Huba
17 °C
33 °C

Kivont kard voltál a Párt kezében, most visszadugunk hüvelyedbe

2015.06.01. 16:25
Miután a kommunista Ságvári Endre nevét a szocialista múlttal való szakítás jegyében kiradírozzák a nyilvánosságból, Ortutay Gyula kerül sorra. A kommunisták társutasaként sok rossz szerepet eljátszó néprajztudós tudományos erényeinél csak a politikai bűnei nagyobbak, de ellentmondásos életművénél érdekesebb tágabb közege, a „népiek” 1945 utáni sorsa. Kommunizmus és nemzet, behódolás és tisztesség az állambiztonsági iratok tükrében.

A hektikus XX. századi magyar történelem két legstabilabb tengelye a kisgömböcként viselkedő hatalom csillapíthatatlan zabálhatnékja és a népi-urbánus szembenállás. Rendszerváltások ide, önkényuralmi és demokratikusabb rezsimek váltakozása oda, ez marad. Most, hogy a békés átmenet/elmaradt rendszerváltás évei után az orbánizmus értelmiség- és emlékezetpolitikájának az elitcsere és a komcsitlanítás a tartós hívószavai, érdemes felidézni, hogy rágta meg a kommunista hatalom a megörökölt másként gondolkodókat, és hogy voltak olyanok is, akiket se kiköpni, se lenyelni nem tudtak.

Miután a Ságvári-ügyben a jobboldali emlékezetpolitika győzelmet aratott, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) állítólag az Ortutay Gyuláról elnevezett szegedi kollégiumot nevezné át, így újra fellángolt a kommunistagyanús figurák megítélésének örök kérdése.

Ki lesz a következő? Radnóti Miklós, Juhász Gyula vagy József Attila?

– kérdezi költőien Botka polgármester, és tudósemberként hivatkozik a szegedi illetőségű néprajzkutatóra. A Klik eközben az MTA „20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló állásfoglalására” mutogat, arra a sokat vitatott dokumentumra, amiben Ortutay Gyula nem szerepel, és amit az akadémiai bizottságban résztvevők is régen visszaszívtak volna már, ha tehetnék. Igaz, ha annak idején Ortutayról is kikérik az „utcanév-bizottság” álláspontját, nem nagyon dönthettek volna másképp, mint hogy a törvény alapján őt is B-listázzák, hiszen az nem kétséges, hogy részt vett „önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában”.

Egy élvhajhász társutas

Ortutay a részeges félhülye elnök Dobi István és a magyar szociológia klasszikusaként számon tartott Erdei Ferenc (ő, úgy is, mint volt belügyér, rajta volt a listán, ki is szignálták) mellett a kommunisták mellett teljesen elköteleződő „társutasok” jellegzetes alakja, aki névlegesen kisgazdaként, de titkos kommunista tagkönyvvel asszisztált pártja, a többpártrendszer és a demokratikus illúziók likvidálásához.

Ortutay Gyula 1945-ben
Ortutay Gyula 1945-ben

A megfelelő helyezkedés és Rákosiék, majd később Kádárék elvtelen kiszolgálása később is fő tulajdonsága maradt. Előbb vallás- és közoktatási miniszterként hajtotta végre az egyházi iskolák államosítását, aztán ‘56 után az ELTE rektoraként az egyetemen csinálta meg a forradalom miatti tisztogatásokat, megtörve jó néhány életutat. A korai Kádár-rendszerben ő volt a Hazafias Népfront egyik vezetője is, a látszatpluralizmus demonstrálására szolgáló ál-össztársadalmi intézményben a szocializmus építésének útján az MSZMP-vel együtt menetelő egykori kisgazdák lojalitását volt hivatott megtestesíteni.

Hasonló díszfunkciókat persze mások is betöltöttek. Ortutayt az tette különösen gyűlöltté sok néprajzos szemében is, hogy ő azért nem akárhonnan indult. A harmincas években a népi írókkal, a szociográfiai mozgalommal szoros kapcsolatban lévő szegedi egyetemi közeg tehetséges és fontos tagja volt, a piarista költő Sík Sándor legkedvesebb tanítványaként barátai között tudhatta Erdei mellett többek között Radnóti Miklóst és Bibó Istvánt is.

