Gyöngyi
9 °C
9 °C

- Mit mondott? - Boldogok a sajtkészítők!

2015.07.14. 09:22

Környezeti zajok nélkül és szélcsendes időben egy jól képzett emberi hang nagyjából 25–30 méterre hallatszik el kivehetően – márpedig az ókori szövegekben sokat olvashatunk arról, hogyan képezték hangjukat a szónokok. De a tömeg maga is hangszigetelőként működik, ráadásul a sok ember olyan alapzajt is csinál, hogy az elől állók még csak-csak érthetik, amit mondanak nekik, de a hátrébb lévőkhöz már csak foszlányok jutnak el. Így aztán több ezer emberhez kizárólag megfelelő akusztikát biztosító helyszíneken volt érdemes szónokolni.

Erre jó példa a Peloponnészoszi-félsziget keleti részén található Epidaurosz i. e. 4. században épült, majd a római hódítás idején kibővített színháza, amely fénykorában 14 ezer ember befogadására volt alkalmas. A turisták ma is megcsodálhatják az ókori építőmesterek tudását, ha kipróbálják, hogy a színpad közepén elsuttogott szavak tökéletesen érthetők az 55 sornyi nézőtér legfelső, nagyjából 65 méter távolságban található sorában ülve is, szinte a körülményektől függetlenül. Egy ilyen építmény tehát alkalmas lehetett arra, hogy a szónok egyszerre nagy tömeghez juttassa el mondanivalóját. A nagygyűléseket, politikai vitákat lehetőség szerint ilyen helyeken tartották.

El nem hangzott buzdítások

Ha nem volt kifejezetten erre tervezett épület, fedett terek vagy a hangot visszaverő képződményekkel körbevett pontok is megfelelhettek a célra. Jól működtek például az oszlopcsarnokok vagy a belső udvarok, a szintén peloponnészoszi Megalopolisznak például a kifejezetten gyűlések tartására épült (fedetlen belső udvarú) oszlopcsarnoka 3500 négyzetméter alapterületű volt, és 10 ezer álló ember is össze tudott benne zsúfolódni.

És mi a helyzet az ókori forrásokban feljegyzett, nem ennyire alkalmas helyszínen elmondott híres beszédekkel, például a hadvezérek katonáikhoz intézett szónoklataival? Ezek jó része valószínűleg a szerzők élénk fantáziáját dicséri, de ha el is hangzottak valamilyen formában, az első néhány sorban állókon kívül a többiek legfeljebb a hátrafele terjedő – és minden bizonnyal torzító – szájhagyomány útján, a szerencsésebbek tolmácsolásában ismerhették meg tartalmukat.