmény jelentősen csorbította a szuverenitását. A két legfájóbb pont a Szuezi-csatorna fölötti brit katonai ellenőrzés volt, továbbá az, hogy Szudán birtoklásában is osztozni kellett Londonnal. 

A közvetlenül Izrael Állam megalakítása után kirobbantott első arab–izraeli háborúban (1948) elszenvedett vereség nyomán jelentősen megnőtt az elégedetlenség az egyiptomi kormánnyal és a hadsereg vezetésével szemben. A mozgolódás hátterében a Muzulmán Testvériség nevű, meglehetősen különféle irányzatokat magában foglaló – egyebek mellett a terrorizmust is cselekvési térnek tekintő – szervezet állt, amelyik az ötvenes évek elejére ötszázezer tagot (!) számlált, de támogatói többször ennyien voltak.

Fárúk király és a kormány elébe akart vágni a várható eseményeknek, s maga akarta kézben tartani a függetlenedési folyamatot, ám rosszul mérte fel erejét. Nahhász pasa, a miniszterelnök 1952 januárjában szükségállapotot hirdetett ki, lezárta a Szuezi-csatorna mentén állomásozó nyolcvanezres brit haderő utánpótlási útvonalát, és „önkéntesekből” gerillaosztagokat szervezett a britek ellen. Az ellenakció nem késett: a britek megöltek ötven rendőrt. A hírre Kairóban zavargás tört ki. A tömeg nem csak a brit tulajdonú üzleteket, hanem az egyiptomi gazdagok által látogatott helyeket is feldúlta.

A feszültség nem csökkent, mire 1952. július 22-ének éjszakáján a hadsereg hazafias érzelmű fiataljaiból szerveződött Szabad Tisztek csoportja vette át a hatalmat. A királyt felszólították az ország elhagyására, s bejelentették a forradalom győzelmét. A Szabad Tisztek vezetője Nasszer lett, legközelebbi társa a későbbi utóda, Anvar Szadat volt. A fiatal tisztek a hatalom csúcsára azt a náluk idősebb Nagib tábornokot állították, akinek a legnagyobb tekintélye volt a hadseregben.

Rövid idő alatt gyökeres átalakítás ment végbe az egyiptomi politikában és társadalomban: 1953-ban kikiáltották a köztársaságot, eltörölték az oszmán címeket, feloszlatták a parlamentet és a politikai pártokat, földreformot és egy sor gazdasági reformot hajtottak végre. Nasszer ekkor még a belügyminiszteri posztot töltötte be, de a Szabad Tisztek őt tekintették a forradalom és a rendszer vezetőjének. Csakhogy nemcsak az ő népszerűsége növekedett – a tőle eltérő nézeteket valló Nagib tábornok is növekvő támogatottságot élvezett.  A kenyértörés egyre közelebbinek látszott. Egy Nasszer elleni sikertelen merényletet indokával a Muzulmán Testvériséget betiltották, vezetőit kivégezték vagy bebörtönözték, majd Nagibot november 14-én lemondatták és házi őrizetbe helyezték – ott is maradt harminc évig, egészen 1984-ben bekövetkezett haláláig.

Győzelem és vereség szovjet fegyverekkel

A forradalom konszolidálásához négy év kellett. 1956 nyarára dolgozták ki az új alkotmányt, amely egyebek között előírta annak a 350 fős nemzetgyűlésnek a felállítását, amelynek tagjait egy Nasszer által elnökölt bizottság jelölte ki. Az alkotmányt és Nasszer köztársaság elnökké választását népszavazással hagyták jóvá. 99,9 százalékos szavazati aránnyal…

Nasszer már korábban felismerte, hogy a Nyugattal való összecsapás már csak a Szuezi-csatorna ellenőrzéséért folytatott harca miatt is elkerülhetetlen, a siker eléréséhez viszont elengedhetetlen a hadsereg korszerűsítése. Minthogy ehhez nem számíthatott az Egyesült Államokra, 1955-ben titokban a Szovjetunióhoz fordult. Az ügylet szerződő fele formálisan Csehszlovákia volt: rizsért és gyapotért Egyiptom 200 millió dollár értékben szovjet fegyvereket, köztük vadászgépeket és páncélosokat kapott. Ez volt az első fegyverszállítási megállapodás a tényleges szállító Szovjetunió és egy arab ország között.

Katonai potenciáljának megerősítését és aktív nemzetközi mozgását – például felvette a diplomáciai kapcsolatot Kínával – elegendőnek tartotta a nagy lépés megtételéhez: 1956. július 26-án Nasszer bejelentette a Szuezi-csatorna államosítását. A következmény jól ismert: az úgynevezett szuezi válság, brit–francia–izraeli támadás Egyiptom ellen. Minthogy az Egyesült Államok nem támogatta a nyugati kalandot, London és Párizs kénytelen volt elfogadni az ENSZ tűzszüneti felhívását, és visszavonni csapatait.

Nasszer tekintélye az arab világban és az el nem kötelezett országok szervezetében betöltött pozíciójával a csúcson volt. És a hallatlan népszerűség vezette rá a tévutakra is. Súlyos következményekkel járó rossz döntéseket hozott: ilyen volt 1958-ban Egyiptom uniója a vele nem határos Szíriával, négy évvel később beavatkozása a jemeni polgárháborúba, majd a legsúlyosabb – 1967. június 6-án a hatnapos háború kirobbantása, amelyben az arab országok megsemmisítő vereséget szenvedtek.

Nasszer három évvel élte túl a vereséget, 1970-ben szívrohamban meghalt. Az általa létrehozott rendszer azonban hosszú életű volt: utódain, Anvar Szadaton és Hoszni Mubarakon keresztül az „arab tavaszig”, 2011-ig fennmaradt.