Malvin
9 °C
25 °C

Kleopátra akár ronda is lehetett

2015.12.12. 07:02

A híres egyiptomi fáraónőről önkéntelenül feltételezzük, hogy lenyűgöző szépségű nő volt, elvégre elcsábított korának legbefolyásosabb férfiúi közül kettőt, Julius Caesart és Marcus Antoniust is. Ennek megfelelően ábrázolták a halála óta eltelt évszázadok művészei is, de tudunk-e valójában valamit arról, hogyan is festett Kleopátra?

Nos, nem sokat. A királynőről nem maradtak fent korabeli, akár csak megközelítően hitelesnek tekinthető ábrázolások sem, az egyetlen kivételt az uralkodása alatt vert pénzérmék jelentik. Az ezeken található portrék tanúsága szerint Kleopátra igencsak férfias vonásokkal rendelkezett, ráadásul orra is elég furcsa formájú lehetett. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a pénzverők kezét elsősorban a propagandaigények vezérelték. A cél viszont nem feltétlenül az volt, hogy vonzónak ábrázolják a királynőt, hanem az, hogy uralkodásának legitimitását alátámasszák – ehhez pedig talán azt látták a legcélravezetőbbnek, ha a fiatal fáraónőt férfi őseihez hasonló vonásokkal ruházzák fel.

Persze a szépség igencsak szubjektív fogalom, sőt az egyes korok és társadalmak női szépségideáljai is jelentős változatosságot mutatnak. Az ókori görögök például a szerelem gyönyörű istennőjét, Aphroditét általában igencsak jó húsban lévő, feltűnő orrú nőként ábrázolják, aki ha a mai világ ideáljának próbálna megfelelni, valószínűleg őrült fogyókúrába kezdene, és kérne egy időpontot egy plasztikai sebésztől.

„Nyelvét, mint valami több húrú szerszámot…”

De hogyan látták Kleopátrát a saját kortársai? A helyzet az, hogy ilyen források sem maradtak fent, és még a számításba vehető leírások is ellentmondanak egymásnak. Cassius Dio „lenyűgöző szépségű asszonyként” emlékezett meg róla, aki „megbabonázta, aki csak ránézett” – csakhogy e sorokat két évszázaddal a királynő halála után jegyezte le. Plutarkhosz időben kicsit közelebb, de még mindig egy évszázaddal a halála után egész más képet festett: „szépsége önmagában nem volt felülmúlhatatlan, s nem is ezzel ejtette rabul bámulóit”.

Abban azonban mindketten egyetértenek, hogy Kleopátra elbűvölte a környezetébe kerülőket. „Nagyon szép hangja volt, és tudta, hogyan kedveltesse meg magát mindenkivel” – fogalmaz Dio. Plutarkhosz szerint pedig „a vele való együttlét ellenállhatatlan varázslatot sugárzott, és egész lényében, meggyőző beszédmodorában, vonzó, ízléses viselkedésében volt valami ingerlő erő. Merő gyönyörűség volt hangját már csak hallani is, nyelvét, mint valami több húrú zeneszerszámot, könnyedén használta, bármely nyelvjárásban, amelyen éppen akart, csak ritka esetben volt szüksége tolmácsra…”

„Mellén láthatók voltak a sebhelyek”

Egyértelmű tehát, hogy a fáraónő nem, vagy legalábbis nem elsősorban fizikai szépségével hódította meg a férfiak szívét (sőt Plutarkhosz máshol azt is leírja, hogy a nők is rajongtak érte, utánozták öltözködését, hajviseletét, gesztusait). Kisugárzása volt az, ami nagy hatást gyakorolt környezetére. „Kleopátra nyomban felugrott és kuszált hajjal, zavart arckifejezéssel Caesar lába elé vetette magát; hangja reszketett, szeme beesett volt. Mellén láthatók voltak a sebhelyek, és teste semmivel sem volt jobb állapotban lelkénél; s mégis, bájossága és magabiztos szépsége még akkor sem hunyt ki teljesen, sőt nyomorúságos állapota ellenére is mintha belülről csillogott volna és átsugárzott volna arcvonásain” – idézi fel Caesarral való találkozásának első pillanatait Plutarkhosz.

Ha valamikor a jövőben nem kerül elő egy hitelesnek mondható ábrázolás Kleopátráról, akkor soha nem fogjuk megtudni, hogyan is festhetett a legendás uralkodónő, arra a kérdésre pedig még azután sem tudnánk egyértelműen válaszolni, hogy az  ókor vagy a mi korunk emberének szemében kiemelkedő szépségnek számított-e. Az azonban biztos, hogy még azokra a férfiakra is komoly hatást gyakorolt, akik a világ uraiként sok más lány vagy asszony kegyeit elnyerhették volna.