70 éve valami lezuhant Roswellben

A roswelli ufóról nem lehet újat mondani. Egy gyors keresés az Amazonon pontosan 3367 témába vágó könyvet sorol fel, ezek már mindent és mindennek az ellenkezőjét tucatszor leírták, cáfolták, sejtették, kikövetkeztették és leleplezték. Roswell gyakorlatilag egyenlő az ufómítosszal, a poros új-mexikói kisvárosban nincs semmi más, ide kizárólag az ufómúzeumok, az ufós ajándéktárgyak, az ufófesztiválok, az ufós éttermek és hasonlók miatt mennek az emberek. Még a helyi McDonald's is repülő csészealj alakú.

Pedig, ha tudnák, hogy:

• A híres-hírhedt incidens – éppen ma hetven éve – Roswelltől 120 kilométerre történt, a legközelebbi település egy Corona nevű falu volt, így a roswelli ufót valójában Corona-ufónak kéne hívni.
• A lezuhant valami sztorija annak idején, 1947-ben pontosan egy napig volt hír, aztán 30 évig senkit nem érdekelt. A mítoszt a hetvenes évek végén, másodkézből származó, három évtizedes visszaemlékezésekre alapozva építette fel az amerikai bulvársajtó.

A roswelli ufó legendájában nem is az a legérdekesebb, hogy ufó volt, vagy nem ufó. Az esetről készült katonai dokumentumok titkosítását a kilencvenes években feloldották, bárki belenézhet, és ízlés szerint elhiheti, vagy sem. Az igazán érdekes az, hogyan, és miért tud egy ilyen gyenge lábakon álló történet az évszázad ufósztorijává válni, és kitörölhetetlenül bevésődni a populáris kultúrába, az emberiség kollektív tudatába.

Fura izék a farm végében

1947. július 7-én egy farmer, bizonyos William Brazel állított be a roswelli seriff hivatalába azzal, hogy egy lezuhant repülő szerkezet fura darabjait találta meg munka közben a farmon úgy három hete. A seriff értesítette a légierő legközelebbi bázisát, és a hadsereg emberei ki is szálltak a helyszínre. A Walker Air Force Base akkoriban a légierő egyik legnagyobb bázisa volt, ahol egy csomó hidegháborús projekt fejlesztése és tesztelése zajlott, hát persze hogy ugrottak minden olyan hírre, hogy lezuhant egy fura izé. Másnap a légierő kiadott egy rövid közleményt, amiben azt írták, hogy egy meteorológiai ballon zuhant le, és egy sajtótájékoztatón meg is mutatták az érdeklődő újságíróknak a maradványokat. A légierő ettől függetlenül nagy erőkkel fésülte át a farmot és környékét további maradványok után kutatva.

Egyedül a Roswell Daily Record nevű helyi lapot érdekelte annyira a dolog, hogy meg is írja, ők viszont rendes címlapsztorivá tupírozták fel, megszólaltatták Brazelt is, aki készségesen elmondta, hogy úgy 200 méteres körzetben voltak szétszóródva a roncs darabjai, gumiszalagok, alufólia, papírdarabok. Külön kiemelte, hogy semmilyen elektromos vezetéket vagy fém alkatrészt nem talált, amit elég furának tartott. Azt is mondta, hogy talált már többször lezuhant meteorológiai ballonokat, de ez a roncs egyáltalán nem hasonlított azokra, inkább valamilyen korong alakú repülő tárgy darabjainak tűntek. Ebben a cikkben tűnt fel először a sajtóban a később az ufó szinonimájává váló “flying saucer”, vagyis repülő csészealj kifejezés. (Az eredeti cikket itt olvashatja el)

Másnap a sztori már senkit nem érdekelt, az élet visszatért a rendes kerékvágásba. És ez így is maradt több mint 30 évig.

Szenzáció a szupermarket pénztáránál

1978-ban a National Enquirer című legendás amerikai bulvárlap ásta elő a roswelli történetet, és közölte újra, azzal a körítéssel, hogy a kormány eltussolta az évszázad ufóbotrányát. A National Enquirer az 1960-70-es években forradalmasította az amerikai bulvársajtót, annak is a leglenézettebb, “supermarket tabloid” válfaját – ezek az olyan, már-már karikatúraszerűen túlhajtott kamu botrányokkal és szenzációkkal operáló lapok, amiket a boltban a pénztárnál sorban állva vesz meg az ember, nem hiszi el, amit ír, de azért kíváncsi rá. Tényleg: egy felmérés szerint a National Enquirer olvasóinak mindössze 4 százaléka ad hitelt a lap cikkeinek. A “Kivágta a szívét és megtaposta” és a “Megfőzte a saját csecsemőjét és megette” szalagcímek mellé jól passzolt az eltitkolt ufó története, pláne, hogy az eredeti szemtanú, William Brazel akkor már 15 éve halott volt; 64 évesen hunyt el rákban, 16 évvel a roncs megtalálása után.

Az időzítés tökéletes volt. A Watergate-botrány és a vietnami háború után, a hidegháborús paranoia kellős közepén az amerikai közvélemény harapott az olyan sztorikra, amik a kormány gonosz ármánykodását leplezték le. A mozikban éppen aratott a Harmadik típusú találkozások, ami, hogy, hogy nem, éppen arról szól, hogy az átlagember földönkívüliekkel találkozik, a világ legnagyobb szenzációját találja meg, de a kormány, a megfoghatatlan ellenség mindent megtesz, hogy elhallgattassa.

