Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Lenint ártalmatlan részegnek hitték – ezen múlt a Szovjetunió?

000 ARP1678674
2017.11.07. 11:01
A történelem gigantikus zsákutcája, amiből még ma sem találtunk ki teljesen? Pislákoló fény az éjszakában, minden későbbi történés ellenére? Mi az ún. „nagy októberi szocialista forradalom” ma, száz év után, hol tartanak ebben a történészek, és mégis hogy a francba tudtak Leninék hatalomra kerülni? Puccs, rosszul elsült nagyhatalmi játszma, történelmi véletlen és a forradalmi kánon teóriái: november 7., 1917–2017.

Lenin parókában, munkássapkában ment a szovjetek gyűlésére október 24-én, hogy utasítást adjon a lázadás megkezdésére. Útközben egy rendőr igazoltatta, de nem ismerte fel, azt hitte, csak egy ártalmatlan részeg. Ha elfogja, nem lesz Szovjetunió? Könnyen lehet – írja Orlando Figes brit történész.

Bár a bolsevikok népszerűsége sokat nőtt ‘17 októberére a munkások és a katonák között, a nagy többség őket sem akarta, de már Kerenszkij Ideiglenes Kormányából is teljesen elegük volt. Hogy a bolsevikok tömegtámogatást élveztek volna, régi mítosz, amit manapság alapvetően kérdőjeleznek meg. Eszerint a korábban sokat emlegetett történelmi szükségszerűségről egyáltalán nem lehet beszélni.

Az orosz forradalom idei centenáriuma miatt újra nagy az érdeklődés 1917 iránt, annak ellenére, hogy az esemény történelmi jelentősége ma már sokkal kevésbé evidens, mint a rendszerváltás előtt volt. Attól persze még nagyon messze vagyunk, hogy csak a történelem egy pár évtizedes epizódjának lássuk a szovjet rendszert, de ha mondjuk a Római Birodalommal vagy a keresztény monarchiák világával vetjük össze, mégiscsak egy relatíve rövid időszakról van szó jelen állás szerint.

Egyike a történelem nagy zsákutcáinak, mint az inka birodalom

–  írja Tony Brenton, az 1917-ről szóló sok új könyv egyikének a szerzője, és azzal, hogy a bolsevizmus – Trockij kedvelt kifejezésével – a történelem szemétdombjára kerülni látszik, mintha most ez lenne a fő vonal általában is a történészek között.

Az ma már nem titok, hogy a régi november 7-i iskolai ünnepségek szokásos koreográfiája – eldörrennek az ágyúk az Auróra cirkálón, a jeladásra megkezdődik a Téli Palota ostroma, amit a nép fiai kemény harcok árán vesznek be, a jóságos Lenint vörös nyakkendős ifjak ölelik körbe, függöny le – pusztán egy szovjet emlékezetpolitikai fikciót jelenített meg kötelező jelleggel – az Ideiglenes Kormánynak helyt adó Téli Palota ostroma valójában csak az 1920-es propagandafilmben igazi roham (ott mondjuk megadták a módját, 2500 statiszta és a komplett cári balett), valójában a bolsevikok egyszerűen bementek az oldalbejáraton, lefegyverezték a kadétként szolgáló tizenéves suhancokat, majd a fagyos földig leitták magukat Romanovék megmaradt hatvanéves pezsgőivel.

Miközben a hivatalos szovjet emlékezetben a bolsevik forradalom az alulról jövő hatalmas tömegtámogatásnak köszönhetően söpört el minden akadályt, ma már alapvetően máshogy látják a ‘17-es eseményeket, de konszenzusról egyáltalán nem lehet beszélni: ma is élénk viták vannak a történészek között arról, hogy mi segítette hatalomra azokat a bolsevikeket, akiknek néhány hónappal korábban csak minimális, maximum pár ezres táboruk volt. Lenin zsenije? Külföldi hatalmak? Ellenfeleik bénasága? A történelmi véletlen – történelmi szükségszerűség helyett?

A német kapcsolat

Nem sokkal azelőtt, hogy a februári forradalom lemondásra kényszerítette II. Miklóst, minden oroszok cárját, Lenin beletörődve mondta feleségének, Krupszkajának: az ő életükben sajnos már esélytelen, hogy bekövetkezik a proletár forradalom. Tekintve, hogy a bolsevikok egyébként úgy hittek a kommunizmus néhány éven belüli győzelmében, mint mások Krisztus második eljövetelében, és az egészen közeli időkre valószínűsítették a világ sarkából való teljes kifordítását, a proletariátus általános győzelmét, valamint a GUM áruház konfekciórészlegének mindenkinek a szükségletei szerint jeligére való feltöltését nejlon iskolaköpennyel és lódenkabáttal, ez egy meglehetősen kiábrándult jóslat volt.

