Árpád
3 °C
12 °C

Amikor Horthy Londonban lemondott

Európai híradások a magyar kormányzóhelyettes-választásról

2017.09.26. 10:21
Horthy Miklós 1942 februárjában vetette fel a parlamentnek, hogy válasszanak kormányzóhelyettest. Az ötlet még Gömbös Gyulától származott, ő vetette fel először, hogy kormányzóhelyettest kellene a parlamentnek választania, aki megkaphatná a jogot az államfői tisztség öröklésére. Nyilvánvalóan Horthy kedvében akart az ötlettel járni, hiszen jelezte, hogy a posztra a kormányzó fiainak egyikét szánja.

1942. február 16-án a magyar parlament képviselőházának ülését Szinyei Merse Jenő elnök Horthy Miklós kormányzó üzenetének felolvasásával kezdte:

"Ebben az esztendőben töltöm be 74-ik életévemet. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps a Ház minden oldalán. A ház tagjai helyükről felállva ünneplik a kormányzót.) és a közeli napokban immár 22 éve annak, hogy a nemzet bizalma az ország élére állított. Bár szellemi és testi erőm birtokában érzem még magamat ( éljenzés és taps a Ház minden oldalán) az évek múlása mégis csak érezhetővé teszi számomra annak a felelősségteljes munkának a súlyát, amely államfői tisztemből kifolyólag több, mint két évtized óta vállamra nehezedik. [...]

azon óhajomnak adok tehát kifejezést, hogy az országgyűlést kormányzóhelyettest válasszon. A törvény által részemre biztosított ajánlási joggal nem kívánok élni, mert azt akarom, hogy a nemzet egyetemét képviselő országgyűlés óhaja szabadon nyilvánuljon meg az arra alkalma személy megválasztásában. Felkérem az ebben az irányban szükséges további lépések megtételét."

Egy hatéves politikai váltófutás célegyenesének szűk keresztmetszete volt ez a levél: nézzük meg, mi is történt a Gömbös 1936-os ötletét követő 6 év során. Az államfő megfontolta a javaslatot, és már akkor is megfogadta a tanácsot, de a közhiedelemmel ellentétben még nem személyi vonatkozásaiban. Gömbös 1936 októberében, bukott politikusként hunyt el. A kormányzó jogkörének kibővítését a miniszterelnök halála után épp azok tűzték zászlajukra, akik tartottak örökségétől: a kormánypárt szélsőjobboldali tömegpárttá válásától. Ez ellen láttak garanciát az államfői poszt megerősítésében. 1937 júniusában került a kormányzói jogkört bővítő javaslat a parlament elé.

Horthy azonban túl messzire ment. Tervezetében olyan törvényt vázolt fel, ami szerint utódjának kijelölésére de facto kizárólag neki lett volna joga. A Ház ellenzéki és kormánypárti padsoraiban egyöntetűen utasították el a javaslatot, dinasztiaalapításról beszéltek – nyíltan. Egy olyan országban, ahol a kormányzósértést több évi elzárással büntették. csak olyan módosítással engedték át a javaslatot, ami a Háznak is lehetőséget adott kormányzójelöltet állítani. Pedig Horthy ekkor még nem akarta családján belül örökíteni tisztségét. A jelöltjei nevét tartalmazó, lepecsételt boríték két legrégebbi bizalmasának, Bethlen Istvánnak, Károlyi Gyulának, valamint az épp regnáló miniszterelnöknek: Darányi Kálmánnak a nevét őrizte.

Az 1939 pünkösdjén tartott választásokon a nyilaskeresztes-nemzetiszocialista-szélsőjobboldali választási szövetség tagjai 46 mandátummal jutottak a Képviselőházba. Váratlan, hangos és agresszív parlamenti és utcai jelenlétük késztethette a Horthyhoz legközelebb álló jogászokat – köztük fia ügyvédjét – arra, hogy sürgős megoldást keressenek: hogyan lehetne Horthy Istvánt apja halála esetén kormányzóvá választani. Nyilvánvalóan tartottak egy szélsőjobboldali puccstól. A diskurzus a gömbösi ötlethez kanyarodott vissza – az ifjú Horthyt még apja életében helyettessé kell választani, utódlási joggal. Bizalmas levélváltásokon kívül azonban évekig semmi nem történt ezügyben.

