Lukács
9 °C
22 °C

Élő adás a Nemzetközi Űrállomásról

2009.03.12. 08:45 Módosítva: 2009-03-12 08:46:51
A NASA a hét elején bejelentette, hogy a jövőben élő internetes adásban nézhetjük a Földet a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről.

A közlemény szerint a kamerák a Föld látképét, illetve az űrállomás külső egységeit mutatják majd a hét minden napján a körülbelül 350 kilométeres magasságban keringő ISS-ről. A közvetítések általában akkor lesznek, amikor az űrhajósok alszanak, a magyar idő szerint körülbelül este 7-től reggel 7-ig tartó időszakban. Kelly Humphries, a NASA szóvivője szerint azért nem 24 órában közvetítenek, mert egyrészt az ISS-nek csak négy kommunikációs csatornája van, és ezeket a munkavégzés idejére mind szabadon kívánják tartani, másrészt pedig az asztronautáknak is kijár a magánélet – írja az ITcafé.

Ha éppen nincs adás, akkor az ígéret szerint az űrállomás helyzetét és útvonalát lehet majd követni egy térképen (ez a funkció most még nem működik), de arra is megadják a lehetőséget, hogy a munkájukat végző űrhajósok befelé fordítsák a kamerát, és megmutassák, hogyan élnek odafönt. A tervek szerint az űrállomás és a houstoni irányító központ közti beszélgetéseket is hallhatjuk a közvetítések ideje alatt.

Az élő videó elérhető a NASA TV honlapján, illetve ezen a linken közvetlenül is behívható.