Ellentmondásos szerepeit jelzi, hogy miközben radikális baloldali mozgalmakban vett részt, a Horthy-rendszer belügyminiszterének is bizalmasa, gyermekeinek nevelője volt. „Legnagyobb szívfájdalma ekkoriban az volt, hogy a felesége félig zsidó származású, s emiatt esetleg háttérbe szoríthatják. Amúgy sajátos módon, mint »objektív tényt« vette tudomásul a zsidótörvényeket, majd a holokausztot, melynek legjobb barátja, Radnóti is áldozatul esett: „a mindenkori »status quo«, s az abból fakadó előnyök elfogadása alapvető személyiségvonása maradt” – írta róla Pelle János.

„Ortutay a közéleti szereplésért, címekért, rangokért, kiváltságokért egyre-inkább (f)eladta egykori önmagát, tudósi ambícióit” – fogalmazott Gervai András a Titkos Magyarország című, néhány hete megjelent könyvében. A politikus kételyeinél erősebb volt a hedonizmusa. Állami pénzen kitartott szeretői között volt többek között Tamási Eszter, a korai MTV egyik arca is – és nagyon élvezte a reflektorfényt és a kamarillapolitizálgatást.

Egy simulékony iránytű

Ortutay a minden rendszerben felszínre úszó értelmiségi egyik meglehetősen ellenszenves megtestesítője, de hasonló életutat lehetett sokkal-sokkal tisztességesebb módon is komplettálni. Illyés Gyula is minden rendszerben kiváló és nagyon magas kapcsolatokkal rendelkezett: Gömböst és Imrédyt jól ismerte, simulékonyan és joviálisan viselkedett velük, Kádárral (szembeszomszédok voltak a Rózsadombon) és főleg Aczéllal egyenesen baráti viszonyt ápolt. De fél évszázadon át úgy tudta megtartani közéleti irányadó szerepét, hogy közben nem volt képes őt betörni egyik diktatúra sem. Pályája ugyan sokféleképpen megítélhető, de a hatalom felé tett, patikamérlegen kimért gesztusai ellenére arra nagyon figyelt, hogy ne adja fel erkölcsi alapállását.

B1355029

Papp István: Szemek a láncban – Játszmák a magyar állambiztonság történetében

Az ÁBTL elsősorban népi mozgalmat kutató levéltárosa Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságból című verséből kölcsönözte a tíz év kutatásait összefogó kötet címét. Az egyes tanulmányok a politikai rendőrség hálójában vergődő, vagy ahhoz kapcsolódó láncszemeket is példázzák: a valódi bűnös, de a felelősségre vonást megúszó antiszemita író, az ügyesen taktikázó csúcsértelmiségi, a klasszikus ügynök, aki irodalomtudományi kutatásait teljesen összefűzi III/III-as kutakodásaival, az áldozat – néhány jellegzetes szerep, melyeket itt most önmagukban is ezért-azért érdekes értelmiségi figurák testesítenek meg. Papp István a mostanában szokásos gyakorlattól eltérően (amennyiben nem tudjuk úgyis)  nem árulja el, hogy kik voltak a valóságban azok az ügynökök, akiknek a jelentéseit tanulmányozza.

Így hát a szellemi befolyása miatt a fontos írók közül is kiemelkedő Illyést, miközben folyamatosan meg akarták nyerni, végig gyanakvással szemlélték. Az ő ÁVH-s, majd III/III-as megfigyeléseinek meg nem semmisített dokumentumait (saját aktáit a rendszerváltás környékén zúzták be) egy másik friss kötet, Papp István Szemek a láncban – Játszmák a magyar állambiztonság történetében című könyve mutatja be. Bár Illyést mondták „hamis realistának” is, amiért hiába híve a nagy társadalmi reformoknak, minden korban elfogadja a politikai kényszerhelyzeteket, még az ötvenes években sem írta meg a maga teljes politikai behódolását jelző műveit, mint ekkor rengetegen Zelk Zoltántól Örkény Istvánig.

