Árpád
-2 °C
9 °C

A délszláv államszövetség 88 éve

2006.07.12. 17:00
A velünk szomszédos délszláv államnak, államoknak az elmúlt 88 évben csak rövid ideig nem változott a nevük, nem módosultak a határaik. Most megint egy új (régi) névvel kell megismerkednünk déli határainkon: Szerbiáéval. Montenegró ugyanis kimondta függetlenségét és kivált a Belgráddal közös államszövetségből. A legfrissebb hírek azonban immár Szerbia további bomlásáról szólnak: Koszovó önállósodásáról kedden beszélt az ottani albán elnök.

Utoljára három évvel ezelőtt változott meg déli szomszédunk neve. 2003-ban megszűnt Jugoszlávia, amely 74 évig állt fenn (jogelődjeivel együtt 85 évig létezett, és ha még az utódokat is beleszámítjuk, akkor sem volt öregebb 88 évesnél).

Független Montenegró, magányos Szerbia

Szerbia és Montenegró államszövetsége azonban nem sokáig maradt fenn, nemrégiben Montenegró kikiáltotta ki függetlenségét, s azóta kérte felvételét az ENSZ-be. Szlovénia az első állam, amely nagykövetséget is nyitott Crna Gorában, vagyis Montenegróban.

Így nekünk az önálló, 10,5 milliós lélekszámú, 88 ezer négyzetkilométeres Szerbia marad szuverén államként a szomszédunk.

Koszovó is kiválhat Szerbiából

Hogy Szerbia meddig marad 10,5 milliós lélekszámú és 88 ezer négyzetkilométeres, az egyelőre kérdéses, hiszen kedden Fatmir Sejdiu koszovói (albán) elnök bejelentette: Koszovó függetlensége nem képezheti vita tárgyát. Sejdiu a tartomány függetlenségének elismerését kívánja kérni az ENSZ Biztonsági Tanácsától. E testület július 13-i ülésén foglalkozik Koszovó helyzetével.

Tenger nélkül maradt Szerbia
Szerbia már most, tehát Koszovóval együtt is kisebb, mint Magyarország, hiszen az eddigi 102 ezer négyzetkilométeres államszövetség területéből 14 ezer négyzetkilométernyit "magával vitt" a nemrég függetlenné vált, 650 ezres lélekszámú Montenegró. A kiválással Szerbia egyébként elveszítette adriai-tengeri kijáratát is. Déli szomszédunknak egyébként két tartománya is van: a vegyes lakosságú Vajdaság és Koszovó, ahol többségében albánok élnek.

Déli szomszédunk neve és határai az elmúlt 88 évben folyamatosan változtak, s alighanem még nem zárult le a folyamat, hiszen Koszovó esetleges függetlenedése komoly konfliktusokat hordozhat magában.

Hányféle Jugoszlávia létezett?

Az első Jugoszlávia 1918. december elsejétől 1941. április 17-éig létezett. Először a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság jött létre, amely 1918-ban alakult, még az 1920-as trianoni szerződés előtt. (Trianonnak nemrégiben, június negyedikén volt az évfordulója.)

A következő államforma, a Jugoszláv Királyság 1929-ben jött létre, ekkor - főleg a horvát - föderatív törekvések ellenére tulajdonképpen szerb "királyi" diktatúrát vezettek be. Ez az államalakulat a tengelyhatalmak 1941 áprilisi támadásáig maradt fenn, Belgrád 1941. április 17-én kapitulált.

A második Jugoszlávia 1945. november 29-től 1992. január 15-éig "tartott", és több elnevezése is volt. Az AVNOJ (Jugoszlávia Népi Felszabadító Antifasiszta Tanácsa) harmadik ülésén, 1945 végén a Jugoszláv Demokratikus Szövetség megalakulását mondta ki. Aztán 1946-tól Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság, majd végül, 1963. április 7-étől Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság lett a délszláv állam neve.

A harmadik Jugoszlávia

A harmadik Jugoszlávia már inkább Kis-Jugoszláviaként ismert nálunk: 1991-92-ben kiváltak a horvátok, a bosnyákok, a szlovének és a macedónok a föderációból, és önálló államokat alakítottak, de legalábbis megpróbálták ezt. (A bosnyákoknak ez csak félig-meddig sikerült.)