1941 tavaszán a jugoszláv konfliktus miatt megszakadt a diplomáciai viszony Magyarország és az Egyesült Királyság között, június 27-én pedig Budapest hadiállapotot deklarált a Szovjetunióval. Ekkor indult aktív politikai lobbi Horthy István kormányzóutóddá választásáért, már azzal a felhanggal, hogy a magyar politikai vezetés tárgyalóképes személyt tudjon felmutatni a szövetségeseknek. A kormányzóhoz közeli kormánypárti politikusok Horthy Istvánt, aki két évig dolgozott az Egyesült Államokban és jól beszélt angolul, alkalmasnak találták erre. S bár a brit külügy semmilyen érdeklődést nem mutatott személye felé, megválasztásának lobbistái megnyerték maguknak Herbert C. Pell-t, az Egyesült Államok budapesti követét. Személye ellen hangosan tiltakozott a kormánypárt jobboldali szárnya, a szélsőjobboldali ellenzék, és passzív rezisztenciába burkolóztak a konzervatív legitimisták, akik a Habsburg trónörökös számára őrizték a Szent Koronát. Ez megkerülhetetlen tábor volt, már csak azért is, mert tagjai között számolhatta nem csak az arisztokrácia jelentős részét, de szinte a teljes katolikus klérust is. 1941 decemberében Magyarország hadiállapotba került az Egyesült Királysággal és az Egyesült Államokkal. Horthy István nyilvános megjelenései ekkor már rendre az angolszász országok felé mutatott szimpátia jegyében zajlottak.

Egy német titkosszolgálati jelentés szerint 1941 utolsó napjaiban történt, hogy az ifjú Horthy – épp kórházban fekvő apja képviseletében – találkozott Bárdossy miniszterelnökkel. Megegyeztek Horthy István lemondott arról, hogy a kormányzóhelyettesi tisztséggel utódlási jogot kapjon, cserébe bekerült a törvényjavaslatba, hogy az államfő időlegesen bármikor visszavonulhat tisztségéről, és minden jogát ráruházhatja. Azaz a kormányzóhelyettes bármikor tárgyalóasztalhoz ülhetett a nevében.

Ezen a ponton a legitimista tábort megnyerte magának. Már nem a trón veszélyeztetőjét látták benne, hanem az alternatívát, aki a kormányzó életében kivezetheti az országot a háborúból. Serédi Jusztinián hercegprímás így 1942. február 11-én latin nyelvű körlevélben utasította püspökeit, hogy vegyenek részt Horthy István megválasztásának parlamenti ülésén. A kérdés eldőlt.

Mivel a szélsőjobboldal – vereségét látva az utolsó pillanatban visszakozott attól, hogy ellenjelöltet állítson, az egyetlen induló a posztra Horthy István volt, 1942. február 16-án a fenn idézett Horthy-levél egy neobarokk színmű elegáns gesztusa volt csupán. Az államfő lemondott a jelöltállítási jogáról, hogy fiát ne ő, hanem a parlament javasolja kormányzóhelyettesnek.

E kitérő után nézzünk be a Magyar Távirati Iroda szobáiba ugyanezen a napon, 1942. február 16-án. Az MTI munkatársai buzgón követték a kormányzó bejelentésének európai visszhangját. Délután 16 óra 50 perckor feljegyezték, hogy A Vichy-i francia kormány hírügynöksége beszámolt a kormányzói kéziratról. Jegyezték a német hírügynökség 17 óra 15 perckor kiadott összefoglalóját is a kérdésről. Ezután azonban valami történt az MTI-ben. Egy teljes napra beállt a csend. Nem véletlenül.

1942 február 17-e kora reggelén ugyanis arra ébredt London, hogy

Horthy tengernagy lemondott

Erről tudósította őket legalábbis a Times:

A budapesti hírügynökség közölte, hogy egy, a parlament két házához intézett levelében Horthy tengernagy, aki 1920 óta Magyarország kormányzója, bejelentette lemondási szándékát. Ahogy írta – tekintve, hogy 74-ik életévét tölti, és már két évtizede az ország kormányzója, szeretné letenni magáról a tisztség terheit. Hozzátette, élni kíván helyettesállítási jogával. A parlament két háza együttes ülésen három nap múlva, csütörtökön dönt a helyettes személyéről.

A „kormányzó lemond jelöltállítási jogáról” szókapcsolat tehát véletlen, vagy szándékos félrehallás folytán Londonba a kormányzó lemondásaként jutott el. S bár a cikk főszövege az MTI-t említette forrásként, a hír zárlata megemlítette azt is, ki állt a telefonvonal túlsó végén – A British United Press budapesti tudósítója. Az a távirati iroda, melynek fő profiljába tartozott a Brit Nemzetközösség ellátása londoni hírekkel. Ennek egyenes következménye volt, hogy Ausztráliában és Új Zélandon már Londonra hivatkozva közölték szinte azonnal, hogy Horthy Miklós, Magyarország kormányzója bejelentette lemondását.