Eközben - ez persze önmagában még nem erény - soha nem tagadta meg azokat, akiknek lehanyatlott a csillagzata. Miközben ‘45 után végigülte Imrédy és Szombathelyi Ferenc népbírósági tárgyalásait is, mindent megtett íróbarátai, Szabó Lőrinc, Németh László, Féja Géza, Tamási Áron tisztázásáért. 1945 tavaszán egyre több támadást kaptak a népi írók, főleg Németh László és Kodolányi került nehéz helyzetbe faji alapú, helyenként antiszemita írásaik miatt. A népiek – a valódi felelősség számbavétele helyett – emiatt Illyéssel az élen a korábbi konfliktusaikat zárójelbe téve összezárták a soraikat.

Egységfront az igazolóbizottságok előtt

Furcsa, a népiek külső kapcsolatait is mozgósító szövetségek jöttek ekkor létre. A Horthy-rendszerben kommunista felforgatónak tekintett Veres Péter például a bíróságon kiállt „a magyar Jud Süsst”, a gyenge antiszemita kliséket szinte komikusan ügyetlenül összedobáló 1944-es Ártatlanok? című drámát jegyző Kádár Lajos mellett; a szociális indulatait féktelen zsidóellenességbe fordító, mérsékelt tehetségű író elleni eljárást végül a baloldali népi íróból többszörös miniszterré lett Darvas József tette ad acta.

A Kodolányi János elleni nyomozást eközben nem más állította le, mint a későbbi miniszterelnök-helyettes Fehér Lajos. A majdani népszerű agrárreformer utóbb már nem annyira kérkedett állambiztonságis múltjával, pedig 1945–46-ban ő volt a politikai rendőrség második embere Péter Gábor mögött. Nem volt azonban hálátlan, nem felejtette el, hogy a háború alatt fiatal kommunistaként is állást kapott Kodolányi református lapjánál.

A meghirdetett népfrontos politikában a főként a Nemzeti Parasztpártba tömörülő népi írókra számítottak a kommunisták – de csak azokra, akik nem kérdőjelezték meg az MKP vezető szerepét, és nem akartak túl önálló parasztpolitikát csinálni. A pártelnök Veres Pétert politikai vaksága éppen alkalmassá tette erre a szerepre. Bár – mint az az állambiztonsági iratokból is kiderül – már a szovjetizálás legelején, 1945-ben fasisztabarát-gyanúba próbálták keverni a baloldali írót, ő nem látta át a helyzetet: a földosztás reményében elhitte, hogy valóban a szegényparasztság és a nincstelen földmunkások követelései fognak most teljesülni.

Naiv volt, de miközben balmazújvárosi paraszt-íróként társutasként csinált karriert és nem állt ki pártja „jobboldalának” leszalámizása ellen, a paraszti érdekvédelmet soha nem akarta feladni. Illúzióival 1948-ban kellett végleg leszámolnia. Ekkor derült ki, hogy már saját – addigra autonóm politikusaitól az ő passzivitása mellett megfosztott – pártjában, régi barátai sem támogatják a vallásszabadság, a nemzeti önrendelkezés, és a számára legfontosabb, a paraszti kisüzem melletti kiállását.

Ekkoriban az állambiztonság – bár még mindig a koalíciós párt elnöke volt – már azt írta Veresről, hogy faji alapon álló, zavaros nacionalista népi politika híve. Ugyan komolyan eljátszottak egy népiek elleni koncepciós per gondolatával is, ebből végül nem lett semmi. Rákosi csak a politikai selyemzsinórt küldte el Veres Péternek, a maradék népiek pedig rettegve várhatták, hogy Nagy Imre helyzetbe kerüljön.

Az okos leány, az igazmondó juhász és Rákosi

A népiek ellentmondásos és életveszélyesen ingatag helyzetében azonban még a legkeményebb ötvenes években is volt valamennyi mozgástér. Ezt azonban csak nagy tehetséggel lehetett kihasználni. Erre Illyés Gyula volt messze a legalkalmasabb, aki tudott élni azzal, hogy a hatalom is meg akarja nyerni magának a hozzá hasonló nagyobb értelmiségi trófeákat. Különleges ügyességgel és szóbűvészkedéssel még a legszorosabb ölelésekből is kitudott bújni. Az 1951-es írókongresszuson Révai József színe előtt is kétértelmű sorokkal köszöntötte a Sztálinvárost építő pentelei munkásokat:

Kettős küzdelem
hősei az új épületeken
rajtatok
fordul meg: börtönt rakjatok
vagy bástyát, jól vigyázzatok!

