Anna, Anikó
14 °C
25 °C

Aki megszervezte a budapesti mentőzést

2017.05.19. 18:07
Egy szegény menekült gyerekeként született az iskolában nem sok tehetséget mutató fiatalember, akiből később a budapesti mentőorvoslás atyja lett. Fáradhatatlan újító volt Kresz Géza: reformtervekkel bombázta a hatóságokat, elsőként mutatta be hazánkban a röntgent, de a változások ellenségei folyton áskálódtak ellene.

A budapesti központi mentőállomás vadonatúj épületében még nem sokszor szólalt meg a vészharang, 1890 őszén az ügyeletes tiszt azonban percekig húzta a nagy katasztrófát jelző harangkötelet. Telefonon érkezett a hír, hogy a pesti Fémárugyárában kazánrobbanás történt, aminek következtében 14 munkás súlyosan megsérült. Az önkéntes mentők, az inspekciós orvos és a kisegítő személyzet fél perccel később már az őrszobában gyülekeztek. A mentőszolgálat 44 éves igazgatója, Kresz Géza rövid eligazítást tartott, majd a ház három telefonkészülékén az irodisták értesítették a főváros valamennyi kórházát, hogy további orvosokat kérjenek a balesethez. Öt perc múlva nyolc, életmentő készülékekkel és magnéziumlámpákkal felszerelt lovas mentőkocsi vágtatott a szerencsétlenség helyszínére. A kocsisok sípja jelezte a járókelőknek, hogy vészhelyzet van, utat kell engedni a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület járműveinek. Az értesítéstől számított negyed órán belül a helyszínen már ötvenfős szakszemélyzet látta el a sérülteket, majd gondoskodott azok kórházba szállításáról. Az eredményes akció után egy órával az igazgató megírta jelentését a polgármesteri hivatalnak, és sajtóközleményt juttatott el a hírlapokhoz: minden sérültet sikerült megmenteni.

Néhány évvel korábban – mindennemű szervezett mentés hiányában – a súlyos balesetet szenvedett munkások többsége szinte biztosan meghalt volna, most Kresz Gézának és társainak köszönhették az életüket. Az orvostársadalom többségének ellenállása mellett, kitartó küzdelem után a semmiből hozta létre a világ egyik legfejlettebb mentőszolgálatát. Nem fizetésért dolgoztak, céljuk egyszerűen a bajbajutottak megmentése volt. Kresz Géza rövid élete során nemcsak a magyar mentést szervezte meg, hanem kulcsszerepet játszott a kolera felszámolásában, számos közegészségügyi intézményt hozott létre, megszervezte a fővárosi tej- és anyatej-ellátást, valamint az elsősegélynyújtás oktatását is. Emellett meghonosította Budapesten a korcsolyázást, és létrehozta a városligeti jégpályát. Szinte mindig többen voltak, akik akadályozni próbálták a tevékenységét, mint ahányan támogatták.

Apja, Karl Kress borbélysegéd menekültként érkezett Pestre a poroszországi Merseburgból: fivérével együtt a sorozás elől szöktek keletre. Egy pesti német lányt vett feleségül, hat gyermekük neve a család lassú elmagyarosodását is demonstrálja: Karl, Gustaw, Vilma és Izidor után a magyar nevű Aladár és Geyza következett. Az 1846-ban született legkisebb fiút már magyarosan írt formában, Kresz Gézaként íratták be a Piarista Gimnáziumba.1871-ben Flór Ferenctől, a magyar közegészségügy apostolától vette át diplomáját. Nem sokkal később az idős professzort egy lóvasút halálra gázolta el az egyetem előtt. Talán ez fordította Kresz Géza figyelmét az elsősegély és a szervezett mentés ügye felé, talán az a tény, hogy az utcai sérültekről ekkoriban lényegében senki nem gondoskodott. A gyorsan népesedő városban mindennapossá váltak a közlekedési és építkezési balesetek, a sérültek sorsa pedig legfeljebb a járókelők jó szándékán múlt.

