Anna, Anikó
19 °C
31 °C

Folyton részegek voltak a középkori királyok?

2016.03.18. 10:16

A történelmi forrásokból az a kép rajzolódhat ki előttünk, hogy a régi korok hatalmasságai szinte kizárólag alkoholos italokat fogyasztottak – ebből következően jogos a kérdés, hogy vajon részegen hozták-e döntéseiket vagy vezették-e harcba katonáikat?

Tény, hogy például a középkorban a társadalom szinte minden rétegében meglepő mennyiségű alkoholos italt fogyasztottak az emberek. Angliában a szegényebb rétegek főként sört ittak, de általában igen gyenge, néhány (2-3) százalék alkoholtartalmú „kis sör” néven emlegetett italt töltöttek magukba, ebből viszont rengeteget – egy kemény fizikai munkát végző ember naponta átlagosan akár 6 litert is. Nem igaz az az elterjedt tévhit, hogy ennek a fő oka az lett volna, hogy a vizet szennyezettnek vagy betegségeket okozónak tartották volna (a legtöbb helyen általában tökéletesen megfelelő volt az ivóvíz minősége), a magas kalóriatartalmú sört azért fogyasztották, mert fontos szerepe volt a megfelelő tápanyagmennyiség bevitelében.

A felsőbb osztálybeliek inkább bort ittak, bár sokszor ők is vízzel keverve. Ne felejtsük el azt sem, hogy a középkori uraságok többsége feltehetően sokkal jobban is bírta az alkoholt. Ettől függetlenül azért valószínűleg néha akár jócskán átléphették azt a finom határt, ami a kellemes pityókásságot a részegségtől elválasztja, és akkor bizony hozhattak visszavonhatatlan következményekkel járó döntéseket is.

A szétpukkadt holttest

Néhány uralkodó a kortársak szemében is híresen nagy ivónak számított, Angliában IV. Eduárdot, VIII. Henriket vagy éppen IV. Györgyöt hozhatnánk fel példának. De már Hódító Vilmos is gyakran nézett a pohár fenekére, egy forrás szerint idősebb korában „csak borból és szeszből álló étrendet követett”, hogy leadjon valamit a súlyából. Nem járt sikerrel: amikor meghalt, teste nem fért be a sírjába, és amikor megpróbálták beleerőltetni, szétpukkadt, rettenetes bűzt árasztva.

Mindenesetre az angol királyok túlnyomó többségét a kor fogalmai szerint nem lehetne alkoholistának nevezni, de ha körülnézünk a világban, azért találunk olyanokat, akik messze földön híresek voltak italozási szokásaikról. Az 1605 és 1627 között uralkodó mogul sah, Dzsahángír a mérhetetlen alkoholmennyiség mellett lelkes ópiumfogyasztó is volt, míg az Őrült Erikként is emlegetett, 1560 és 1568 között trónon ülő XIV. Erik svéd király a források szerint intelligens ember és tehetséges művész volt, de az évek során az alkohol hatására egyre instabilabbá vált, míg végül a nemességgel való konfliktusai következtében leváltották, bebörtönözték, és minden valószínűség szerint meggyilkolták. Az 1566 és 1574 között uralkodó II. Szelim oszmán szultánnak már a ragadványneve is „Iszákos” volt, a feljegyzések szerint az iszlám parancsait semmibe véve nézett túl gyakran a pohár fenekére, bár egyes történészek szerint politikailag elfogult krónikások igyekeztek ily módon is befeketíteni.

Mielőtt elítélnénk a középkori és kora újkori uralkodókat, azért idézzük fel azt is, hogy a modern kor hatalmasságai között is sokan voltak, akik finoman szólva sem vetették meg az alkoholt – talán elég, ha a második világháború két nagy győztesének, Churchillnek és Sztálinnak gyakran kissé bizonytalanul járó alakjára gondolunk.