Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Megtalálták az agyonszurkált fáraó tetemét

2015.06.09. 10:32
Egy egyiptomi ásatásból származó csontváz új megvilágításba helyezi az uralkodói szerepeket: az ország vezetői közül néhány különösen bátor fegyverforgató lehetett.

Az i. e. 17. században, a második átmeneti korban uralkodó fáraó nemrég kiásott, forradásokkal teli, töredezett csontvázából a kutatók új következtetéseket tudnak levonni arra vonatkozóan, hogy a birodalom vezetői hogyan vettek részt az egyiptomi háborúkban.

A korábban ismeretlen fáraósír feltárását év elején jelentették be. A kártusokból kiderült, hogy az ősi Abüdosz területén, Közép-Egyiptomban Szenebkaj fáraó tetemét találták meg a Pennsylvaniai Egyetem régészei. Ez az első eset, hogy ilyen jelentős harci sérüléseket tanulmányozhattak a szakértők egy fáraó maradványain. A csontvázon 17 be nem gyógyult sebet számoltak össze, amelyek beható vizsgálatából pontosan rekonstruálhatók a halál körülményei.

A csonttani analízisből kiderül, hogy Szenebkaj lóháton ült, amikor körbevették az ellenséges harcosok, akik pengékkel szurkálták az alsó lábszárát és átvágták a bal bokáját.

Úgy tűnik, ezután már le tudták rántani lováról, és a felsőtestére, valamint a fejére mértek csapásokat, valószínűleg rövid kardokkal és baltákkal. Mikor a karjával próbálta védeni a fejét, súlyos sérülések érték a kezén és az ujjain, majd három nagyobb ütést mértek a fejére. A legerősebb csapás – amely átszakította a koponyáját – azonnali halált okozott.

A csontokhoz tapadó izmok elemzésével kiderült, a fáraó gyakorlott lovas volt, ugyanis a comb- és medencecsontján olyan, izmok által serkentett csontnövekedési jellegzetességet figyeltek meg, amely a mai lovasokra is jellemző. A lelet a legrégibb ismert emberi csonttani bizonyíték arra, hogy az ókori Egyiptomban rendszeresen használtak lovakat, legalább egy évszázaddal megelőzve a harci szekerek alkalmazását.

A felfedezés azt is alátámasztja, hogy az egyiptomi fáraók a csaták sűrűjében forgolódtak. Ugyan a halálát okozó sérülést egy palotaforradalom során is szerezhette, a csata-elmélet mellett szól, hogy Szenebkaj csontvázán egy nagyjából begyógyult, fegyver okozta súlyos sebesülést is találtak, amely fél-egy évvel a halála előtt keletkezett. Az arca jobb oldalán lévő sérülést egy tompább fegyver, talán buzogány okozhatta.

Harcias uralkodók

Érdekes egybeesés, hogy a másik olyan fáraótetem, amelyről valószínűsítik, hogy halálos harci sérüléseket visel magán – Szekenenré Ta-aa fáraóé a XVII. dinasztiából – ugyanahhoz a katonai és politikai értelemben egyaránt instabil érához, a második átmeneti korhoz tartozik, amikor egymással harcoló királyságokra szakadt a birodalom, a Nílus deltáját pedig a sémi eredetű hükszoszok tartották uralmuk alatt.

Arról, hogy a fáraók egyben harcosok is voltak, eddig mindössze falfestményekből, feliratokból és egyéb hivatalos feljegyzésekből értesültünk, amelyek úgy mutatják be az aktuális uralkodót, mint aki személyesen is kiveszi a részét az ellenség legyőzéséből. Egyszóval e mostani felfedezésig a tudósok igen nehezen tudták elválasztani egymástól a fáraópropagandát a valóságtól.

A New Jersey-i Rowan Egyetem törvényszéki orvosszakértői, Maria Rosado és Jane Hill megállapították azt is, hogy Szenebkaj fáraó orra egy kissé ferde volt, és egyiptomi mércével igen nagytermetű, 172 centiméter magas lehetett – azaz jóval az átlagosan 160 centiméter magas korabeli egyiptomi férfiak fölé tornyosult. Mivel eltemetése idején a fáraó teteme már jelentős bomlásnak indult, feltehető az is, hogy a harcra Abüdosztól távol került sor. Így az is elképzelhető, hogy az Egyiptom északi részét megszállva tartó hükszoszok ellen esett el valahol a mai Kairótól délre eső határterületen. Arra utaló bizonyíték nincs a kezünkben, hogy ki győzött a csatában, ám árulkodó jel, hogy Szenebkaj harcosai ki tudták menteni uralkodójuk holttestét a kavarodásból.

A BBC History magazinnak nyilatkozva a feltárást vezető Joe Wegner, a Pennsylvaniai Egyetem egyiptológusa rámutatott: „A törvényszéki orvostani vizsgálat új információkkal látott el bennünket az ókori egyiptomi fáraók életmódjáról és haláláról, ugyanakkor egy csomó új kérdést is felvetett mind a személyével, mind a szóban forgó korszakkal kapcsolatban.”