Friderika
10 °C
17 °C

Peary elfeledett társa előbb érte el az Északi-sarkot

GettyImages-517443032
2016.08.08. 16:46

A közmegegyezés szerint az amerikai Robert E. Peary érte el elsőként az Északi-sarkot 1909. április 6-án. A felfedező állítását akkor és azóta is sokan kétségbe vonták, az expedíció ugyanis nem tudott cáfolhatatlan bizonyítékokat szolgáltatni arra, hogy tényleg elérték a Föld legészakabbi pontját. Az azóta is zajló vitában nem próbálnánk meg igazságot tenni, Peary legfontosabb segítőjének története viszont mindenképpen említésre méltó.

Matthew Henson 150 évvel ezelőtt, 1866. augusztus 8-án született Maryland államban, két földműves gyerekeként. Anyja korai halála után Washingtonba költöztek, de néhány évvel később apja is meghalt, Hensont és testvéreit rokonok nevelték tovább. Még csak 11 éves volt, amikor saját kezébe vette a sorsát, alkalmi munkákból fenntartva magát eljutott Baltimore-ba, ahol hajósinas lett egy hajón. A kapitány szárnyai alá vette az ifjút, megtanította neki mindazt, amit a hajózásról tudni lehet, Henson pedig a legénység tagjaként bejárta a világot, Európába, Ázsiába és Afrikába is eljutott.

A kapitány halála után, 1884-ben Henson visszatért a fővárosba, ahol egy kalapboltban talált eladói állást. Itt találkozott 1887-ben Pearyvel, akit lenyűgözött Henson tengerészeti tudása és világlátottsága, ezért felkérte, hogy következő, nicaraguai expedícióján legyen csapatának tagja. Ez már önmagában is szép sikertörténet, de még elképesztőbb, ha hozzátesszük: Henson fekete volt. Szülei szabad emberként éltek ugyan, a polgárháború után pedig a rabszolgaságot is eltörölték, de ez korántsem jelentette természetesen, hogy a feketék elérték volna a jogegyenlőséget.

Minden fekete testvér

Pearyt viszont nem érdekelte Henson bőrének színe, csak a tudása, ezért 1891-től kezdve több, az északi sarkkörön túli expedícióra is magával vitte, ekkor már helyetteseként. Az utak során Henson megismerkedett az inuit nyelvvel és kultúrával, így még inkább nélkülözhetetlenné vált az expedíciók során, melyek a helyi segítők nélkül halálra lettek volna ítélve. Nem csoda, hogy az utolsó, 1908-ban indult kísérlet során is Henson volt az, aki a népes csapatból az eszkimókon kívül egyedüliként tartott Pearyvel a Sark felé vezető út utolsó szakaszán – sőt Henson elmondása szerint ő éppen előrement felmérni a terepet, amikor rájött, hogy már elérték a nevezetes pontot, így ő volt az első ember, aki a bolygó legészakabbi pontján állhatott.

Hazatérésük után Pearyt elhalmozták kitüntetésekkel, Henson szerepéről viszont legfeljebb egy-két félmondatban emlékeztek meg a lapok. Csak jóval később kapta meg az őt megillető elismerést: 1937-ben a híres New York-i Explorers Club tiszteletbeli tagjának választották, 1944-ben pedig kongresszusi kitüntetést kapott.

Henson 1955 márciusában halt meg, de története még évtizedekkel később is tartogatott egy regénybe illő fordulatot. Szóbeszédek nyomán egy neurológus professzor (mellesleg szintén az Explorers Club tagja), Allen Counter 1986-ban Grönlandra utazott, hogy Henson állítólagos inuit leszármazottjainak nyomára bukkanjon. Amikor eljutott Moriussaq falvacskába, egy Anaukaq nevű férfi boldogan üdvözölte – ő volt Henson fia, aki a szintén fekete Counterről feltételezte, hogy rokona, hiszen arrafelé nem nagyon láttak más afroamerikait. Anaukaqnak akkor öt fia és 22 unokája volt, a család azóta is boldogan vállalja egykori ősük örökségét (ahogy Peary inuit szeretőjétől született, szintén Counter által azonosított fia, Kalié is).