Az Egyesült Államokban felemásan jelent meg a hír. Horthy lemondása a legközelebbi jövőben várható Magyarországon” – tudósított a New York Times 1942. február 17-i főcíme, a cikk maga azonban nem szólt ilyesmiről.

Horthy levelet küldött Bárdossy miniszterelnöknek, amiben kijelentette, hogy 74-ik évének betöltéséhez közeledik, és érzi a súlyát annak a több, mint 20 évnek, amit az állam szolgálatában töltött. Hozzátette, hogy lemond kormányzóhelyettes-jelölési jogáról, és a parlamentet kérte fel, hogy válasszon helyettest.

– írta a névtelen szerző, egy Bernből kapott telefonértesítésre hivatkozva. Mivel a kormányzó levelét megemlítő svájci újságok pontosan közölték a hírt, feltehetően a főszöveg maga származhatott a Bernből, nem az azzal némileg ellentétes cím, ami minden valószínűség szerint a londoni beszámolókat tükrözte.

A Magyar Távirati Iroda 1942. február 17-én késő délután ocsúdott. Este fél hatkor a maguknak, s a Külügyminisztérium Sajtóosztályának írt Házi Tájékoztatójukban beszámoltak arról, hogy az olasz lapok pontosan idézték Horthy Miklós levelét. Apró győzelem a nagy káoszban. Negyed órával később pedig megjelent egy összefoglalójuk a svájci Neue Zürcher Zeitung aznapi lapszámáról. Eszerint

A svájci lap közölte az MTI kommünikéjét a kormányzó miniszterelnökhöz intézett kéziratáról, amelyben kívánságát fejezte ki, hogy a parlament helyettest állítson számára, és lemondott jelöltállítási jogáról.

A Neue Zürcher Zeitung Svájc egyik legolvasottabb és leghíresebb napilapja volt. Csakhogy aznapi száma meg sem említette a magyar kormányzó levelét. Ez a beszámoló minden bizonnyal szőröstől-bőröstől az MTI irodáiban született önigazolásképpen, minden valóságalapot nélkülözve, a New York Times ellenében, ami a kormányzó lemondását az MTI nyomán közölt, Svájcból érkező hírként publikálta. Ezt engedi sejtetni a szöveg zárlata, ami az MTI-re alig jellemző nyomatékkal hangsúlyozza, hogy a Neue Zürcher Zeitung értesüléseit budapesti tudósítóján keresztül az MTI kommünikéjéből szerezte.

A fals közleményt átvéve a következő napokban számos brit és amerikai lap tudósított Horthy küszöbön álló lemondásáról Londonon Manchesteren át Edinburgh-ig, Új Zélandtól Ausztráliáig, New Yorktól Baltimore-on át Atlantáig.

Horthy Istvánt 1942. február 19-én utódlási jog nélküli kormányzóhelyettessé választotta a magyar parlament két háza. Teltek a hetek, és apja lemondásáról nyilvánvalóan szó sem volt. A vezető angolszász lapok elhallgattak a kérdésben. Helyesbíteni azonban egyikük sem helyesbített, így a kisebb, és közepesen jelentős orgánumok tovább görgették alternatív valóságuk lavináját. A kormányzóhelyettes-választásról a világ angol nyelvű sajtójában több tucatnyi cikk úgy emlékeztek meg 1942 februárja és júniusa közt, mint Horthy utódjának kijelöléséről.

A magyar kormány ekkora már nem állt hivatalos diplomáciai kapcsolatban sem a Brit Nemzetközösség országaival, sem az Egyesült Államokkal. Maga az MTI – a Külügyminisztérium Sajtóosztályának utasítására eljárva – azonban számos esetben tiltakozott 1942 februárjában is, ha angolszász hírügynökségek pontatlanul adták közzé tudósításaikat.

Ebben az esetben azonban, amikor a magyar államfő lemondásának téves híre hónapokon át keringett a világsajtóban, ez nem történt meg. Talán az MTI sikerrel kozmetikázta el a külügy előtt a fiaskót? Ez nehezen elképzelhető. Talán inkább beleillett a magyar politikai vezetés elképzeléseibe, hogy államfői jogokkal bíró teljes jogú tárgyalópartnerként, – a Horthy szűk köréhez tartozók pedig a következő kormányzóként – fogadtassák el Horthy Istvánt az angolszász államokkal. Ez a kérdés egyelőre megválaszolatlan.

Borítókép:   Horthy István az Albertirsai úti lovaspályán, 1938. - fotó: Kölcsey Ferenc Dunakeszi Városi Könyvtár / Petanovits Fényképek / FORTEPAN