Mária
-6 °C
-2 °C

A börtönben sem tudták megtörni az erdélyi püspököt

2016.03.06. 08:33
Mindig megérezte a baljós történelmi fordulatokat: idejekorán figyelmeztetett a Hitler-veszélyre, ellenállt a zsidóüldözéseknek, nem tűrte a magyar kisebbség jogfosztását és a katolikus egyház szétverését. A kommunisták még a börtönben sem tudták megtörni Márton Áront, az emberséges püspököt. Nyáry Krisztián a BBC Historyban olvasható portrésorozatának legújabb cikke.

A püspök tudta, hogy az életét kockáztatja, ezért mielőtt leveleket írt volna Románia miniszterelnökéhez a magyar kisebbség helyzetéről, titkos megbízottakat nevezett ki, akik távollétében helyettesíthetik az erdélyi katolikus egyház élén. Mivel választ nem kapott, az 53 éves Márton Áron elhatározta, hogy személyesen keresi fel a kormányfőt. 1949. június 21-én indult útnak Gyulafehérvárról. Ahogy máskor is, most is taxit rendelt, hogy munkatársával együtt azzal menjenek a tövisi vasútállomásig, onnan pedig vonattal utazzanak tovább Bukarestbe. Azon a reggelen nem a megszokott sofőrt küldte a taxivállalat: a zsidó férfi, aki hálás volt a püspöknek, amiért az öt évvel korábban hangosan szót emelt az üldözöttekért, aznap nem vette fel a munkát.

Márton Áron püspök és Ferenc Benjámin püspöki irodavezető a gyanús előjel ellenére beszálltak a taxiba. Úton az állomás felé az autó lefulladt, az új sofőr közölte, hogy meghibásodott a motor. Egy terepjáró állt meg mellettük, a benne ülő román férfiak készségesen felajánlották, hogy elviszik őket az állomásra. Ahogy a püspök és kísérője átültek melléjük, a férfiak rendőrigazolványt vettek elő, és közölték utasaikkal, hogy le vannak tartóztatva. Márton Áron évekig nem térhetett haza. Összeesküvéssel és hazaárulással vádolták meg, összesen hat évet töltött Románia legkegyetlenebb börtöneiben, majd további tízet házi őrizetben. Előbb elhallgattatni akarták, később csak megalkuvásra bírni. Ez a román kommunista hatóságoknak ugyanúgy nem sikerült, mint korábban a magyar és román jobboldali rezsimeknek.

Székely földműves családban született 1896-ban Csíkszentdomokoson, és még kisdiák korában elhatározta, hogy a papi pályát választja. Utolsó éves gimnazistaként már a papneveldében lakott, így a katonaságot is megúszhatta volna, ő azonban érettségije után három nappal bevonult. Az olasz fronton harcolta végig az első világháborút, háromszor sebesült meg, hadnagyként tért haza. A háború borzalmai kétségekkel töltötték el, talán ezért döntött úgy, nem megy vissza a papi szemináriumba. Előbb a csíki hegyekben dolgozott napszámosként, később egy erdészetben vállalt irodai munkát. Egy parasztlánynak udvarolt, családja már a házasságot tervezgette, amikor ismét másként döntött az életéről: bejelentette, hogy mégiscsak pap lesz.

„Nemcsak hogy nem keresztény, hanem az emberiesség színvonalát sem éri el”

martonaron romkat ro
Fotó: romkat.ro

1924-ben szentelték fel, fiatal papként egy-egy beteg vagy haldokló ember lelkéért hosszú órákat gyalogolt egyedül a székely havasokban. Lelkészi munkája mellett előbb gimnáziumi és nevelőintézeti hittantanárként dolgozott, majd Kolozsvárra hívták egyetemi lelkésznek. Hangja újszerűnek hatott a távolságtartó, merev papokéhoz képest, hamarosan tolongtak a fiatalok a prédikációin. Kortársainál sokkal élesebben látta az Európára leselkedő veszélyt, erről tanúskodik 1934-ben Hitler gyanús címmel írt cikke. Nem sokkal később rábízták a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templom vezetését, innentől kezdve tömegek figyeltek a szavára.