Ilyen lelkiállapotban nem csoda, hogy a már két évtizede svájci emigrációban élő Lenin nem is nagyon akarta elhinni a trónfosztásról érkező első híreket (fake news, sad – tweetelte volna, ha van hozzáférése), és a bolsevik élcsapatnak tényleg nem sok köze volt ezekhez a fejleményekhez. Hogy a továbbiakhoz legyen, Lenin hamarosan elindult Svájcból Pétervárra. Hogy ez a világháborús Európában miként volt lehetséges egy minden hatalmon lévő rendszer szempontjából veszélyes felforgatónak számító alaknak, az egyik kérdés, amiről a Szovjetunió kimúlása előtt arrafelé nem lehetett beszélni. Azóta viszont többször elkerül a téma, leginkább a Lenin mint német ügynök vonalon.

Orosz ideiglenes kormány 1917 márciusában
Orosz ideiglenes kormány 1917 márciusában
Fotó: Wikipedia

Tény, hogy Lenin német jóváhagyással, német területen át vonatozott el 1917 tavaszán Pétervárra, úgymond egy lepecsételt vagonban. Ma már azt is tudjuk, hogy az a vagon valójában egyáltalán nem volt lezárva, Lenin többször le is szállt róla útközben, megaludt egy német kisvárosban is, de még háborúellenes szónoklatot is tartott gyorsan az orosz hadifoglyoknak. A „lepecsételt vagon” legendáját konspirációs okokból maguk a németek is terjesztették, hogy ezzel segítsék Lenint, és cáfolják a bolsevik vezér német támogatásáról szóló, nagyon is megalapozott pletykákat. Maga a Pravda is német pénzből lett fontos propagandaeszköz; de egyébként főleg áruval finanszírozták a bolsevikokat: a császári Németország egy skandináv külkereskedelmi vállalaton keresztül többek között gumi óvszereket küldött nekik, nehogy ezen múljon a proletariátus diadala.

Lenin elsősorban háborúellenessége miatt lett Németország kedvenc felforgatója, és az is tökéletesen egybevágott a központi hatalmak céljaival, hogy buzgón propagálta ekkor az ukrán függetlenséget is. Bár az ügynökvád önmagában nem áll meg, a német segítség kétségtelen. Az egyik közelmúltban megjelent könyv, a „Lenin a vonaton” Churchillt idézi, aki szerint a németek úgy engedték át Lenint Európán, mint egy pestisbaktériumot. Bár a szerző, Catherine Merridale idáig nem megy el, a bolsevik hatalomátvétel szerinte is sokkal inkább nagyhatalmi játszmák, mint az orosz belső társadalmi folyamatok következménye volt.

A káosz megragadása

A bolsevikoknak a német segítség a „Revolutionierungspolitik” jegyében ment: a németek az ellenség hátországában mindenhol szerettek volna forradalmi hangulatot teremteni, és ez a taktika az oroszoknál, az antant legnyomorúságosabb országában talált jó talajra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag vagy akár döntően Oroszország ellenségei irányították volna az eseményeket.

Mint a Történelemtanárok Egyletének néhány hete tartott budapesti konferenciáján is előkerült: 1917 Oroszországa, illetve annak a romjai valójában egy permanens, sokszereplős, kaotikus őrület színteréül szolgált, ahol a paraszti tömegek premodern népi igazságkeresése, bármiféle fensőbbséggel szembeni ősi ellenségessége robbant hatalmasat. Ez a „nagy népi tébolyda” (Szilágyi Ákos kifejezése) jelenik meg egy másik történész, Steve Smith könyvében is; az a mindenki mindenki ellen helyzet, amiben fehérek, régi arisztokraták, cáristák, parasztlázadók, mensevikek, eszerek, anarchista bandák és banditák, felbomló katonai egységek küzdenek valamiért, de főleg valami ellen.

Minden feszültség, a cári Oroszországra jellemző óriási szegénység és egyenlőtlenségek dacára a bolsevik hatalomátvételhez evidensen szükség volt a nagy háborúra is, arra az éhínségre, a tartalékok teljes fölemésztésére, ami 1917-re bekövetkezett. Bár hagyományosan a városi munkásságot tekintik az igazi forradalmi osztálynak, Oroszországban legalább olyan fontos volt két másik csoport: a katonáké, akik tömegesen dezertáltak, és totálisan elegük volt az egész háborúsdiból; valamint a parasztoké, akik a társadalom messze legnagyobb rétegét tették ki.

