Jácint
15 °C
31 °C

Az ötgyermekes püspök-forradalmár, akit jelképesen végeztek ki

2016.10.16. 21:36
Rá nem lehet elmondani, hogy minden volt, csak akasztott ember nem, mert Haynau jelképesen ki is végeztette. A katolikus főpappá emelt, ám egyházából kitaszított, majd újra befogadott, Erzsébet királyné által pártfogolt Horváth Mihály életútját történetírói munkássága is maradandóvá tette. Nyáry Krisztián rajzolta meg a portréját a legfrissebb BBC Historyban.

A 46 éves Horváth Mihály püspököt, Magyarország volt vallás- és közoktatásügyi miniszterét 1855 egy nyári napján porosz rendőrök várták az aacheni fürdő előtt, ahová gyógykezelésre utazott. Ha elfogják, átadják az osztrák hatóságoknak, s a királlyal szembeni hűtlenségéért bírósági tárgyalás nélkül kivégzik. A halálos ítéletet már kimondták rá, nevét jelképesen ki is szögezték az akasztófára. A püspök egy hátsó helyiségben egy jóakarójától szerzett reszelővel elmozdította az ablakrácsot, kimászott, és kocsin a belga határra vitette magát. A tudományos magyar történetírás megteremtője, az egyház és az állam szétválasztásának harcosa még 12 évet töltött emigrációban. A királyné közbenjárására katolikus főpapi díszben tért vissza hazájába, ahonnan a legenda szerint álruhában kellett elmenekülnie. Egyébként nős volt, öt gyermek apja.

A filmbe illően kalandos életút Szentesen kezdődött 1809-ben. Apjának, az alföldi kisváros seborvosának 17 gyerekről kellett gondoskodnia, így nem csoda, hogy örült, amikor a folyton olvasó Mihályt felvették a szegedi piarista gimnáziumba. Innen egyenes út vezetett a váci papneveldébe, amelynek a tehetséges fiú nemcsak tanítványa, hanem hamarosan történelemtanára is lett. Rendkívül korán, 20 évesen szerzett bölcsészdoktori címet, majd 1831-ben pappá szentelték.

horvath-mihaly 1900-600px

Szokatlanul fiatalon, 32 évesen lett az akadémia rendes tagja, s közben egyházi karrierje is töretlenül ívelt felfelé. Ez azonban nem akadályozta abban, hogy kritikusan szemlélje a katolikus hierarchiát. Felháborította, hogy a főpapok többsége mindenben kiszolgálja a bécsi udvart, miközben zsarnokoskodik az alsópapsággal. Eszméit hamarosan a gyakorlatba is átültethette. 1848-ban a Batthyány-kormány javaslatára a király csanádi püspökké nevezte ki. A forradalmi változások az egyházat sem hagyták érintetlenül, az alsópapság reformokat sürgetett: magyar nyelvű misézést, a fölösleges egyházi hivatalok eltörlését, a papság által választott püspököket és a hívek által választott plébánosokat akartak, de sokan vetették fel a cölibátus eltörlését is.

Horváth Mihály püspök reformer társaival együtt az egyházi bajok egyik forrásaként nevezte meg az „erőszakolt” nőtlenséget. Magyar nemzeti egyházat akart, amely azonban autonóm, és nem tartozik az állam fennhatósága alá. Nem csoda, hogy nézeteit nemcsak az udvar, hanem a Vatikán is túl veszélyesnek tartotta. A Szentszék nem kívánta a püspöki kinevezést megerősíteni, különböző indokokkal halogatta az ügyet. Eközben Horváth mindenestül a forradalom szolgálatába állt. Imádságot írt a honvédekért, és részt vett a Függetlenségi nyilatkozat elkészítésében is. 1849. május 2-án Kossuth Lajos javaslatára őt nevezték ki a Szemere-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterének. Első rendeletében az egyházi elöljárókat szólította fel, hogy tegyenek hitet a függetlenség ügye mellett, a papokat pedig arra kérte, hogy szentbeszédeikben magyarázzák el a szabadságharc célját.

