Sokkoló kiállítás a nagy háborúról

2014.07.05. 08:50
Kilőtt szemű, átszakított arcú, letépett lábú, rángatózó testű katonák. A berlini Német Történeti Múzeum első világháborús centenáriumi kiállításának középpontjában nem a hadászat, hanem a borzalom áll.

Galambkalitka fából. Ütött-kopott ketrec, amiben a parancsnokság és a frontkatonák között üzeneteket röpítő madarakat tartották. A Német Történeti Múzeum (Deutsches Historisches Museum – DHM) „1914–1918. Az első világháború” című tárlatának kurátorai ugyanis két dologra törekedtek különösen: olyasmit mutassanak meg a négy évig tartó halálgyár történetéből, amit nem tud bármelyikünk öt perc alatt kiguglizni, másrészt sorra akarták venni az egyre féktelenebb brutalitás stációit.

Előbbi szándék rögtön a belépés után szembetűnik: egy üvegtárlóban fura, piros uniformis áll. Ünnepi brit tábornagyi egyenruha, az egyik ujja vagy tíz centivel rövidebb a másiknál. A mellette kiállított méltóságteljes portrén persze egy cseppet sem látszik, hogy II. Vilmos német császár sorvadt jobb karja miatt minden ruhája féloldalas volt. (Ezt a pirosat akkor kapta a brit uralkodóháztól, amikor nagymamája, Viktória királynő temetésére érkezett Angliába. A zubbonnyal közös vitrinben kiállított csontfoglalatú pisztoly pedig konkrétan a mama ajándéka, ennél nehezebb fegyvert ugyanis testi hibája miatt képtelen volt elsütni Vilmos.) Ezt az elvet a kiállításrendezők végigviszik az egész anyagon. Megmutatják először a hivatalos háborús agitációt, a hazafias plakátokat, a villámgyors győzelemmel kecsegtető toborzógépezet propagandáját. Aztán pedig a valóságot.

1914 12 ICON Brot
Fotó: Stiftung Deutsches Historisches Museum

A kiállítást – amely a legátfogóbb az egész országban a nagy háború százéves évfordulójára rendezettek közül – Angela   Merkel  nyitotta meg május 29-én. A kurátorok 14 fontos helyszínt választottak ki a temérdek hadszíntér közül – olyanokat, amelyekhez a legfontosabb ütközetek vagy a leglényegesebb hadászati újítások köthetők. A Marne folyót, Brüsszelt, Tannenberget, Galíciát, Kelet-Afrikát, Yprest, Gallipolit, Gorlicét és Tarnówot, Verdunt, a Somme folyót, Isonzót, Petrográdot, Berlint és Amienst – ezek köré csoportosították az ötszáz kiállítási tárgyat. A földrajzi nevek úgy szerepelnek a kiállítótérben, mint fekete utcanévtáblák. Mellettük türkizkék oszlopokon a tárlat tematikus blokkjaihoz kapcsolódó kulcsszavak.

A világítást úgy állították be, hogy ezek a feliratok – merénylet, gáz, emlékezet – elnyúlt, bizarr árnyékokat vessenek a mögöttük lévő fehér falra. Derékmagasságban az oszlopok köré szerelt tálcákon egy-egy türkiz színű, stilizált tárgy. Pisztoly például, Gavrilo Principére utalva, amiből a szerb soviniszta 1914. június 28-án golyót eresztett a Szarajevóban vendégeskedő Ferenc Ferdinánd főhercegbe és feleségébe, Chotek Zsófia grófnőbe.

Romantika és valóság

A tárlat nem akar történelmi leckét adni. A bevezető terem két hatalmas térképén a lehető legegyszerűbben megmutatja ugyan a hármas szövetséget és az antantot, aztán meg az európai gyarmatbirodalmakat, felvezetve a kiállítás hátsó fertályában taglalt problémakört – de tovább nem magyaráz. Hogy mitől lett a megalomán európai uralkodók között kipattant konfliktusból világméretű? Hogyan alakulhatott ki például az az aberrált helyzet, hogy Gallipolinál új-zélandi meg ausztrál hadra fogottakat öldököltek a törökök – németek, franciák, britek és oroszok hatalmi törekvéseinek áldozataképpen? Erre csak szervezett tárlatvezetésen kap magyarázatot a látogató, akit összességében csatákkal, hadműveletekkel és évszámokkal a legkevesebb ponton terhelnek.