De hogyan lehet rájuk forradalmat építeni, ha egyszer Marx megmondta, hogy a proletariátus fog felkelni a kizsákmányolás ellen, méghozzá ott, ahol a kapitalizmus már előrehaladott, nem pedig egy olyan elmaradott rendszerben, mint az orosz? Az orosz bolsevikok nagyobb része, tartva magát a marxi programhoz, úgy gondolta, hogy a feudális Oroszországban előbb egy polgári forradalomnak kell győzedelmeskednie.

A sebtiben hazatérő Leninnek ezért először őket kellett legyőznie: ezt szolgálta a permanens forradalom tézise, miszerint a februári után azonnal jöhet a bolsevik hatalomátvétel, majd pedig az Oroszországból kiinduló világforradalom – abban még ő sem hitt, hogy egy közeli német forradalom nélkül is lenne a bolsevik Oroszországnak esélye talpon maradni. Ehhez – a német érdekekkel tökéletesen összevágva – egyrészt a hadsereget akarta „vörössé tenni”, másrészt békét, földet és kenyeret ígért, amivel az anarchikus parasztfelkelést is igyekezett a maguk javára fordítani.

De miért hagyták?

Ezek agyonlőnek minket

– mondta 1917 júliusában Lenin Trockijnak, amikor aktuális hatalomátvételi kísérletük kudarcba fulladt. Vajon miért nem tették meg tényleg, miért nem végzett Kerenszkij Ideiglenes Kormánya a bolsevik vezérekkel? Ezt a kérdést főleg jobboldali történészek szokták feltenni, most például Sean McMeekin, a Bard College kutatója. Nála nem csak a bolsevikok a rosszfiúk: a béna liberálisok is bőven okolhatók a fejleményekért. Eszerint az egyre népszerűtlenebb Kerenszkij azért adott amnesztiát a bolsevikoknak, mert a saját hatalmát akarta menteni: jobban tartott az ellene puccsot szövő Kornyilov marsalltól meg úgy általában a jobboldaltól – ezért hát a baloldaliaknak próbált gesztusokat tenni, de rosszul számolt, és hamarosan ők puccsolták meg.

Lehet persze máshogy is tálalni: Kerenszkij unokája szerint (itt egy vele készült friss interjú) a nagypapa, aki egyébként az egész forradalmi időszakban morfiuminjekciókon élt, tényleg hitt abban, hogy senkit nem lehet elítélni bizonyítékok nélkül, mert ez teszi a különbséget a cárista önkény és a demokrata között. Így vagy úgy, tény, hogy Kerenszkijék lehetővé tették, hogy a bolsevikok felfegyverkezzenek és megerősödjenek, amíg Lenin a szakállát levágva Finnországban bujkált. Mint tudjuk, a következő puccs, az orosz időszámítás szerint október 25-i már sikeres volt: a Vörös Gárda Péterváron letartóztatta a „miniszter-kapitalistának” gúnyolt kormány még ott lévő tagjait. A miniszterelnök Kerenszkij az amerikai nagykövetség autóján menekült el.

Valódi forradalom volt ez, vagy bolsevik katonai puccs? Ez az egyik régi kérdés, ami nem utolsósorban ideológiai alapon állítja egymással szembe a történészeket. A felülről szervezett puccs elméletének legismertebb képviselője Richard Pipes, nem mellesleg Reagan egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, aki hidegháborús szellemben mondott ítéletet a bolsevik uralom legitimitása fölött.

De tényleg pár konspirátor tudott ilyen sikeres lenni, tényleg akkora machinátor lett volna ez a Lenin, akire a cári titkosrendőrség 1917-es hazatéréséig szinte rá sem bagózott? A már idézett Sean McMeekin szerint Vlagyimir Iljics nem volt különösebben tehetséges, és a német segítség, valamint Kerenszkijék hibái nélkül nem is lett volna esélye. E verzió szerint lényegében történelmi véletleneknek köszönhető a bolsevik hatalomátvétel. Az pedig, hogy ha már megszerezték, azt nem is engedték el, egy új szervnek, a Csekának: a KGB elődszerve arra jött létre nagyon gyorsan, hogy letörje a „szabotázst”, a bolsevikoknak engedelmeskedni nem akaró sztrájkolókat, hogy aztán állam legyen az államban.

