Árpád
3 °C
12 °C

Elvtársak, nekünk igazunk volt tegnap is, igazunk van ma is és igazunk lesz holnap is!

50413675
2014.11.16. 09:34

Az biztos, hogy erre az évfordulóra a kihalófélben lévő munkásőrökön és Munkáspárt-szimpatizánsokon kívül senki nem fog szívesen emlékezni: idén november 16-án van az 1956-os forradalom utáni első kommunista választás 56. évfordulója.

Az 1953-as, a Magyar Függetlenségi Front laza 98,2 százalékos győzelmét hozó kirakatprocedúrát követően elvileg 1957 nyarán kellett volna újra az urnák elé terelni a népet, azonban az '56-os forradalom utórezgései ekkora még egyáltalán nem ültek el, ezért az MSZMP inkább két évvel meghossszabbította a képviselők mandátumát, hátha addigra sikerül elvégezni a piszkos munkát, és legalább a felszínen konszolidálni a nehezen összetákolt új kommunista vezetést.

1958 őszére el is csendesedtek a sortüzek, megtörtént a forradalom főszereplőinek kivégzése, lezajlott az ún. „pártellenzéki” értelmiségiek – köztük Mérei Ferenc és Hegedüs B. András – letartóztatása, így Kádár - és a szintén sikeres évet elkönyvelő Hruscsov - elérkezettnek látta az időt, hogy végre lezavarják választást is.

Hogy ne legyen semmi gikszer, a választást gondos belügyi és politikai előkészítés előzte meg. Mivel egyetlen párt indulhatott csak, a tét nem a győzelem volt, hanem az, hogy a részvételben és a Hazafias Népfrontra adott szavazatokban minél impozánsabb számok jöjjenek ki, így csikarva ki valamiféle legitimációt a rendszer számára.

A levert baloldali forradalom után érthető módon kissé enervált kommunista pártot – amit ekkor már MSZMP-nek hívtak – a párt ökle, Marosán György próbálta felrázni. Néhány beszédének hanganyagát megőrizte az internet, a hátborzongató kordokumentumokat tényleg nagyon érdemes meghallgatni, de az 1958-as váalsztások apropóján elmondott kommunista alapvetését nagyon könnyen össze lehet foglalni:

 
Elvtársak, nekünk igazunk volt tegnap is, igazunk van ma is és igazunk lesz holnap is!.
 

Bár  Belügyminisztérium adatai szerint az ellenzéki tevékenység gyakorlatilag kimerült a bojkottra felszólító röplapok osztogatásában, a „kampány” alatt 73 ilyenről szereztek tudomást; ezen kívül 390 kommunista mozgósító plakátot rongáltak meg, a BM precíz nyilvántartásában továbbá 267 „ellenséges falfeliratot” is regisztráltak.

Az önkormányzati – jobban mondva: tanácsi – választással egybekötött procedúrára végül óriási mozgósítás kíséretében november 16-án került sor. Az MSZMP ernyőszervezete, a Hazafias Népfront nem is okozott csalódást, 98,4 százalékos részvételi arány mellett az egész országban mindössze 28 651 szavazó merte beikszelni a szavazólapon a nemet.

A megválasztott 336 képviselő közül 276 voltak az MSZMP tagjai és 62-en pártonkívüliek – persze ez utóbbiak sem voltak ellenzékiek, inkább csak a pluralitás látszata miatt kellettek. A fokozódó kontrollt mindenesetre a történészek szerint jelezte, hogy még a Rákosi-féle 1953-as országgyűlésnél is nagyobb volt a párttagok aránya.

Az 1958-as választás tehát egyáltalán nem jelentette a konszolidáció kezdetét, amit talán azzal illusztrálhatnék, hogy a választás előtt egy nappal végezték ki a szabadságharc legnagyobb csatájában, a Juta-dombon harcoló felkelők vezetőjét, Mecséri János ezredest és társait; november 28-án, 12 nappal a választások után pedig újabb forradalmárokat végeztek ki – ezúttal a Köztársaság téri pártszákház sokat vitatott ostromában bűnösnek találtakon hajtják végre a halálos ítéletet.