Jusztina
11 °C
22 °C

Jesse Owensnek Hitler is gratulált, de Roosevelt nem fogadta

GettyImages-515136800
2016.08.03. 10:36

Az olimpiák történetének egyik legismertebb sikersztorija Jesse Owensé, aki feketeként négy aranyérmet nyert az árja felsőbbrendűség ünnepének szánt berlini nyári játékokon. Az is közhelynek számít, hogy az „arcátlanságon” felháborodott Hitler nem köszöntötte az atlétát győzelmei után. Ahogy sok hasonló, közismert történet, ez sem fedi teljesen a valóságot.

Az 1913-ban született sportoló becsületes neve James Cleveland Owens volt, elhíresült neve úgy származott, hogy kilencéves korában új iskolájában erős déli akcentusa miatt félrehallották a családja által használt „J. C.” becenevét, ő pedig nem mert szólni, hogy rosszul került be a névsorba – az új név pedig rajta ragadt. Így aztán Jesse-ként nyerte első olimpiai aranyát is, 80 évvel ezelőtt, 1936. augusztus 3-án – a versenyek második napján –, 100 méteres síkfutásban. Míg az előző nap a német győzteseket Hitler díszpáholyába invitálta, ekkor még az eredményhirdetési ceremónia előtt elhagyta a stadiont.

A dolog hátterében nem a fekete sportoló iránti megvetése állt, hanem az, hogy a NOB képviselői az előző nap után figyelmeztették a diktátort: vagy az összes győztes sportolónak személyesen gratulál, vagy egyiknek sem. A továbbiakban Hitler senkit nem fogadott a páholyában, a kézfogásokra a stadionon kívül tartott fogadások alkalmával kerített sort. Owens elmondása szerint Hitler felé biccentett az első győzelme után, a távolugrásban szerzett aranyérmének átadásakor pedig odaintett neki a tribünről. A diktátor negyedik győzelme után levélben is gratulált az atlétának.

Hitler azért dühöngött

Ez persze nem jelenti azt, hogy Hitlernek ne lett volna lesújtó véleménye a „néger fajról”, egyes beszámolók szerint dühöngött Owens sikereit látva, és gúnyosan megjegyezte, hogy „az amerikaiaknak szégyellniük kellene magukat, hogy hagyják a négereket megnyerni az aranyaikat”. Fogadni sem akarta Owenst, kijelentve: „Csak nem képzelik, hogy hagyom magam lefényképezni, ahogy egy négerrel fogok kezet?” A diktátor viszont az „új Németország” kirakateseményének szánt, sokáig bojkottal fenyegetett olimpián egyszerűen nem tehette meg, hogy látványosan kifejezi, mit is gondol Owensről.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy Owenst Roosevelt amerikai elnök sem fogadta, sőt ő még táviratban sem gratulált országa legsikeresebb sportolójának. „Amikor a sok Hitlerről hallott történet után hazatértem szülőhazámba, nem ülhettem a busz elejére. A hátsó ajtót kellett használnom. Nem élhettem ott, ahol szerettem volna” – monda Owens, aki az Egyesült Államokban az edzőtáborok idején sem alhatott a fehér sportolókkal egy szállodában, általában az étkezéseket is a szobájában kellett letudnia, mivel a legtöbb étterembe nem engedték be. Amikor a New York-i Waldorf Astoriában fogadást adtak az olimpikonok tiszteletére, neki a teherliften kellett felmennie a bálterembe.

Az olimpia idejére „kimosdatott” náci Németországban ennél jobb dolga volt, az egyetlen korlátozást az jelentette, hogy a rajongó német lányok miatt egy idő után rendőri kíséretre volt szüksége – képzelhetjük, a Führer milyen dührohamot kapott ennek hallatán.