1914 7 icon
Fotó: Stiftung Deutsches Historisches Museum

Megmutatják neki cserébe azt a lelkes naivitást, amivel a német besorozottak indultak tizennégyben a nagy háborúba. A gyalogos egyenruhák csúcsos vászonsipkáiban harcoltak hónapokon át, mire mindenki számára világos lett, hogy azokat sürgősen ki kell cserélni fém rohamsisakokra. Ugyanis az 1910-es évek elejének festményszerűen romantikus elképzelése, miszerint a német seregek kivont szabályával rontanak az ellenségre, miközben ajkaik nemzeti indulót rebegnek, és a Schlieffen-tervnek megfelelően pikk-pakk szétverik Franciaországot, valószínűtlenül hamar szertefoszlott. (Alfred von Schlieffen német tábornagy elképzelése szerint a Német Birodalom néhány héten belül térdre kényszerítette volna a nyugat-európai antantseregeket: az átkaroló hadműveletben a németek Belgiumból kiindulva foglalták volna el Párizst.)

A háborús propaganda persze nem csak a hadra fogható lakosságot babonázta meg – az akkoriban Németországban élő ötszázezres asszimilált-akkulturált zsidó lakosság egy jelentős része is önként, hazafias elhivatottságból jelentkezett a katonai szolgálatra –, hanem a festők-grafikusok is sorra gyártották a lelkesítő plakátokat, festményeket. A DHM alapvetően történelmi tárlatát végigkíséri a képzőművészet. Kezdve Friedrich August Kaulbach Germania (1914) című allegorikus képétől, amelyen a tűzhajú, izzószemű nőalak még nem támad ugyan, de minden pillanatban harcra kész, egészen a háborút lezáró, de senkit meg nem nyugtató békeszerződések festészeti interpretációiig. Hősábrázolás minden szinten.

Hőstelenítés

Ennek ellenére ez a deheroizálás tárlata. Meg akarja értetni az emberekkel száz év távlatából mindazt, amit egyetlen történelemkönyvben sem olvastak. (Még az is csak utalás szintjén szerepel a kiállításban, hogy valójában kit terhel a legnagyobb felelősség ezért a világméretű mészárszékért.) Elmeséli viszont, hogy éltek a katonák. És mi mindent szenvedett el a civil lakosság, miután a németek 1914. augusztus 4-én benyomultak Belgiumba.

Kiállították például a britek egyik katonatoborzó propagandaplakátját, amelyen szenvtelen német katona mögött a háttérben egy égő faluból menekülő anya látszik, karjában a gyerekeivel. A németek lezárták a határokat, megették a belgák élelmiszerkészleteit. Mindeközben a Brüsszelbe rendelt német harcosok hadvezetésüktől városnéző füzeteket kaptak az ellátmányba. A kiállítás nem hagy kétséget afelől sem, hogy mivel múlatták az időt. Az egyik posztamensen a tiltott szórakozóhelyek listája mellett ott a Venus óvszer lapos fémdoboza („Grande qualité garantie”) és egy német erkölcsrendészet által kiállított bárca is.

Kultuszgyár

Egy részleggel odébb, a németek számára oly dicsőséges, oroszok ellen vívott tannenbergi csata blokkjánál hadászati térképek helyett giccstárgyakkal tömték meg a tárlókat. A nemzeti hőssé vált Paul von Hindenburg tábornagy bajusza kunkorodik kávéscsészén, szivarosdobozon, kitűzőn és borotvapengés dobozkán. Fél méterre tőle a német nemzetkultusz további kellékei: agymosó meséskönyv elemistáknak, ólomkatonás kórház, front-társasjáték és háborúmotívumos „Schultüte”. Utóbbi ajándékokkal teli méteres papírtölcsér, amit hagyományosan iskolakezdő gyerekek kapnak. Kis kitérő a szenvedéstörténetből.