Érdekes módon az Enquirer cikke sem volt elég ahhoz, hogy igazán berobbantsa a Roswell-őrületet, ahhoz még két évet kellett várni, az első “tényfeltáró” Roswell-könyv megjelenéséig. Ez volt a Roswell Incident, Charles Berlitz (a híres Berlitz-nyelviskola alapítójának unokája) tollából. Berlitz eredetileg szintén nyelvtanár volt, aki a hetvenes évek elején a korszellemre ügyesen ráérezve elkezdte futószalagon gyártani az ezoterikus-paranormális témájú “leleplező” könyveket Atlantiszról, a Bermuda-háromszögről, az 1999-re jósolt világvégéről és hasonlókról. Berlitz trükkje az volt, hogy nagy erőket megmozgatva igyekezett valódi, hiteles tényfeltárónak tűnni, amiben sokat segített maga a neve, a Yale-en szerzett diplomája, és hogy a könyveihez tényleg megkeresett szakértőket és szemtanúkat - csak aztán az ő szájukba a saját narratíváját adta. A Roswell Incidenthez például 70 “szemtanút” interjúvolt meg, de közülük összesen öten látták csak valóban a roncsdarabokat, a többiek mind csak másod-harmad-sokadkézből hallottak valamit. Egy több mint 30 éve történt eseményről, ami annak idején is csak két napig foglalkoztatta az embereket.

Akárhogy is, a könyv óriási siker lett, és felvázolta a Roswell-mítosz alapjait: az amerikai nukleáris kísérleteket megfigyelő ufóba villám csapott (vagy lelőtték a légierő vadászai), a földönkívüli legénység meghalt (vagy a túlélőket azóta is a közeli 51-es körzet titkos bázisán tartják fogva), az űrhajó roncsát ugyan egy civil találta meg, de őt elhallgattatták, és a kormány az egész ügyet eltussolta. Ez egészítette ki később egy Ray Santilli nevű brit producer ezzel a filmmel a roswelli ufó pilótájának boncolásáról:

  

A filmről eleinte azt állította, hogy a hadsereg operatőre másolta le, és csempészte ki, később azt, hogy ő forgatta színészekkel, díszletek között, de az eredeti felvétel alapján. Még később meg azt,hogy persze, kamu az egész. De akkor az ufóhívőknek persze már késő volt.

A titkos hadművelet lelepleződik

1994-ben aztán kiderült, hogy a légierő tényleg nem mondott igazat a “csak egy egyszerű meteorológiai ballon” magyarázattal, és valóban el akartak titkolni valamit. Az NSA részletes jelentéséből kiderült, hogy a Mogul hadművelet nevű, szigorúan titkos katonai projekt (ugyanaz a Top Secret A-1 besorolása volt, mint a Manhattan-tervnek) egyik balesetet szenvedett járműve lehetett a roswelli ufó. A Mogul célja a szovjet atomkísérletek utáni kémkedés volt, és ezt nagy érzékenységű mikrofonokkal és egyéb műszerekkel képzelték el, amiket ballonokkal juttatnak fel 18 ezer méteres magasságba. Az elv az volt (lett volna), hogy itt az alacsony frekvenciájú hangok nagyon jól terjednek, és a mikrofonok egyszerűen meghallják az atomrobbantások hangját. Később rájöttek, hogy ugyanezt szeizmográfokkal és a sugárzás mérésével sokkal egyszerűbben és olcsóbban meg lehet oldani, így a Mogul projektet 1949-ben elkaszálták.

A roswelli incidensre a hivatalos magyarázat tehát az, hogy a Mogul egyik ballonja zuhant le, ezt találta meg William Brazel, és a műszerek maradványaiért fésülte át aztán a terepet a légierő.

A mítosz ennél nyilván sokkal izgalmasabb, még akkor is, ha látjuk, hogy az a bulvármocsár legmélyében fogant, és megélhetési ufóhívők biznisze növesztette nagyra. De még mekkorára! A több ezer könyvet már említettük, de a legjellemzőbb az egészre az, hogy a roswelli ufóturizmusra hogyan épültek rá újabb és újabb paranormális (és a a hihetőségnek egy idő után már a szikráját is elveszítő) miniszenzációk. A városnak lett második ufóbaleset-helyszíne, földönkívüli szellemek kísértette elmegyógyintézete, saját Loch Ness-i tava félember-félpolip szörnnyel, az őskorból megmaradt törpe dinoszauruszai. És egészen biztos vagyok benne, hogy sűrűn látnak a város felett chemtrailszóró repülőgépeket is.

A szociológusok pedig az összeesküvés-elméletek vizsgálata során az ilyen jelenségek terjedési mintázatát elnevezték Roswell-szindrómának. Ennek öt lépése van, és újra meg újra megismétlődik gyakorlatilag minden konteó esetében:

1. Az incidens, azaz történik valami szokatlan dolog.
2. A hivatalos magyarázat, vagyis a hozzáértők (összeesküvők) elmondják, mi is volt az.
3. A feledésbe merülés – az emberek elfogadják a hivatalos magyarázatot, és nem foglalkoznak többet az üggyel (ez a mai, online és közösségi média által felgyorsított kommunikációs térben szinte teljesen eltűnt).
4. A mitologizálás – a konspirációkra hajlamos emberek rátalálnak a sztorira, elkezdik torzítani, és beleilleszteni a saját világképükbe.
5. Az újjászületés és a médiarobbanás, amikor az újracsomagolt sztori visszatér, felkapja a média, és elkezd terjedni.

A roswelli ufó történetének több mint harminc évre volt szüksége ahhoz, hogy ezt az öt lépést megtegye; ma már inkább harminc perc a szintidő, míg megszületnek a Facebook-hajtású összeesküvés-elméletek gyakorlatilag bármilyen esemény kapcsán.

A címlapon az állítólagos lezuhant csészealj képe, a cikk nyitóképén pedig UFO parkoló Roswellben (Getty Images)