Magdolna, Léna
17 °C
30 °C

Egy szexbomba volt a Bluetooth feltalálója

2016.02.13. 15:25
A filmvásznon Hedy Lamarr, kora szexbálványa csak csábos tekintetével és gyönyörű alakjával nyűgözte le a nézőket. De a hányatott sorsú Hedy a lehető legtávolabb állt a butácska bombázó sztereotípiájától, feltalálóként forradalmasította a hadiiparban használatos titkos adatátvitel technológiáját, a később Bluetooth-ként újjászületett megoldást ma mindenki jól ismeri. A rendkívüli történetet a BBC History magazin januári számában ismertette Matuscsák Tamás.

Hedy Hedwig Eva Maria Kiesler néven, 1914-ben született Bécsben egy osztrák bankár és egy magyar gyökerekkel is rendelkező zongoraművésznő házasságából. A hagyományos iskoláztatást soha nem kapott, házitanítók nevelte lány tízéves korára már négy nyelven beszél, kiválóan zongorázik és táncol. Színészetet Berlinben tanul, majd Bécsbe visszatérve bekapcsolódik a gyorsan fejlődő filmiparba.

Alig tizennyolc éves korában, 1933-ban már filmtörténetet ír: ötödik filmjében, a Gustav Machatý rendezésében Prágában forgatott műben, A Lady Chatterley szeretőjéhez hasonló történetű Extázisban egy elhanyagolt fiatal feleséget alakít. Ő lesz az első nő, akit a filmvásznon anyaszült meztelenül lehet premier plánban látni, sőt az egyik jelenetben orgazmustól eltorzult arcát is megmutatja a kamerának, óriási botrányt váltva ki: XII. Piusz pápa elítéli a Velencei Biennálén bemutatott filmet, az Egyesült Államokban pedig be is tiltják a vetítését.

Ugyanebben az évben megy hozzá Friedrich Mandl osztrák fegyverkereskedőhöz, aki félig zsidó származása ellenére a náci Németországgal és a fasiszta Olaszországgal is kereskedik. A féltékeny Mandl Hedwig minden lépését szemmel tartja, sőt igyekszik az Extázis valamennyi kópiáját megsemmisíteni, de feleségét üzleti útjaira, tárgyalásaira is magával viszi, így a kiemelkedő műszaki érzékről tanúbizonyságot tevő Hedwig megismerkedhetett például a torpedók felépítésével is.

A fiatalasszony azonban nem sokáig bírja a bezártságot, és 1937-ben Londonba szökik, majd nevelőnőnek szegődve az Egyesült Államok felé veszi az irányt – szerencséjére a hajó fedélzetén vele utazik a Metro-Goldwyn-Mayer egyik alapítója, Louis B. Mayer is, aki egy korábbi, előnytelen szerződés helyett immár leendő sztárt megillető ajánlatot tesz Hedwignek, viszont azt kéri, hogy vegye fel a Hedy Lamarr művésznevet.

Hollywoodban Mayer már mint a világ legszebb nőjét reklámozza Hedyt, aki aztán Charles Boyer, Clark Gable, Spencer Tracy, Judy Garland és más hírességek oldalán tizennyolc filmet forgat az MGM stúdióiban. Karrierje során összesen közel harminc filmszerepe ugyanennyi millió dollárnyi jövedelmet hozott a számára, így a korszak egyik legjobban kereső filmsztárjává vált. Népszerűségének köszönhetően a számtalan szőke szépség után Hollywoodban elérkezik a sötét hajú nők ideje, és milliók utánozzák jellegzetes, középen elválasztott frizuráját éppúgy, mint sokféle fantáziadús fejfedőjét: kalapjait, kendőit, sáljait, hajpántjait és turbánjait. Hatására még a korábbi ünnepelt hollywoodi szőkeség, második férje, Gene Markey korábbi felesége, Joan Bennett is barnára festeti a haját.

A filmekben leginkább csak szépségét és szexuális vonzerejét használták ki, színészi képességeit ritkán állították komolyabb próbatétel elé. (Lamarrnak tulajdonítják a mondást: „Minden lány lehet elbűvölő. Elég, ha tud mozdulatlanul állni és bután nézni.”) Így szinte unalmában kezdett találmányokkal foglalkozni. Kezdeti próbálkozásai nem hoztak átütő eredményt, de amikor a háborús kiadásokat fedező kötvények népszerűsítése kapcsán jobban megismerkedett a német tengeralattjárók jelentette fenyegetéssel, elkezdett a haditengerészeti adatátvitel problémáin gondolkozni.