1992-2003 között tehát még mindig létezett Jugoszlávia, de ez már csak Szerbiából (és vele együtt: a Vajdaságból és Koszovóból), illetve Crna Gorából állt. Ezt már csak Jugoszláv Szövetségi Köztársaságnak nevezték. 2003. február 4-én szűnt meg végleg Jugoszlávia, ekkor kiáltották ki Szerbia és Montenegró Államszövetségét, s ez az államszövetség bomlott fel most, 2006 júniusának első napjaiban.

A "Jugoszláviák" története

Jugoszlávia határai az 1910-es, 20-as, 40-es, 50-es és 90-es években folyamatosan változtak. Határmódosítás nélkül csak a 30-as, a 60-as, a 70-es és a 80-as évek teltek el, de nyugalomról nem mindig beszélhetünk ekkor sem: például némi magyar segítséggel a horvát usztasák 1934-ben meggyilkolták a jugoszláv királyt, a nyolcvanas években pedig kezdett kibontakozni a koszovói válság.

Valójában tehát a hatvanas és a hetvenes éveket nevezhetjük Jugoszlávia fénykorának, amikor a különböző népek viszonylagos - vihar előtti és utáni - csendben éltek egymással.

Puccs Montenegróban

Jugoszlávia létrejötte 1918-ban a nagyhatalmak döntése volt. A nagy délszláv állam megalakulásához azonban nemcsak a magyarok, osztrákok ellenállását kellett megtörni: a most újra független Montenegró (Crna Gora) például 1918-ban puccsal vesztette el önállóságát.

Ki volt montenegrói Szerbiában?

1918 novemberében a szerb Karadjordjevics dinasztia puccsal fosztotta meg hatalmától I. Miklós Petrovics montenegrói királyt. A Karadjordjevicsek egyébként eredetileg szintén montenegrói származásúak, akárcsak a korábbi királyi dinasztia, az Obrenovicsok tagjai. De crnagorác családból származik Szlobodan Milosevics is.

Montenegró függetlenségének vége azért érdekes, mert ez az állam védettsége, hegyek övezte határai miatt még a balkáni mintegy 500 éves török uralom idején is félig-meddig autonóm maradt.

Montenegrót a kora középkori térképeken Duklja és Zeta néven érdemes keresni, később egy ideig Nagy-Szerbia része volt a terület, majd a Montenegró, illetve Crna Gora (magyarul: Fekete Hegy) név terjedt el.

Határváltozások: az első sokk

Az 1918-as megalakulás után az első sokk akkor érte a fiatal délszláv államot, amikor olasz nacionalisták 1919-ben megszállták - a ma Horvátországhoz tartozó - Fiumét. Ezt utána kiürítették az olaszok, de Mussolini 1923-24-ben, kárpótlás ellenében megszerezte a mai Rijekát Jugoszláviától.

Az első világháború végéig Fiume egyébként a magyar koronához tartozott, de olasz volt a hivatalos nyelve 1918-ig. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy egy 1912-ben itt született fiút Giovanni Csermanekként anyaköveztek, jóllehet ő magyar cselédlánytól és ismeretlen apától származott. A törvénytelen gyerek később felvette a Kádár János nevet.

Az első Jugoszlávia bukása

Aztán a második világháború véget vetett az első délszláv államnak: 1941-ben gyakorlatilag megszűnt az első Jugoszlávia, miután a Wehrmacht lerohanta az országot. Belgrád bevételekor egyébként egy német esett el, az egész támadás idején kétszáz katonát sem vesztett Hitler.

Más kérdés, hogy ezután Jugoszlávia megszállása hatalmas náci haderőt kötött le, mert tartani már nehezen tudták a hegyes-völgyes balkáni vidéket a fasiszták.

Megszállási zónák

A németek Jugoszlávia nagy részét megszállva tartották a háború alatt, méghozzá magyar, bolgár és olasz segédlettel. Még az olasz irányítás alatt álló Albánia is kapott formailag Jugoszláviából egy kisebb részt.