Terror és világmegváltás

A forradalom kivégzőosztagok nélkül értelmetlenség

– mondta Lenin, akit ennek ellenére ma is sokszor igyekeznek utólagosan purifikálni: a baloldali sztárfilozófus, megmondóember Žižek Leninről szeptemberben megjelent könyvében szintén megpróbálja tragikus figurának beállított hősét leválasztani a sztálinizmusról. „A kényszermunkatáborok, a pártállam, a szabad választások megszüntetése, a belső pártellenzék betiltása: egyiket sem Sztálinnak kellett feltalálnia. Nem véletlenül hívta magát Sztálin Lenin legjobb tanítványának” – írja ezzel szemben Robert Service a XX. századi Oroszországról szóló alapmunkájában, de már Bakunyin is megjósolta, hogy ha hatalomra jut, egy éven belül a legtisztább forradalmár is rosszabb lesz, mint maga a cár.

Sztálin, Lenin és Kalinyin
Sztálin, Lenin és Kalinyin
Fotó: Wikipedia

A kritikai irodalom szerint Lenin az anarcho-terrorizmus és a szociáldemokrácia szintézisét hozta létre, az orosz forradalmi hagyomány nihilista-terrorista verzióját és a szektás millenarizmust képviselte. Nem az aktuálisan szenvedő emberek élete érdekelte igazán, hanem az utópisztikus jövő ígéretének nagyszerű beteljesítése, a világ megtisztítása és egy új társadalom megteremtése forradalmi-misztikus alapokon. Tabula rasa, ahol nem számít, hányakat radíroz le golyóval vagy puskatussal az új erő.

A vallási hasonlat régi „vád” a bolsevikok ellen: eszerint sajátos pótvallásról van szó, melynek megvannak a maga apostolai, szent helyei és ünnepei, kanonizált alakjai, bukott angyalai, apokrif iratai és tiltott ábrázolásai. Bőven van itt dogmatizmus és ortodoxia, az egyetlen igaz hit nevében elkövetett boszorkányperek, inkvizíciós eljárások és gyilkosságok, a romlatlan ősforráshoz való visszatérési kísérletek, és ott van, ma is, Moszkvában Lenin bebalzsamozott teste, még ha Putyin Oroszországa zavarban is van, hogy ezen kívül mit kezdjen a bolsevik örökséggel.

Lenin maga megjósolta a sorsát: mint írta, a forradalmárokat „haláluk után megkísérlik ártalmatlan szentképekké változtatni, úgyszólván szentté avatni őket, nevüket az elnyomott osztályok „vigasztalására” és elkábítására bizonyos dicsőséggel övezik, s ugyanakkor forradalmi tanításuk tartalmát kiherélik, kicsorbítják forradalmi élét, elsekélyesítik”. Családja hiába tiltakozott a bebalzsamozás ellen, pontosan ez történt vele.

Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog?

A forradalom eszméjéért még lelkesedők szerint a terrorállamhoz vezető orosz forradalom még mindig derengő fény az éjszakában: mint a most népszerű könyvében China Miéville (egy brit trockista fantasyíróról van szó) írta, a szabadság fénye 1917-ben egy pillanatra akkor is felragyogott, ha a napfelkeltéről hamarosan kiderült, hogy valójában az alkonyról van szó. Az ő szemében 1917 még mindig azt jelenti, hogy van alternatíva a csúnya piacgazdasággal szemben. De legalább ennyi joggal mondhatjuk, hogy a szovjet kísérlet borzalma éppen hogy ellehetetleníti az alternatívakereséseket.

Ha azzal kezdtük, hogy mi van, ha a rendőr nem bevodkázott flótásnak nézi a parókás Lenint, fejezzük is be alternatív történelemmel. Lenin hatalmas szerencsével maradt hatalmon, többek között annak köszönhetően, hogy megúszott egy 1918-as merényletet, meg mert sem a fehérek, sem a külföld nem támadt rá időben – állítja Sebag Montefiore történész a „Mi lett volna, ha az orosz forradalom nem történt volna meg?” című esszéjében.

Szerinte Lenin nélkül nemcsak Sztálin és a sok millió szovjet áldozat, de Hitler sem lett volna: ha ugyanis a német konzervatívok nem rettegnek annyira a bolsevik veszélytől, a náciknak sem lett volna esélyük hatalomra jutni. Ez már tényleg sci-fi, de annak a fényében azért fontos, hogy sokan éppen Hitler megállításának történelmi érdemébe kapaszkodva relativizálják visszamenőlegesen is a bolsevik terrort. Mintha ezzel az általuk kiontott vér lemosható lenne.