Szilárda
-2 °C
7 °C

A választást elbuktuk, de megírjuk, hogy nyertünk

2017.04.16. 07:52
A média tele van „hamis hírekkel”. Egyre kevésbé lehet bízni az újságokban. Amerika leghíresebb populista politikusa, az elnökválasztás egyik esélyese azt hangoztatja, nem bízik a hazugságokat árasztó médiában, ezért saját csatornát hoz létre a kommunikációra. Az évszám nem 2016, hanem 1896.

Donald Trumpot jelöltsége idején és megválasztása óta számos politikushoz hasonlították Ronald Reagantől Hitlerig, de egy név különösen sokszor előkerült: William Jennings Bryané. Az 1860-ban született Bryan a Demokrata Párt színeiben futott be hosszú politikai karriert, megítélése pedig máig igen ellentmondásos. Egyesek szerint veszélyes, demagóg populista volt, mások szerint kiállt a kisemberek érdekeiért, és olyan gondolatokat hangoztatott, amelyeket későbbi elnökök sikerrel ültettek át a gyakorlatba.

Az mindenesetre biztos, hogy a jogászként és újságíróként dolgozó Bryan nem tartozott a hagyományos politikai-gazdasági elithez, és főként kiváló szónoki képességeivel jutott el az elnökjelöltségig, miközben keményen támadta az országot vezető elitet – a saját pártjáét is, amelynek vezetése sem volt elragadtatva jelöltségétől, kampányát is csak fél szívvel támogatta. A tavalyi elnökválasztással további párhuzamok is felfedezhetők: az Egyesült Államok csak néhány évvel volt túl egy súlyos gazdasági válságon, a legszegényebbek és a leggazdagabbak közötti egyenlőtlenség egyre nagyobbra nőtt, az emberek egy része pedig radikális változást akart, problémáiért pedig – Bryan megfogalmazásával – a „keleti parti elitet” hibáztatta.

Bryan nagyjából 25 ezer kilométert utazott a kampány során, és több száz beszédet tartott, de végül 271:176 arányban alul maradt az elektori kollégiumban a republikánus jelölt, William McKinley ellenében, bár az országos szavazatok összesítése ennél jóval szorosabb versenyt mutatott. A demokrata politikus 1900-ban és 1908-ban is eljutott az elnökjelöltségig, de nyernie egyszer sem sikerült, a legmagasabb pozícióba 1912-ben, párttársa, Wilson elnök kormányában jutott, aki a párt Bryant támogató szárnyának nyomására külügyminiszterré nevezte ki.

Természetesen a médiának ezen elnökválasztások során is kulcsszerepe volt a közvélemény alakításában. Televízió, rádió és internet hiányában a legnagyobb tömegeket a napilapok érték el, és az ezekben megjelenő tudósítások kapcsán alakult ki a heves, „hírhamisítási” vádaskodásoktól hangos vita is, amely Bryan egész pályáját végigkísérte.

A vesztes 1896-os kampány után a csalódott Bryan – Trumppal ellentétben nem volt Twitter-fiókja, hogy sérelmeit világgá kürtölje – saját, The Commoner címmel futó újságot alapított. A lap azt hangoztatta, hogy célja a nagyvállalatok és a hatalmasok kezében lévő sajtóban elhallgatott igazságok közönség elé tárása, a „hamis hírek” leleplezése. E keresztes hadjárat során azonban a lap, más, Bryant támogató sajtótermékekkel együtt maga is számos súlyosan elfogult, vagy akár egyenesen tényszerűen hazug cikket közölt, egy kansasi újság például egyenesen Bryan győzelméről adott hírt a választások után. A helyzet egyre inkább eldurvult, az újságok egymást vádolták a hírek meghamisításával, a józanabb megfigyelők pedig arra panaszkodtak, hogy a hírek, álhírek, ellen-álhírek tengerében az egyszerű újságolvasó már nem tudhatja, kinek hihet, a média iránti bizalom pedig eltűnni látszik.

Van-e megoldás?

A probléma hasonló volt, mint napjainkban: eleve nagyon nehéz meghatározni egyáltalán, mi is számít „hamis hírnek”. Jó szándékkal írt, de téves információkat tartalmazó riportok, propagandacikkek, elfogult vélemények, profit reményében kétes tényekkel felfújt tudósítások? A sajtó szabadságára mindig is kényesen ügyelő Egyesült Államokban sajtótermékek betiltása nem igazán kerülhet szóba – mit lehet tehát tenni e jelenségek ellen?

Egyértelmű válasz akkor sem született. A véleményformálók nagy része arra az álláspontra helyezkedett, hogy idővel az ocsú magától elválasztódik a búzától. Egyes újságok „nemcsak hamis híreket kínálnak napról napra, de saját hitelességükkel kérkednek hibáik legmegalázóbb leleplezései után is – írta egy lap 1898-ban. – Ezzel hibát követnek el. Az emberek egy részét vezethetik állandóan orruknál fogva, de a számuk csökkenni fog, ahogy egyre többször lepleződnek le. Az igazság hosszú távon győzni fog, és azok a lapok, amelyek a legjobb forrásokra támaszkodva a leghitelesebb információkat közlik a hamis hírek és a kétes sztorik helyett, mindig is az olvasók többségének bizalmát fogják élvezni.”

Az 1896-ban kezdődött botrány végül – különösebb állami beavatkozás nélkül – lecsendesedett, de ahogy a 2016-os év eseményei is mutatják, a probléma amilyen régi, annyira makacs is. „Eljön majd a nap, hogy országunk lakói ugyanolyan védelmet fognak követelni a meghamisított hírek, mint a gyomrukba kerülő meghamisított étel ellen” – írta egy chicagói publicista 1915-ben. Ez a nap máig sem jött el, de talán most is bízhatunk abban, hogy „az igazság” hosszú távon, valamilyen formában mégis győzedelmeskedni fog.