Az olaszok maguk is újabb területeket foglaltak el Dalmáciában, Szlovéniából az Ausztriát bekebelező Nagy-Németország (Harmadik Birodalom) csatolt magához bizonyos részeket, de kapott belőle Olaszország és Magyarország (Mura-vidék) is. Magyarország Szerbiából a Délvidéket szállta meg, Bulgária pedig Macedóniát gyűrte maga alá.

A második Jugoszlávia előkészítése

A háború utáni Jugoszlávia szerkezete érdekes módon egy eddig kevésbé említett tartományban, Boszniában dőlt el, méghozzá 1943-ban. A titoista erők a világháború alatt különböző helyeken - Uzicei és Bihaci Köztársaság - hoztak létre önállóbb területeket.

Népirtások a világháború alatt
A horvátok már 1941 áprilisában kikiáltották a fasiszták támogatásával létrejött Független Horvát Államot, amely Boszniát is magában foglalta. Itt olyan népirtás következett ekkor, amely még a német tábornokok egy részét (például von Horstenaut katonai főparancsnokot) is megrémisztette: a horvátok szerbeket, zsidókat és cigányokat öltek meg, sokszor válogatás nélkül. A szerb áldozatok száma egyes becslések szerint elérte a 600 ezret. Mások szerint az összes világháborús szerb áldozat száma sem éri el az 500 ezret (beleértve más területeket is). Az azonban bizonyos: minthogy Horvátország katonai irányítása a németek és az olaszok között oszlott meg, a horvátok üldözte szerbek pedig az olasz fennhatóságú déli részekre próbáltak menekülni, ahol az olaszok igyekeztek megvédeni őket. Mindeközben a szerbek bizonyos bosnyák területeken a muzulmánokat öldösték (a muzulmán áldozatok számát százezerre becslik a világháború alatt). Szerbia ekkor német parancsnokság alatt állt, ide legalább 400 ezer szerb menekült más területekről, ahol módszeresen irtották őket. A horvát áldozatok számát a háború alatt 200 ezerre teszik - nem hivatalos források.

Volt olyan periódus a háború elején, amikor egymillió ember tartozott alájuk (keleten jött létre az úgynevezett Uzicei Köztársaság), aztán ez lecsökkent, majd a háború végén, kicsit nyugatabbra megint gyarapodott az általuk ellenőrzött terület. E régiókban, főleg a mai Boszniában működött a legendás AVNOJ (Jugoszlávia Népi Felszabadító Antifasiszta Tanácsa) is.

Megelőzték a Vörös Hadsereget

Tito végül 1944 szeptemberében Boszniából kiindulva szabadította fel Szerbia nagy részét, ezzel megelőzte a Vörös Hadsereget ebben a térségben. A szovjetek Észak-Szerbiába és Vajdaságba vonultak be később. Ez a taktikai siker később biztosította Tito számára, hogy viszonylag önállóan politizálhasson, lavírozhasson a hidegháború idején.

Az AVNOJ még 1943-ban döntött Jajcében a későbbi rendezésről, arról, hogy öt nemzet alkotja majd a jövendőbeli Jugoszláviát.

Akkor már megint szó esett a crnagorácokról, azaz montenegróiakról - a szerbek, a horvátok, a szlovének és a macedónok mellett. Ám például az albánok és a magyarok "nem kerültek képbe". (Hacsak nem vesszük számításba, hogy sok ezer - vagy akár több tízezer - vajdasági magyar esett áldozatul 1945 után a kommunisták hatalomátvételének.)

Ismét Jugoszlávia

1945-ben a Vörös Hadsereg és Tito partizánjai felszabadították a délszláv területeket és hat tagköztársaság alakult meg - a jajcei terveknek megfelelően: Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Macedónia, Montenegró és Bosznia-Hercegovina.

A tagok ezután létrehozták megint Jugoszláviát, amelynek vezetője a horvát Tito lett. Ő az AVNOJ élén, kommunista partizánvezérként kezdte. 1945 márciusában alakult meg az első, újból közös jugoszláv kormány.