Felidézte az első házassága alatt a torpedókról megtanultakat, és szomszédjával, egy George Antheil nevű zongoraművésszel közösen kezdett el intenzívebben foglalkozni a titkos haditengerészeti adatátvitel problémájával. Akkoriban a rádióirányításos torpedók működését még egyszerűen meg lehet zavarni a frekvenciájukon sugárzott interferencia-jelekkel, amelyek hatására a víz alatti lövedék könnyen célt tévesztett. Lamarr és Antheil ennek kiküszöbölésére kifejlesztette az úgynevezett „alkalmazkodó frekvenciaugrás” elvét, amelynek gyakorlati megvalósításához – Antheil javaslatára – az automatikus zongorák játékát vezérlő papírszalagot használták. Mivel pedig a zongorán összesen 88 billentyű található, ezért a torpedó és irányító-központja (a hajó vagy tengeralattjáró) közötti kommunikáció során a rádiófrekvenciás spektrum 88 különböző frekvenciáján „ugrálva” küldték a jeleket úgy, hogy csak a két beavatott szereplő rendelkezhetett a megfelelő kóddal, így az ellenség számára ez teljességgel megfejthetetlennek bizonyult.

A korábbi ötleteket továbbfejlesztő, Lamarr és Antheil neve alatt szabadalmaztatott megoldást végül a második világháború alatt nem alkalmazta az amerikai haditengerészet, de az 1962-es kubai válság idején ezen az elven működő, az ellenséges tengeralattjárók mozgását figyelő és jelentő bójákat állítottak hadrendbe. A különbőz hadiipari alkalmazások mellett civil eszközökhöz is felhasználták Lamarrék ötletét, de az igazi áttörést az 1994-ben, a svéd Ericsson által szabadalmaztatott, majd nyílt szabványként működő, a Dániát és Norvégiát egyesítő Kékfogú Harald királyról elnevezett Bluetooth adatátviteli rendszer hozta meg. Az alkalmazkodó frekvenciaugrásra alapuló titkosított adatátvitel lett az alapja az összes modern, vezeték nélküli hálózati rendszernek, így a WiFi-nek is, Lamarr és Antheil szellemi öröksége tehát mindennapi életünk része ma is.

Lamarr 1953. április 10-én megkapta az amerikai állampolgárságot. Ekkor még csak 38 éves volt, ám élete attól kezdve leszállópályára került. Kései filmszerepei kevés sikert hoztak, saját produkcióban készült filmje megbukott, találmányaiért egy fillért sem kapott, magánélete is kudarcok sorozatából állt. Osztrák férje után öt amerikai férjet fogyasztott el, akik között volt forgatókönyvíró-producer, színész, bártulajdonos, olajbáró és végül saját válóperes ügyvédje is. Egy kislánya és egy kisfia született, egy kisfiút pedig örökbefogadott, ám egy idő után gyermekei is alig álltak szóba vele. 1966-ban kegyetlen őszinteségű önéletrajzot adott ki Ecstasy and Me címmel, amelyben részletesen beszámolt nagyszámú, házasságon kívüli kalandjairól is. Még ugyanebben az évben Los Angelesben, majd 1991-ben Floridában is bolti lopással vádolták meg, előbbi esetben kozmetikumokat, utóbbiban mindössze huszonegy és fél dollárnyi hashajtót és szemcseppet próbált elcsenni. Még egy botrányba belekeveredett akkor is, amikor az 1990-es évek elején a CorelDraw grafikai szoftver dobozán és reklámjain egy engedély nélkül felhasznált fotóját használták fel, az egykori színésznőt végül peren kívüli egyezség keretében kompenzálta a cég.

A halálát közvetlenül megelőző években Lamarr végre megkapta a régóta kijáró elismeréseket. 1997-ben két kitüntetésben is részesül, az Electronic Frontier Foundation díjában és a feltalálók Oscar-díjának is tekintett Bulbie-díjban. Utóbbit a nők közül elsőként vehette át. 1998-ban a vezeték nélküli kommunikáció egyik kiemelkedő szereplője, a kanadai Wi-LAN Inc. jelentős támogatásban részesítette a már igen idős asszonyt, aki egy bő évvel később, 2000. január 19-én örökre lehunyta egykor gyönyörű szemeit. Végakaratának megfelelően hamvai felét a bécsi erdőben szórta szét fogadott fia, másik felét a bécsi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Hedy Lamarr emlékét a Hollywood Boulevard-on a 6247-es számú csillag őrzi, és jelentős feltalálóként helyet kapott az ohiói Acronban lévő National Inventors Hall of Fame-ben is, az Európai Feltalálók Napjának pedig éppen az ő születésnapját választották.

(A cikk teljes terjedelmében a BBC History Magazin 2016. januári számában olvasható.)