A cári csapatok betörésekor keresztes hadjáratot hirdetett, az utolsót Magyarország történetében. Miniszterként a vallásszabadság megteremtésére, valamint az állam és az egyház teljes szétválasztására törekedett. Radikális reformra készült: terve az volt, hogy a teljes egyházi vagyont állami kezelésbe veszi, majd rögtön ezután vissza is adja az egyháznak, csakhogy nem a főpapoknak. Egy olyan közgyűlés létrehozását tervezte, amely kétharmadrészt a hívekből, egyharmadrészt pedig egyszerű papokból áll, a felső klérust mindössze három főpap képviselte volna. Az egyházi javakat e közgyűlés osztotta volna újra, és ebből finanszírozták volna a papok fizetését és a katolikus iskolákat is.

Szavazásra kívánta bocsátani a cölibátus és az anyanyelvű misézés ügyét is. Az első közgyűlést jelképesen 1849. augusztus 20-ra, Szent István napjára hívta össze, de a hadi események miatt megtartására már nem került sor.

Amnesztiára várva

horvathmihaly

Horváth Mihálynak 1849 júliusában a kormány több tagjával együtt menekülnie kellett az orosz csapatok elől. Szentesen elbúcsúzott édesanyjától, a szeged-szőregi sáncokon még vörös kereszttel a mellén buzdította az Aradra induló honvédeket, ám a fegyverletétel után neki is menedéket kellett találnia. Alföldi tanyákon és plébániákon bujkált, végül egy orvos barátja rábeszélte, hogy hagyja el az országot. Szakállat növesztett, az orvos pedig mesterséges bibircsókokkal elváltoztatta az arcát. Híve, Ráday Erzsébet grófnő állítólag vállalta, hogy komornyiklibériában, hintajának bakján utaztatva segít kicsempészni az országból a minisztert, akit addigra az egész osztrák rendőrség keresett. Komáromból már az arisztokrata hölgy szolgájaként menekült tovább. A legenda úgy tartja, a szintén külföldi emigrációba induló Klapka György furcsa jelmeze ellenére felismerte, de a határőröknek szerencsére nem tűnt fel a maskara.

Horváth Mihály végül hamis útlevelével, sokszor erdőkben, fák alatt éjszakázva Brüsszelig jutott, ahol menedékjogot kért. Volt oka a kalandos menekülésre. Haynau a forradalmár papokkal szemben sem mutatott könyörületet, azokra, akik templomukban felolvasták a Függetlenségi nyilatkozatot, vagy hálaadó istentiszteletet celebráltak a trónfosztáskor, várfogság és súlyos megaláztatások sora várt. A miniszter, aki mindezt elrendelte, csakis halálos ítéletre számíthatott. Horváth Mihályt főpapi címe miatt elvben nem ítélhette volna el világi bíróság, de a püspökké szentelést eleve halogató Vatikán szabad utat adott az osztrák megtorló hatóságoknak. Az emigrációban lévő Horváth Mihályt így előbb a katolikus egyház közösítette ki és tiltotta el papi hivatalától, majd a világi haditörvényszék ítélte kötél általi halálra. Mivel őt magát nem állíthatták bitófa alá, jelképesen végezték ki felségsértés és hűtlenség miatt.

A volt miniszter gyakran változtatta lakóhelyét, Brüsszel után Párizsban, Nizzában, Genovában, Firenzében, majd Genfben keresett menedéket. Az osztrák rendőrség ugyanis diplomáciai csatornákat igénybe véve mindenhol megpróbált utánanyúlni, így került majdnem sor az aacheni letartóztatásra is. Reménytelen helyzetbe sodródott: pénze nem volt, papi címétől és jelképesen az életétől is megfosztották.

Végül egy másik üldözött, gróf Batthyány Lajosné segített neki, aki nevelőnek hívta Svájcba a gyermekei mellé. A tőle kapott fizetés tette lehetővé, hogy Horváth újra a tudományos munkának szentelhesse az életét. Előbb az európai levéltárak középkori magyar okleveleit dolgozta fel és publikálta, majd hozzálátott a magyar történelem enciklopédikus igényű megírásához. Történészi feladatának azt tartotta, hogy a forrásokat kellő kritikával kezelve minél objektívebben tárja fel a különböző történelmi korszakokat alakító folyamatokat. Emellett arra is törekedett, hogy műveit ne csak a történészek, hanem a nagyközönség is könnyen megértse.