Szélmalomharc

Kresz Géza
Kresz Géza
Fotó: Wikipedia

Kresz Géza nem vállalt orvosi praxist, hanem tisztiorvosként helyezkedett el Budapest V. kerületében. Hibátlan magyarsággal írta a kerületi elöljáróságnak címzett reformjavaslatait is, amelyekre kezdetben senki sem figyelt. 1881-ben végül elérte, hogy kiküldjék Londonba egy közegészségügyi konferenciára, ahol a nemzetközi vendégeknek mentőbemutatót is tartottak a szervezők. A látottak hatására három vendég, a bécsi, a drezdai és a budapesti küldött is elhatározta, hogy létrehozza országa első mentőszolgálatát. Az osztrák és a porosz mentőszolgálat egy éven belül elindult, de Kresz Gézának még hosszú évekig harcolnia kellett a hatóságokkal és az orvostársadalommal, mire elérte célját.

A Londonban látottak továbbfejlesztésével kidolgozta a mentés mai napig korszerű, háromszintű modelljét. Első szinten az elsősegélyben jártas civilek segítenek a bajbajutottaknak, és ők értesítik a mentőszolgálatot is. A képzett orvosokból és medikusokból álló önkéntes mentők ellátják és egy központi mentőállomásra szállítják a sérülteket, ahonnan szükség esetén stabilizált állapotban viszik őket a kórházakba, hogy ott befejezhessék a kezelésüket. Az orvosok felháborodva fogadták a tervet, egyenesen kuruzslásnak nevezték, hogy laikusok nyújtsanak elsősegélyt. De a rendőrség is elvetette az ötletet: ők a hatósági munkába való belekontárkodásnak tekintették az önkéntes mentést.

A sikertelenség nem vette el Kresz Géza kedvét, kidolgozta és megszervezte Budapest tejellátását, hogy a legszegényebbek gyerekei is friss, egészséges táplálékhoz jussanak. Egy központi tejcsarnokból, vizsgáló és leadó állomásokból álló hálózatot is tervezett. Ez a javaslata, úgy tűnik, senki anyagi érdekeit nem sértette, így meghozta számára az elismerést. Kresz Géza ezután csak úgy ontotta magából a reformterveket. Egyebek mellett ő tett javaslatot a főváros számára fertőtlenítő központ, köztisztasági vállalat, betegpénztárak, munkás könyvtárak, anyatejellátó hálózat, hóeltakarító szisztéma létrehozására, telefonos tűzjelző rendszer és bérkocsi-hálózat kiépítésére és a kötelező tébécészűrés bevezetésére is.

A bukás szélén

Az áttörést végül egy véletlen hozta meg. 1885-ben országos hírré vált, hogy Temesváron fényes nappal, emberek százainak szeme láttára vízbe fulladt egy ember, mert senkitől sem kapott segítséget. A bánsági város vezetői bejelentették, hogy önkéntes mentőegyesületet alapítanak. Amit Kresz Géza röpiratai és könyvei nem tudtak elérni, azt elérte ez a hír: a fővárosiak önérzetét sértette, hogy vidéken előbb lesz mentőszolgálat, ezért az újságok elkezdték követelni a tisztiorvos javaslatának megvalósítását. Így esett, hogy 1887. március 20-án, 150 ember részvételével tartottak értekezletet Kresz Géza programjáról. A jelenlévő hivatalnokok, orvosok, ügyvédek, tűzoltótisztek eldöntötték, hogy megalapítják a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet (BÖME).

