Emma
5 °C
8 °C

Az arab martalócok írországi inváziójának legendája

2016.08.31. 09:51

Az Ír-sziget délnyugati partján fekvő Baltimore település lakóit kellemetlen meglepetés érte 1621. június 21-én. Kalózok, méghozzá arabos viseletbe öltözött martalócok szálltak partra a kikötőben, majd a település felprédálása után hajóikra hurcoltak 108, Baltimore-ban élő angol telepest. Hiába sütötte el a szomszédjait figyelmeztetni próbáló William Harris többször is a muskétáját, mire a halászfalu lakosai egyáltalán felfogták volna, mi történik, a kalózok már el is hajóztak a zsákmánnyal és foglyaikkal. Az angol-ír köztudatban úgy maradt meg, hogy a támadást „algír kalózok" követték el, pedig a martalócok egy része pont annyira volt algériai vagy éppen muszlim, mint áldozataik.

Mindjárt ott van az akció vezetője, aki a hangzatos ifjabb Murat Reisz néven volt ismert ekkoriban, azonban eredetileg a Nyugat-Európában sokkal kevésbé egzotikusan csengő Jan Janszoon néven született a hollandiai Haarlemben. Mondhatnánk, hogy unalmas, polgári életét megunva állt kalóznak, de valójában „polgári” foglalkozása is kalóz volt, csak kezdetben holland állami megbízólevéllel, hivatásosként űzte az ipart, amíg 1618-ban fogságba nem esett a Kanári-szigeteknél. Algírba került, ahol áttért a muszlim hitre. Hasonló pályát bejárt társaival együtt az oszmán támogatást élvező, észak-afrikai kikötőkből nyugati hajókra vadászó berber kalózok közé állt, majd miután a szultán a béke reményében megvonta tőlük a támogatást, az ekkor már Murat Reisz névre hallgató Janszoon saját városállamot alapított a marokkói Rabat mellett 1619-ben. A kvázi függetlenségét a szultán erői ellen is megőrző Saléi Köztársaságnak Reisz „elnöke” és „főadmirálisa” is volt, de 1627-ben elhagyta Marokkót és embereivel északra hajózott.

Rabszolgák és háremhölgyek

A Brit-szigetek partvidékének lakosságát nem érhette annyira váratlanul Reisz és embereinek feltűnése, hiszen a kalóz 1627-ben elfoglalta a bristoli csatornában található Lundy szigetét, amelyet a közeli partok fosztogatása mellett például egy Izland elleni rajtaütéshez is bázisnak használt. Baltimore kirablása után nem sokkal Reisz és társai visszatértek a Földközi-tengerre, ahol újabb kincseket raboltak össze, mígnem 1635-ben a máltai lovagrend fogságába nem esett. De még Málta hírhedt kazamatáiból is kiszabadították társai öt évvel később, hogy aztán megbecsült, nyugdíjas haramiaként élje le hátralevő éveit Észak-Afrikában.

Visszatérve Baltimore-hoz, az elhurcolt falusiak közül hárman léphettek még hazájuk földjére (egyiküket szinte azonnal, két másikat 1646-ban váltották ki a fogságból), a többiek rabszolgaként élték le életüket; a férfiakat gályarabként, a lányokat és asszonyokat háremhölgyként dolgoztatták, a fiúgyerekekből pedig katonát neveltek.

Kérdés, hogy miért éppen erre a településre esett a kalózok választása. Baltimore-ban jövedelmező szardíniahalászatot folytattak az angol telepesek, akiknek a falu kelta elöljárója, Fineen O’Driscoll adta ki „koncesszióba” a halászati jogokat. Az események után elterjedt pletykák szerint a kalózokat vagy O’Driscoll száműzött – és Spanyolországba menekült – rokonai szabadították a településre, vagy a környék egyik katolikus urasága, Walter Coppinger, aki ily módon akarta rátenni a kezét a szardíniahalászat hasznára. Persze az is könnyen lehet, hogy Reiszék minden felbujtás nélkül érkeztek, mindenesetre a támadás a helyi folklór részévé vált, az eltelt évszázadok során költők, írók, sőt még egy rockbanda is feldolgozta a történteket.