A magyarok története című munkájával 1862-ben lett kész, de ez az év nem csak emiatt volt fontos az életében. A kiközösített pap Genfben megismerkedett a polgármester lányával, Marie Michelle de Voignoux-val, akivel 1864-ben polgári házasságot kötött. Egy barátjának küldött levelében Horváth Mihály leírta, hogy már nem érzi magát papnak, hiszen egyháza ellökte magától, ezért döntött úgy 55 évesen, hogy megnősül. A házaspárnak öt gyermeke született, közülük hárman élték meg a felnőttkort. A férj mindennél jobban vágyott arra, hogy családjával együtt hazatérhessen Magyarországra, különösen, amikor azt látta, hogy egyre több egykori politikai üldözött kapott amnesztiát. De tudta azt is, hogy hazatérve nem írhatná meg a magyar történelem utolsó fejezetét, a reformkortól a szabadságharcig tartó időszak történetét.

„Ám azért hallgatni nem szabad”

fff6759

A Magyarország függetlenségi harcának története című háromkötetes munkája 1865-ben jelent meg Genfben, s idehaza rögtön be is tiltották. Egy pesti könyvesbolt előtt mégis megszaporodtak a sorok, mindenki egy német teológus Katolikus erkölcs című könyvét kereste: az üzlettulajdonos ennek borítójába köttette be Horváth Mihály főművét. Az olvasókra újszerűen hatott a kötet objektív, mégsem semleges hangja. Attitűdjére jellemző, hogy még saját halálos ítéletét is szenvtelen hangon írta meg, nevét a többi elítélté között felsorolva. Nem kímélte saját egyházát sem, amikor a múlt bűneivel szembesítette olvasóit.

A kiegyezés előkészítői mindent megtettek, hogy amnesztiát járjanak ki elvbarátjuknak. Eötvös József levélben kérte a királyt, hogy a „feledés fátyolát vetve mindazokra, mik az említett Akademikust kegyelmes Ura kegyétől megfosztották, őt a tudománynak s az Akademiának” adja vissza. A főpapság egy része éppen ez ellen dolgozott: „Horváth, sajnos tele van modern politikai nézetekkel” – írta az ügyben a bécsi nuncius. Végül az MTA lépett: a betiltott szerző hatkötetes Magyarország története című művét 1867 elején akadémiai nagyjutalomban részesítették. A felségsértésért elítélt történésznek egy nem várt támogatója is akadt: az uralkodó felesége, Erzsébet királyné.

Horváth Mihály így is csak közvetlenül a kiegyezés előtt térhetett haza Magyarországra. Szándékosan püspöki ornátusban érkezett Pestre, ahol hívei ünnepelve fogadták. Amikor tisztelgő látogatásra ment a királynéhoz, Erzsébet asztalán ott találta a forradalomról szóló betiltott könyvét. A királyné felkérte, hogy legyen a trónörökös történelemtanára, hogy Rudolf főherceg az ő szájából ismerje meg közös múltunkat. Innentől zökkenőmentesen folyt Horváth Mihály visszafogadása. Szeged országgyűlési képviselővé, az MTA Történeti Osztálya pedig elnökévé választotta.

Legérdekesebben egyházi rehabilitációja zajlott. Ferenc József tribunici címzetes püspökké nevezte ki, amire házassága miatt elvileg nem lett volna lehetőség. Horváth és protestáns neje azonban Genfben nem tartottak egyházi esküvőt, a katolikus egyház pedig ekkor még nem ismerte el a polgári házasságot, így a frigyet egyszerűen nem létezőnek tekintették. Szemérmes életrajzírói újbóli püspöki kinevezése után már nem írnak a családjáról, pedig tudható, hogy legkisebb lánya 1875-ben, tehát jóval hazaérkezése után született.

18 év száműzetés után még egy évtized adatott neki a hazájában. Nem kötött elvi kompromisszumot, nem tagadta meg 1848-ban vallott liberális katolikus elveit. Ő szerkesztette az első modern történelmi folyóiratot, a Századokat is. 1876-ban elhunyt barátja, Deák Ferenc budapesti képviselői helyét vette át a parlamentben. Még két évet élt: megromlott egészsége miatt Karlsbadba utazott gyógykezelésre, s ott halt meg tüdőembóliában, 1878. augusztus 19-én.

aaa

A teljes cikk a magyar BBC History 2016. októberi számában olvasható.

Ne maradjon le semmiről!