Gervai András: Titkos Magyarország – „Célszemély”: a társadalom

Az állambiztonsági akták tartalmát hosszabb ideje kutató író-újságíró 14 megfigyelési esetet dolgoz fel új könyvében. A titkosszolgálatok működési mechanizmusai mellett külön fejezetek tárgyalják az amerikai atomprogram magyar tudósainak becserkészésére irányuló kísérleteket, a szakmájában valamikor szinte kultikus státuszú Goldschmidt Dénes pszichiáter pácienseire és kollégáira vonatkozó rosszindulatú jelentéseit, valamint egy jászsági falu ügynökként is foglalkoztatott plébánosának aktáit. Az értelmiségi csoportokat megcélzó III/III-as dossziékon kívül az olyan, mából nézve szinte piszlicsáré ügyekkel való foglalatoskodás is sokat elmond a rendszerről, mint egy kamasztársaság kocsmai hőzöngéseinek feltérképezése, a Szabad Európát hallgatók leleplezése egy üzemben, vagy a rendszerváltás előtt nem sokkal egy amatőr röplapozás bohózatba illő vizsgálata. A szerzőt elsősorban a szervezet működése érdekelte, de a jelentéseket író ügynökök fedőnevét azért feloldja. 

B1336660

Illyés végig megőrizte tekintélyét és integritását; hozott is ajándékot, meg nem is, volt is rajta ruha, meg nem is. De Ortutay igazi ellenpontja talán nem is ő volt, a rendszer képviselőit is sokszor manipuláló nemzeti vátesz-költő, és nem is a megvezethető és megvezetett Veres Péter – hanem az új rezsimet erkölcsi alapon elutasító Kodály Zoltán. A zeneszerző-zenetudós soha nem igazodott politikai kurzushoz, morális autonómiája miatt tehát súlyosan gyanús volt a hatalom szemében, amit vallásossága, konzervativizmusa, külföldi kapcsolatai csak tovább erősítettek, de még a háború alatti embermentő tevékenysége is idegen volt a Rákosi-rendszerben.

Bár – mint a Gervai-könyv is írja – megvolt a veszélye, hogy zenekari darabjai miatt a Szovjetunióban népellenesnek és antidemokratikusnak bélyegzett Sosztakovicshoz hasonlóan őt is szilenciumra ítélik, nemzetközi ismertsége ettől megmentette. 1951-ben Révai József taktikát is váltott, és megpróbálta inkább megnyerni Kodályt. Pozíciókat kapott, de ezután sem tett olyan gesztusokat, amilyeneket reméltek tőle – és amiket nagyon sokan mások megtettek. Az ötvenes években ugyanúgy kiállt az üldözöttekért, ahogy egész életében: a Horthy-rendszerben zsidókért és baloldaliakért, a koalíciós években a fasisztának mondott művészekért, végül főleg papokért, apácákért és zenészekért.

Nem kényszer a zubbony

Ortutay évtizedeken át vezetett naplójában a kevés igazán önkritikus bejegyzés némelyikében Kodállyal hasonlítja össze magát. Bár nem szerette az idős zeneszerzőt, elismerte emberi nagyságát: pontosan azért becsülte, amire ő maga nem volt képes. „Nem engedett annak, amit tisztátalannak tartott, ami meggyőződésével ellenkezett” – írta 1967-ben Kodály halálhírére, aztán két évvel később még keményebben:

Kodály okosabb, bátrabb volt nálam. Utálom magam, utálom az életem.

A Gervai-könyv Kodálynak a Rákosi-rendszerről való véleményét a zeneszerző Ortutaynak mondott szavaival szemlélteti: „Nálunk a zubbony nem kényszer, hanem becsület és dicsőség dolga” – fordította ki Kodály a kor jelszavát, miszerint „nálunk a munka becsület és dicsőség dolga”.

Ortutay soha nem akarta magától a zubbonyt választani. Így hát – a politikai legenda szerint legalábbis – Rákosi Mátyás tuszkolta bele, amikor éppen politikailag feleslegessé vált: „Kivont kard voltál a Párt kezében, s most visszadugunk hüvelyedbe."