László
18 °C
28 °C

Nem ma kezdődött az amerikai vita a fegyverviselésről

2016.01.06. 11:38
Az Egyesült Államokban az elmúlt hónapokban többször is ártatlan civileket lőttek le fegyveresek. Az események és a közelgő elnökválasztási kampány hatására újra viták kereszttüzébe került az országban a fegyvertartás szabályozása. A BBC History szakértői arra keresik a választ, milyen félelmek bújnak meg a két oldal érvei mögött.

Az amerikaiak szabad fegyverviselését lehetővé tevő, az alkotmányban is rögzített felfogás jelentős részben az angol jogi hagyományokra vezethető vissza. Az Egyesült Államok alkotmányának második kiegészítése, amely kimondja, hogy „nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani”, abból az angol törvényből származik, amely szerint az angoloknak „joguk van fegyvert hordani saját védelmükben”. Ez az 1689-es Bill of Rightsban megfogalmazott jog azonban csak „a protestáns alattvalókra” – akkoriban a lakosság mintegy 90 százalékára – és „helyzetüknek megfelelő és a törvény által engedélyezett fegyverekre” vonatkozott. E megszorítások ellenére azt mondhatjuk, a britek gyakorlatilag korlátozások nélkül tarthattak és viselhettek lőfegyvereket egészen az 1920-ban elfogadott Firearms Act életbe lépéséig – fejti ki Joyce Lee Malcolm, az alkotmányjog professzora a virginiai George Mason Egyetemen.

A második alkotmánykiegészítés ezzel szemben semmilyen vallásra vagy társadalmi osztályra vonatkozó, illetve egyéb törvényi korlátozást nem tartalmaz, csupán arra hivatkozik, hogy „egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából”. E jog csorbításának tilalma tehát 1791 óta szerves része az ország alaptörvényének, bár e rövid szöveget sokféleképpen lehet értelmezni. A közelmúltban a Legfelsőbb Bíróság két fontos döntésben erősítette meg, hogy a módosítás az állampolgárok önvédelmi célú fegyvertartásának jogát biztosítja.

A jogi viták fókusza azonban eltolódott az évek során. Manapság hajlamosak vagyunk elfelejteni a fegyvertartás kettős célját – önvédelem és védekezés egy zsarnoki kormányzat ellen –, és csak az önvédelemre koncentrálni. A híres angol jogtudós, William Blackstone a 18. században úgy határozta meg e jogot, hogy az „a nép megfelelő korlátozások alá vetett engedélye a természetes ellenállásra és önfenntartásra, amikor a társadalmi szabályok és a törvények elégtelennek bizonyulnak az elnyomás erőszakának megfékezésére”.

Félelem a bevándorlóktól

A modern kormányzatok persze elég ellenségesen viszonyulnak a felfegyverzett, ellenállásra kész lakosság gondolatához, ráadásul sokak szerint lőfegyvereket markoló egyszerű civilek nem sokat tehetnének egy jól felszerelt hadsereg ellen. Ettől függetlenül számos példát ismerünk arra, hogy elnyomó rezsimek igyekeztek jó előre lefegyverezni az állampolgárokat, illetve, hogy fegyveres polgárok komoly ellenállásra voltak képesek. Ahogy Alex Kozinski amerikai szövetségi bíró fogalmaz: „A második alkotmánykiegészítés egy végső tartalék, amelyet azokra a hihetetlenül ritka alkalmakra hoztak létre, amikor minden egyéb jog csődöt mond: amikor egy kormány nem hajlandó választást kiírni és elhallgattatja a tiltakozókat, amikor a bíróságok nem mernek szembeszállni a hatalommal vagy nem találnak senkit, aki érvényt szerezne ítéleteiknek. Akármilyen lehetetlen eshetőségeknek tűnhetnek ezek ma, azt a hibát szabad emberek csak egyszer követhetik el, hogy adott esetben felkészülés nélkül kelljen szembenézniük velük.”

A nyilvánosságban zajló mai viták az egyénekhez köthető erőszakos cselekedetekről szólnak, régebben azonban nagyobb aggodalom vette körül a különböző közösségek felfegyverkezését. A 20. század elején a tagállami törvényhozók a feketéket igyekeztek távol tartani a fegyverektől délen, északon pedig a Dél- és Kelet-Európából érkező újabb és újabb bevándorlókat.

Az elmúlt néhány évben viszont – miután a gyilkossági statisztikák több mint két évtizede csökkenést mutattak – a figyelem középpontjába az került, hogyan lehetne megakadályozni azon egyének fegyverhez jutását, akik esetleg tömeggyilkosságokat terveznek elkövetni. Az amerikai államok többsége – a mai helyzet szerint az 50-ből 43 – sokkal megengedőbben áll ahhoz, hogy jogkövető állampolgáraik akár ruhájuk alatt elrejtve is viselhessenek fegyvert, pont az ilyen támadások elleni védekezés esetére – szögezi le az alkotmányjog professzora.