Mégis sokakat meglepett, amikor 1938-ban, mindössze 42 éves korában a pápa őt nevezte ki az erdélyi egyházmegyék apostoli kormányzójává, majd gyulafehérvári püspökké. Nevét innentől kezdve archaikus formában, Áron püspökként írta alá, s már felszentelése utáni első beszédében az egyetemes emberi értékekre hivatkozva a háború ellen prédikált.

Amikor a második bécsi döntéssel 1940 nyarán Észak-Erdély újra Magyarországhoz került, a püspöki székhely, Gyulafehérvár Romániánál maradt. Márton Áron úgy döntött, hogy kisebbségben maradó híveivel vállal sorsközösséget, és nem hagyja el Dél-Erdélyt. A magyar fennhatóság alá tartozó egyházmegyéket a határon túlról igazgatta, a bukaresti kormánynál pedig gyakran szót emelt a magyar kisebbség jogfosztása ellen. Ő volt az első a magyar egyházi vezetők közül, aki határozottan felszólalt a zsidóüldözés ellen.

1944. május 18-án, alig három nappal a gettók felállítása után, de még a deportálások megkezdése előtt Márton Áron kispapokat szentelt fel Kolozsvárott. Szentbeszédében nyílt szavakkal, határozottan elítélte a kormány politikáját. A kispapokat az erkölcstelen törvények figyelmen kívül hagyására buzdította.

A prédikációnak helyet adó templom plébánosát másnap berendelték a kolozsvári rendőr-főkapitányságra, és megüzenték vele Márton Áronnak: szerencséje, hogy külföldi állampolgár, különben eljárást indítanának ellene. A püspök nem ijedt meg, válaszul hivatalos levelet küldött a rendőr-főkapitánynak, a Kolozs megyei főispánnak, a belügyminiszternek és a miniszterelnöknek, amelyben felszólította őket, hogy akadályozzák meg a készülő égbekiáltó bűnöket. Jaross Andor belügyminiszternek például a lehető legkeményebb szavakkal írt: Ön „intézkedéseiben nemcsak hogy nem keresztény, hanem az emberiesség színvonalát sem éri el…”. A válasz sem maradt el: az erdélyi magyar katolikusok vezetőjét, mint román állampolgárt kiutasították a Magyar Királyság területéről. Márton Áron a következő hónapokban már a határon túlról vett részt az embermentésben, Gyulafehérvárról utasította a rendházakat, zárdákat és iskolákat az üldözöttek bújtatására.

„Én a végleges megbékélést szeretném a két nép között”

A püspök a magyar csapatok kivonulása után sem hagyta el Erdélyt, a fenntartó nélkül maradt Bolyai Egyetem tanárainak püspöki keretéből biztosította a fizetést, hogy a fontos szellemi műhely megmaradjon. A háború után komolyan hitt benne, hogy szülőföldjének ügye igazságosan is megoldható: az ENSZ alapokmányára hivatkozva önrendelkezési jogot kért a magyarok számára, hogy maguk dönthessék el, melyik országhoz kívánnak tartozni. Nem az erőszakos revízió, hanem az európai rendezés híve volt, és ennek keretében sürgetett igazságosabb határkijelölést.

Márton Áron mindig nyíltan képviselte a véleményét, de nem volt naiv: titkos körlevélben próbálta meg felkészíteni papjait a várható üldöztetésekre. Külön részletezte, mi a teendő, ha egy püspököt letartóztatnak, illetve, hogy miként lehet pap nélkül egyházi esküvőt tartani. Titkos megbízottakat, ordinátusokat nevezett ki, akik biztosítani tudják, hogy az egyház szervezete működőképes maradjon. Amikor elterjedt, hogy a csíksomlyói búcsú idején le fogják tartóztatni, hívei lóhátra ültették, és embergyűrűvel vették körül, hogy ne lehessen hozzáférni. Nyugodt hangon tartotta meg szentbeszédét százötvenezer ember előtt, akiknek a vallási és lelkiismereti szabadságról és a nemzeti önrendelkezésről szónokolt.

