Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Húsevő növény gyorsította a francia forradalom kitörését

2015.11.21. 12:55
A 18. századi francia társadalmi mozgalmak, a növekvő elégedetlenség okaként általában a rossz termést és az igazságtalan adókat szokták emlegetni, de közvetve egy különös rovarevő növény felfedezése is hozzájárulhatott a folyamathoz. Matt Elton, a BBC History munkatársa foglalja össze egy új kutatás eredményeit.

Egy rovarokra vadászó és azokat jóízűen elfogyasztó növény, amely az Amerikai Egyesült Államok buja szubtrópusi lápvidékén honos – önmagában is elég meglepő jelenség ahhoz, hogy megragadja a képzeletünket. Ám egy új kutatás szerint a Vénusz légycsapója néven ismeretes rovaremésztő faj története még ennél is különösebb: távolról a francia forradalom kitöréséhez és az azt megelőző folyamatokhoz is hozzájárulhatott.

„A Vénusz légycsapója körül nagy volt a felhajtás, amikor felfedezésének híre az 1760-as években elért Európába: levelei voltak, virága és gyökerei, mint egy ’normális’ növénynek, ugyanakkor egy állat szájához hasonlóan kinéző és viselkedő szervvel is rendelkezett” – magyarázza meg az ellentmondásos fogadtatás okát Susannah Gibson, a Cambridge-i Egyetem kutatója. A ’növényi’ és ’állati’ életforma közötti határvonalak elmosódása a természet jelenségeit osztályozó tudósok körében komoly zavart keltett, és ami ennél is fontosabb, a francia forradalmat megelőző és tápláló felvilágosodás kori eszméket is befolyásolta.

De vajon miként? A válasz ott keresendő, hogy az emberek úgy gondolták – hiszen évszázadokig ezt verték a fejükbe –, hogy a Mindenható három különálló „világra” osztotta fel a természetet: a növényekére, az állatokéra és az ásványokéra. Széles körben elterjedt az a hiedelem, hogy ehhez hasonlóan úgyszintén Isten rendelése szerint tagozódik a társadalom három rendre, a felső és a középső rétegek, valamint a dolgozók rendjére. A Vénusz légycsapójának – az ismert kategóriákat átlépő – felfedezése tehát egy igen érzékeny problémát vetett fel: amennyiben a természeten belül létező határok nem is annyira élesek, mint korábban feltételezték, mi a helyzet a társadalmi korlátokkal?

Ezt a kérdést igen sokan feltették a 18–19. századi gondolkodók közül, elsősorban a felvilágosodás hívei, akik az ész és a logikus gondolkodás elsőbbségét hirdették a dogmákkal és a tradícióval szemben. A Cambridge-i Egyetem tudománytörténeti és tudományfilozófiai tanszékének munkatársa szerint „a francia forradalom szellemi előkészítésével hírbe hozott személyiségek közül sokan előszeretettel vegyítették politikai, természettudományos, filozófiai és matematikai nézeteiket. Mivel az evolúciós gondolkodás csírái már a 19. század előtt megjelentek, azt a felfogást, hogy növények és állatok fajai fejlettebb élőlényekké alakulhatnak, a radikális társadalmi átalakulás támogatói arra használták fel, hogy igazolják: hiába születik valaki a dolgozó osztály tagjának, nem feltétlenül kell élete végéig robotolnia.”

A felvilágosodás gyújtja meg a tüzet

Az említett gondolkodók közül érdemes kiemelni Denis Diderot és Jean le Rond d’Alembert nevét, akik fontos szerepet játszottak az ehhez hasonló eszmék terjedésében. Az 1751 és 1772 között megjelent Enciklopédia szerkesztőiként olyan szócikkeket dolgoztak egybe, amelyek kiválóan összegezték a forradalmi gondolatok melegágyaként szolgáló felvilágosult szemléletmódot. Az enciklopédisták írásaikban megkérdőjelezték a vallás fensőbbségét, és hittek abban, hogy gondolataik közzétételével megfordíthatják az uralkodó közszellemet az elkövetkezendő generációkban.

Ugyanakkor a kutató óva int attól, hogy közvetlen párhuzamot vonjunk a Vénusz légycsapójához hasonló természettudományos felfedezések és a francia forradalmat megelőző attitűdváltás között. „A forradalom hosszas nyugtalanságra vezethető vissza, és számos társadalmi, politikai és eszmetörténeti tényező segítette elő, úgyhogy nem lehet egyetlen okkal összefüggésbe hozni. A természettel és a társadalomképpel kapcsolatban változó koncepciók közötti összefüggés eleinte csak a kérdésfelvetés módjában mutat hasonlóságot.”

Ugyanakkor Gibson kutatása – amely könyv formájában nemrég jelent meg az Oxford University Press gondozásában Animal, Vegetable, Mineral?: How Eighteenth-Century Science Disrupted the Natural Order címmel – rávilágít arra, hogy érdemes a korabeli tudományos és politikai szféra közötti viszonyrendszert alaposabban is áttekinteni. A kutató szavaival: „A tudományos felfedezések és a forradalmi gondolkodás egyazon közegben sarjadtak, és összetett módon, de kölcsönösen hatást gyakoroltak egymásra.”