Ellentétes értelmezések

A fegyvertartás szigorúbb szabályozásának kérdése a legtöbbször az erőszak fellángolása után került előtérbe. A szesztilalom alatti véres bandaháborúk, és különösen az 1929-es chicagói Valentin-napi mészárlás indították először a kongresszust arra, hogy megpróbálja szabályozni a kérdést: az 1934-es Lőfegyver-törvény egyes fegyverek tartását megadóztatta, illetve korlátozta. A két Kennedy, illetve Martin Luther King meggyilkolása vezetett az 1968-as Fegyvertartási törvényhez, az amerikai nagyvárosokat elborító erőszakhullám pedig az 1993-as Kézifegyver-törvényhez, illetve az 1994-es Szövetségi Támadófegyver Tilalom elfogadásához. Heves viták követték az 1999-es Columbine-mészárlást, illetve a hasonló tragikus eseteket 2007-ben, 2009-ben és 2012-ben is.

Azonban a viták nem vezettek cselekvéshez – állapítja meg Emma Long, az amerikanisztika tanára a Kelet-angliai Egyetemen. Ez nagyrészt arra vezethető vissza, hogy mára a fegyvertartás szigorítása olyan bonyolult, áthallásoktól terhelt és politikailag kényes kérdéssé vált, hogy soha nem sikerült megfelelő támogatással bíró, konszenzusos álláspontot kialakítani. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a fegyvertartás nem csak szövetségi, hanem állami ügy is. Az, hogy szövetségi szinten nem történt változás, nem jelenti azt, hogy egyes államok nem léptek a saját hatáskörükben, így aztán ma rendkívüli változatosság jellemzi a fegyvertartást tárgyaló jogszabályokat.

A fegyvertartás szabadságának vagy korlátozásának kérdése az Egyesült Államokban számos politikai és kulturális kérdéshez kapcsolódik, amelyek jóval mélyebben érintik a társadalmat, mint önmagában a fegyverekhez való hozzáférés joga. Az amerikai függetlenségi háború ma is úgy él a köztudatban, mint a brit zsarnokság ellen, a szabadságért és önállóságért vívott harc. Az amerikai alkotmány, illetve az 1791-ben elfogadott, együttesen Jognyilatkozat (Bill of Rights) néven emlegetett első tíz alkotmánykiegészítés is e célok megerősítéseként született. Azért fontos ez a közvetlen kapcsolat a nemzeti tudat alapjaihoz, mivel ez azzal jár együtt, hogy a szabadságharc vívmányai elleni fellépést egyesek az Egyesült Államok alapértékei elleni támadásként értelmezik. Így aztán a fegyvertartás korlátozását támogatóknak rögtön az Amerika-ellenesség vádjai ellen kell védekezniük, mielőtt egyáltalán szóba hozhatnák érdemi érveiket. Sok tekintetben a kérdésről folytatott vita egyben az Egyesült Államok lényegéről folytatott vita is egyben.

A kormány szőrös mancsa

Sok amerikai számára tét az is, hogy meddig terjed a kormány hatalma. Az alkotmány egyik alapvető értéke, hogy a kormány kicsi és korlátozott beleszólással bír állampolgárai életébe. Ez a hozzáállás nagyjából jól is működött a 20. század első évtizedeiig, amikor a gazdasági válság, majd a második világháború szülte kényszerhelyzetben a központi hatalom egyre szélesebb jogkörökre tett szert, hogy aztán a hatalom koncentrációja a hidegháború évtizedeiben is megmaradjon. Azok számára, akik szerint a kormánynak már így is túl nagy a hatalma, a fegyvertartás szabályozására tett kísérlet csak egy újabb próbálkozás arra, hogy az egyszerű állampolgár feletti erejét fitogtassa.

A szabad fegyvertartás támogatói úgy érvelnek, hogy mivel a statisztikák nem bizonyítják, hogy a szigorúbb szabályozás csökkenti az erőszakos bűncselekmények számát (ezt a másik oldal szószólói erősen vitatják), a kormányzatnak nincs elegendő indoka arra, hogy korlátozza a jogkövető amerikaiak alkotmány által biztosított jogait. Velük szemben a szigorúbb szabályokat követelők arra hívják fel a figyelmet – húzza alá Emma Long –, hogy az alkotmány a kormányzat azon kötelességét is rögzíti, hogy minden lehetséges módon biztosítsa állampolgárai biztonságát. Így aztán a fegyverekről folytatott vita egyben a kormányzatnak az amerikaiak életében játszott szerepéről is szól.