A hatalom képviselői tudták, hogy ha egy miséről vagy a püspöki palotából viszik el Márton Áront, azzal egy felkelést kockáztatnak. Ezért döntöttek úgy, hogy titokban, csellel tartóztatják le, amikor a miniszterelnökhöz utazik. Az utazás közben eltűnt Márton Áron hollétéről két évig semmilyen hivatalos közlés nem született. A pápa címzetes érsekké nevezte ki, de erről ő már nem értesült: a bukaresti belügyminisztérium pincéjében tartották fogva. 1951-ben derült ki, hogy mivel vádolják: az ügyészség szerint Márton Áron és a reakciós erdélyi magyar vezetők – papok, arisztokraták, bankárok és renegát kommunisták – a magyarországi „Rajk-banda”, Tito marsall és az amerikai imperialisták segítségével akarták megdönteni Romániában a szocialista rendet, Erdélyt pedig Magyarországhoz akarták csatolni. „Én a végleges megbékélést szeretném a két nép között, és ha ezért börtön jár, én azt is vállalom” – mondta az utolsó szó jogán a koncepciós per tárgyalásán.

„Feltételeket nem fogadok el”

1951. augusztus 6-án a bukaresti katonai hadbíróság Márton Áront összeesküvésért 10 év szigorított fegyházra, hazaárulásért pedig életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Megláncolt kézzel és lábbal, marhavagonban szállították napokon át a nagyenyedi börtönbe. A vele együtt elítéltek közül volt, aki éhen halt, más a kényszermunkába halt bele, Márton Áron viszont túlélte a megpróbáltatásokat. A napi 16-17 óra fizikai munka után imaórákat tartott társainak, hogy tartsa bennük a lelket. Petru Groza miniszterelnök többször is személyesen látogatta meg a börtönben – először arra próbálta meg rábeszélni, hogy szakítson Rómával, és vegyen részt egy román nemzeti egyház létrehozásában, később már csak arra, hogy adjon be kegyelmi kérvényt. Egyikre sem volt hajlandó. Sztálin halála után egyre kényelmetlenebbé vált a hatóságoknak az ártatlanul raboskodó püspök, ezért a román nemzetgyűlés 1955-ben felfüggesztette a börtönbüntetését. Egy hónapig „hízókúrán” tartották, hogy a szenvedések nyomait eltüntessék, majd hazaengedték.

Természetesen ezután is ellenségként tartották nyilván, a Securitate folyamatosan figyeltette, dolgozószobájába lehallgatókészüléket szereltek. Felesleges volt: a püspök nyíltan, akár a miséken is elmondta véleményét. Egy 1957-ben született belügyminiszteri feljegyzés szerint Márton Áron „távol áll attól, hogy megváltozzon”, ezért indokolt újbóli letartóztatása.

Végül puhább retorziót, házi őrizetet rendeltek el. Áron püspök tíz évig nem hagyhatta el a püspöki palota és a székegyház területét. Egy ismeretlen személy egyszer rálőtt, amikor a püspökség kertjében sétált. Később megpróbáltak másként megszabadulni tőle: arra kötelezni, hogy vegyen részt a római zsinaton, remélve, hogy utána már nem kell Romániába visszaengedni. A rabságot választotta.

Amikor 1967-ben a román miniszterelnök-helyettes tudatta vele, hogy a lakhelyelhagyási tilalmat megszüntetik, Márton Áron csak ennyit kérdezett: „Mik a feltételek? Mert feltételeket nem fogadok el.” Mivel belátták, hogy megtörni úgysem tudják, feltételek nélkül engedték el. Néhány évvel később prosztatarákot diagnosztizáltak a börtönévek után amúgy is sokat betegeskedő püspöknél. Egészségi állapotára hivatkozva négyszer nyújtotta be lemondási kérelmét, de azt a Szentszék nem fogadta el. Élete végén már nehezen járt, keze is remegett, de minden nap hajnalban felkelt, hogy misét tarthasson. Amikor már egyre többször kényszerült tolószékbe, ötödször is benyújtotta a lemondását. A kérelmet II. János Pál pápa fogadta el 1980 tavaszán. Márton Áron még fél évet élt, 1980. szeptember 29-én reggel halt meg, a Szent Mihály-napi búcsúra szólító harangozás alatt.

(Nyáry Krisztián írásának teljes szövege a BBC History most megjelent, 2016. márciusi számában olvasható. A sorozat korábbi három cikkét ittitt és itt lehet elolvasni.)  

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!