Az egyesület adományokból és tagsági díjakból tartotta fenn magát, az alapító tagok 200 forintot, a pártoló tagok 50 forintot, a szegényebb „éves fizetők” 8 forintot fizettek azért, hogy Budapestnek működő mentőszolgálata legyen. Kresz szervezőmunkájának köszönhetően 50 medikus és 47 orvos vállalt önkéntes szolgálatot, szintén ingyen. Az első mentőállomást egy Lipót (ma Szent István) téri bazár kis bolthelyiségében rendezték be, amelyet deszkafallal elsősegély szobára és mentésirányító központra osztott szét az igazgató. A kocsiszín el sem fért itt, ezért a közelben béreltek istállót. Hogy az éjjel-nappal készenlétben álló kocsisokat riasztani lehessen, Kresz elérte, hogy a frissen alakult telefontársaság ingyenesen szereljen fel távbeszélőt ide és a mentőközpontba. Hamarosan megérkezett az első riasztás is: a fővárosi mentők első páciense egy dühöngő elmebeteg volt. A budapestiek kezdetben nem nagyon hívták őket komolyabb balesetekhez, ebben szerepe volt az orvosok ellenpropagandájának is. Ezért az egyesület falragaszokon ismertették alapelvüket: ingyenesen segítséget nyújtani gazdagnak és szegénynek, a nap minden órájában.

Az első sikeres mentések hatására hamarosan robbanásszerűen megnőtt az igény a szolgáltatásra. Az ügyeletet vállaló medikusoknak egy nagyobb lakást béreltek a belvárosban, megkezdődött az első laikus tanfolyamok szervezése, de új eszközök beszerzése is szükségessé vált. Az emelkedő költségeket a tagdíjakból már nem tudták előteremteni, ezért Kresz a fővárostól kért támogatást. Végül változatos adománygyűjtő programok, jótékonysági bálok, reklámajándékok és sorsjátékok segítségével kivezette a szervezetet a válságból.

Ferenc József jobbja

A következő évben már el sem lehetett képzelni a város életét a mentősök nélkül, ezért a főváros egy korszerűbb mentőközpont megépítéséhez ingyenes telket bocsátott a rendelkezésükre. Az építkezés 1889-ben indult meg a Markó utcában, és egy évvel később már át is adták Európa akkor legkorszerűbb mentőállomását. Szinte minden évben valami újdonsággal bővítette a tevékenységet: megalapította a vízi mentő szolgálatot, oktatási központot hozott létre, kiadta a Mentők Lapját. A szervezet nélkülözhetetlenségét az utolsó, 1892-es pesti kolerajárvány felszámolásával bizonyította végképp.

Ez volt az utolsó munkája, amit tiszti főorvosként végzett. A tevékenységét ellenségesen figyelő orvosok bepanaszolták, hogy a felügyelete alatt álló mentőszervezet anyagi előnyt húz a praktizáló doktorok rovására, ezért mentőigazgatói munkája összeférhetetlen hivatali állásával. Választania kellett, így leköszönt a tisztiorvosi pozícióról. Innentől kenyérkereső foglalkozásként a MÁV és a Fővárosi Villanyvasút orvosaként is dolgozott.

Kresz lelkesedett az orvostudomány legújabb technikai csodái iránt, 1896-ban a millenniumi kiállításon ő mutatta be Magyarországon a röntgenkészüléket: őfelsége Ferenc József jobbját világította át a jelenlévők ujjongásától kísérve. A sikeren felbuzdulva munkába állította a világ első olyan esetkocsiját, amely villanyvilágítással és „Röntgen sugarakat előállító készülékkel” is el volt látva. A századfordulón elkészítette az addigra milliósra duzzadt város korszerű mentő-szervezetének tervét, benne kerületi mentőállomások kialakításával.

Terve megvalósulását már nem érte meg. Kresz Géza, a menekült borbélysegéd fia 1901-ben, mindössze 54 évesen halt meg. Halála után néhány hónappal a fővárosban munkába állt a világ első motoros mentőautója, amelyet még ő rendelt meg az önkéntesen, lelkesedésből dolgozó budapesti mentők számára.

A teljes cikk a BBC History 2017. áprilisi számában olvasható.