Nem lett nagy délszláv állam

Tito később, a háború után a bolgár Dimitrovval együtt tervezte egy még nagyobb délszláv államszövetség létrehozását is. 1947-ben erről Bledben, Szlovéniában egyezményt is írtak alá. (Időközben Bulgárián belül a macedónok lakta pirini régió kialakítására történtek előkészületek, ez a délnyugat-bulgáriai terület majdnem Jugoszláviához került a második világháború után.)

Dimitrov 1948-ban Románia csatlakozását is felvetette ehhez a tervezett balkáni államszövetséghez, míg Tito inkább Albániát, sőt román források szerint Görögországot és Magyarországot is "bevette" volna.

Ugyanezen román forrás szerint Tito a Bánát - Temesvár és környéke - sorsáról is tárgyalt egy alkalommal Petru Groza bukaresti miniszterelnökkel, de Romániából nem kapott részt Jugoszlávia, ahogy a bulgáriai, pirini macedónokra sem tudta kiterjeszteni a fennhatóságát.

Rejtélyes haláleset

Dimitrov és Tito szervezkedését egyre gyanakvóbban nézte Moszkva. Sztálin kezdetben támogatta, aztán Tito egyre önálóbb ötleteinek láttán ellenezni kezdte Bulgária és a nyugattal barátkozó Belgrád tárgyalgatásait. Dimitrov aztán 1949-ben hirtelen megbetegedett és meghalt. Ez éppen szovjetunióbeli gyógykezelésén történt.

Dimitrov hirtelen halála azóta is sokat foglalkoztatja a történészeket. Őt, a hithű sztálinistát, ugyanakkor a náci-ellenes népfront-politika képviselőjét, a lipcsei per hősét nem lehetett egyszerűen kivégeztetni, a betegség ezért sokkal kézenfekvőbb lehetett a szovjet diktátornak.

Moszkvának ugyanis nem állt érdekében túl nagy, és főleg túl független délszláv államszövetség létrehozása. Jugoszláviát amúgy sem tudta közvetlenül irányítása alá vonni, ezért akadályozta Bulgáriával tervezett egyesülését.

Új-zélandiak szállják meg Triesztet

A második világháború után Jugoszlávia visszakapta a Délvidéket, Macedónia megint tagköztársaság lett. Fiumét megszerezték az olaszoktól, akárcsak Isztria döntő részét és Dalmáciát.

Trieszt sorsa azonban hosszú ideig megoldatlan maradt. 1945 májusában az angolok, illetve megbízásukból egy új-zélandi katonai egység tartotta megszállva a várost, ez azonban felbőszítette Titót, majdnem fegyveres konfliktus lett az ügyből a világháború végén.

Csak az ötvenes években rendeződött Trieszt ügye

Aztán Trieszt egy ideig szabad város lett, de az ötvenes években rendezte a két ország, Olaszország és Jugoszlávia ezt a kérdést, és Olaszországhoz került maga a kikötőváros, amelyet szinte körbeölelt a délszláv állam, pontosabban a szlovén tagköztársaság.

Jugoszlávia határai furcsa módon a hatvanas-hetvenes években nem változtak, bár a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, az úgynevezett horvát tavasz azonban megint némi mozgolódást jelzett. Nem véletlen, hogy Franjo Tudjman - aki később a független Horvátország elnöke lett - ekkor börtönbe is került. Tudjmant, a horvát mozgalom prominens képviselőjét 1967-ben kizárták a pártból, 1972-ben pedig le is tartóztatták. Csak Miroslav Krleza, a híres író közbenjárására nem került Tudjman fegyházba, csak börtönbe...

A nyolcvanas években sem volt teljes a nyugalom: ekkor már erősen mozgolódtak a különböző népek, elsősorban a koszovói albánok. De Tudjmant, a horvát nacionalistát ekkor megint börtönbe csukták pár évre.

A horvát származású Tito 1980-ban halt meg, ezután a szerb nacionalizmus erősödni kezdett, s hamarosan feltűnt Szlobodan Milosevic is, aki fokozatosan magához ragadta a hatalmat. A szerb kommunista párt elnökeként Milosevic volt az, aki 1987-ben elment Pristinába, Koszovó központjába, és azzal nyugtatta a helyi szerbeket: "titeket nem bánthat senki". Milosevicnek nem lett igaza.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!