a8e03ce199
Fotó: Stiftung Deutsches Historisches Museum

Gáz

– ez az egy szó áll a türkiz fémoszlopon annál a fejezetnél, amelyik arról szól, hogyan vetettek be először gyilkos gázokat a világtörténelemben. És hogy milyen védtelenek voltak az emberek ellene – védőmaszkokat ugyanis csak később fejlesztettek ki, miközben már rég folyt a gázháború. Az ellenfelek laboratóriumaiban újabb és újabb fajta mérges vegyületeket kísérleteztek ki, mindig színteleneket és szagtalanokat. A frontkatonák pedig – ahogy a kiállításnak ezen a pontján az oszlopra szerelt szimbolikus tárgy: egy kék kalitka is jelzi – madarakat tartottak a lövészárkok mellett, mert azok különösen érzékenyek a levegő összetételének változásaira.

Külön tárgycsoportot szentel a múzeum a német hadsereg által indított vízi- és légi offenzíváknak: U-Boot alkatrésszel és plafonról lelógatott bombákkal. A Petrográd nevű kiállításrésznél szólnak az 1917-es „nagy októberi szocialista forradalom” németországi vonatkozásairól is, aztán a vegytiszta brutalitás tárgyai közé iktatva látunk vagy fél tucat különböző egyenruhát, játék hadihajót, hiperinflációt jelképező papírpénzes kosarat és feleségfotókkal meg szerelmes levelekkel teli katonai ládát.

Sokkterápia

Beszélhetünk-e 1915 és 1917 között másfél millió örmény kitelepítéséről és lemészárlásáról úgy, mint a huszadik század első népirtásáról? Ezt a kérdést ugyan felteszi a kiállítás, de hosszan ezt sem nem taglalja, mindössze néhány fennmaradt fotóval illusztrálja, és a deportálásról itt is főleg az erőszak szempontjából beszél. Ahogy stációról stációra haladunk előre a tárlatban, úgy fokozódik a kegyetlenség. Képről meg tárgyakon keresztül nézni sem könnyű, milyen lehetett élőben látni. Sőt, csinálni. Katonák ezrei vesztették el az eszüket a korábban soha nem tapasztalt brutalitástól. Az első világháborúról szóló leírások az elsők, ahol a hadseregek beszédzavarosairól, szorongóiról és „rángatózóiról” lehet olvasni. A „shell shock”, más néven tüzérségi trauma megnyilvánulási formái sokrétűek voltak, kezelése egyféle: elektroterápia.

A DHM-ben közelről megnézhetünk egy kieli orvosi gyűjteményből kölcsönzött Multostat készüléket, amelynek egyetlen értelme az volt, hogy a katonák elektrosokkolása által elhalványítsák a korábbi frontsokkot, és mihamarabb visszaküldjék őket a harcmezőre. De még a katonai kórházakban használt sebészeti készlet, a karprotézisek és nyitott gyerekkoporsókat ábrázoló képek hatását is lehet fokozni. Például leszedált gyalogosokról készült filmfelvételekkel: átszakított arcú, kilőtt szemű, remegő, vonagló, csorgó nyálú emberi roncsokkal. 15 millió halott, 9 millió hadifogoly és öt alkalmatlan békeszerződés, amelyek kódolták az újabb katasztrófát. A nagy háború egyszerű mérlege ez, és a berlini kiállítás – a felelősség firtatása és a szükségszerűségek magyarázata helyett – éppen ezt az abszurditást állítja a középpontba. Az értelmetlen veszteséget installálja.

Nagy háború plusz

A berlini kiállítás mellé három euróért ipades audio guide jár – befogadhatatlan mennyiségű információval. Aki még ennél is többet akar hallani az 1914-1918 közötti időszakról, annak a katalógusok, letölthető appek, múzeumi vetítések és kurátori tárlatvezetések mellé pódiumbeszélgetéseket és előadássorozatot szerveznek a DHM-ben. Utóbbiban szó lesz többek között arról, milyen hatása volt az első világháborúnak Franciaország és Nagy-Britannia történelmére. Beszélnek majd a száz éve tartó gyászmunkáról, az első okkupált országról, Belgiumról és a világháborúról, mint az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó közös hadviseléséről. Külön előadás készül Japán és Ukrajna szerepéről, valamint a világháború szépirodalmi feldolgozásairól.