Vilmos
24 °C
35 °C

30 ezren tűntek el a piszkos háborúban

2016.03.24. 19:58
A történelemben ritkán volt példa arra, hogy egy ország, amely elkerülte a pusztító háborúkat, egyedül önmagának tulajdoníthatóan olyan lejtmenetre kerüljön, mint Argentína. Az évkönyvekben csak 1976-ig lapozunk vissza, a múltba nézést mégis érdemes szűk száz évvel azelőttről kezdeni.

Dél-Amerika második legnagyobb területű és népességű országa az 1880-as évektől az 1920-as évek elejéig a világ egyik legdinamikusabb gazdaságával dicsekedhetett: népessége meghétszereződött, és az egy főre jutó GDP-t tekintve benne volt az első tízben a világon. Megjegyzendő, hogy a virágzást kizárólag az exportorientált agrárágazatnak köszönhette.

Az agráripar növekedése vonzotta a bevándorlókat – mindenekelőtt Olaszországból –, és nem kis mértékben európai hatásra politikai fordulat ment végbe: 1916-ban az addig hatalmon levő, jellegzetesen 19. századi konzervatív politikai hegemóniát a radikális irányzat váltotta fel. Nevéhez híven gyors változtatásokat hajtott végre, például bevezette a férfiakra kiterjedő általános választójogot. 1930-ban katonai puccs űzte el a radikálisokat, s attól kezdve több mint fél évszázadig, 1983-ig csakis a hadsereg által hatalomba emelt, illetve a támogatását élvező kormányok irányíthatták az országot.

A hadsereg soraiból 1946-ban a hatalom csúcsára kerülő Juan Perón alaposan belenyúlt a rettenetes feszültségekkel teli argentin társadalomba. A századfordulón egymilliós Buenos Aires addigra 6,5 milliósra duzzadt, s a városi szegények – az „ing nélküliek” – száma robbanás közeli helyzetet idézett elő. Perón a szakszervezetekre és a munkásokra támaszkodva kormányzott, választójogot adott a nőknek, protekcionista gazdaságpolitikájával jelentősen fejlődött az ipar, s ezzel az iparos-vállalkozó rétegeket is megnyerte. Egy katonatiszti csoport azonban 1955-ben eltávolította az ország éléről, és száműzetésbe kényszerítette.

A két Perón

Másfél évtized hatalmi kínlódás következett: a hadsereg hajlamosnak mutatkozott a civil kormányzás visszaállítására, de vagy a perónistáktól, vagy a túlzott liberalizmustól való félelem, vagy a gerillamozgalmak veszélye bizonytalanította el. A súlyos gazdasági helyzet, a megállíthatatlanul robogó infláció és nem utolsósorban a radikális Montoneros és a Népi Forradalmi Hadsereg (ERP) terrorista akciói állandósították a feszültséget.

1972-ben a kezelhetetlen helyzetben a tábornoki kar hívta vissza az országba a már súlyosan beteg Perónt. 1973-ban választották elnökké, s a következő évben bekövetkezett halála után harmadik felesége és alelnöke, Maria Estela Isabel került a hatalom élére – szűk másfél évre. Gazdasági bajok, sztrájkok, de mindenekelőtt terrorista akciók, titokzatos eltűnések és halálesetek tették kaotikussá a mindennapokat. Emberjogi csoportok szerint a Három A-nak nevezett milícia 1973 és 1976 között legalább 1500-at meggyilkolt az ellenzékiek közül. A halálosztagok eszmei irányítója a népjóléti miniszter volt.

Az argentin lakosság, de a külvilág is fellélegzett, amikor 1976. március 24-én a hadsereg parancsnokaiból álló junta Jorge Videla tábornok vezetésével átvette a hatalmat. Hamar érkezett el a kijózanodás. A totális centralizáció jegyében a junta betiltotta a politikai pártokat, bevezette a cenzúrát, ellenőrzése alá vonta a szakszervezeteket. Videla uralmát az argentin történelem legsötétebb periódusai között tartják számon. A „piszkos háborúnak” nevezett időszakban egyes becslések szerint harmincezer ember tűnt el. Példa nélküli volt a kegyetlenség, az áldozatokat szörnyű kínzások után gyilkolták meg.

Akik nem úszták meg

A hétéves rémuralomban a legkegyetlenebb a haditengerészet tisztjeinek különítménye volt, amely a Halál Házaként emlegetett Haditengerészeti Műszaki Iskolában rendezte be székhelyét és börtönét. Az ott fogvatartottak közül sokaknak jutott az a vég, hogy – ahogy a kivégzési módot cinikusan nevezték – megúsztatták őket, azaz helikopterből vagy repülőgépről a Rio de la Plata torkolatába lökték a szerencsétleneket.

A juntát csak saját maga, pontosabban a minden ésszerűséget nélkülöző Falkland-szigeteki kaland kudarca tudta megbuktatni. Videlát a junta uralmának megdöntése után, 1983-ban bíróság elé állították. Két évre rá bűnösnek találták és életfogytiglanra ítélték több rendbeli minősített emberölésért, kínzásért, zsarolásért, és még számos más vádpont alapján. 1990-ben, az akkor megválasztott Carlos Menem elnök kegyelemben részesítette számos más juntataggal egyetemben, a „múlt konfliktusainak meghaladásával” indokolva döntését. A legfelsőbb bíróság 2007-ben érvénytelenítette a kegyelmet, visszaállítva az ítéletet. 2010-ben egy másik ügyben 31 olyan politikai fogoly meggyilkolása miatt vonták felelősségre, akiket az 1976-os katonai puccs után agyonlőttek. Két évvel később Videla még ötven évet kapott a junta alatt történt csecsemőrablásokért, vagyis amiért több száz kisgyermeket vettek el olyan politikai foglyoktól, akiket azután megöltek. 2013-ban a börtönben érte a halál. A terrorhadjárattal kapcsolatban utólag sem mutatott megbánást: „Nem azért állok itt, hogy védjem magam, vagy érveljek a védelmemben, és tiltakozással fogadom azt a tisztességtelen ítéletet, amelyet itt kaphatok” – mondta a bíróságon.

1978-ban a terror tombolása már nem volt titok a nagyvilág előtt. Diszkréten nem vett tudomást róla. Nem akarta megzavarni a labdarúgó-világbajnokságot, amelyet meg is nyert a házigazda Argentína. Sőt a FIFA Fair play díját is otthon tartotta.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!