Obama afroamerikai űrhajóst nevezett ki a NASA élére

2009. május 24., vasárnap 01:16

Charles Bolden négyszer járt az űrben, és volt már a NASA vezetőjének helyettese is. Ha a felsőház is elfogadja a kinevezését, akkor olyan időszakban kell majd vezetnie a NASA-t, amikor az űrügynökségnek nem is lesz űrhajója, és az oroszok segítségére szorul majd.

Charles Bolden személyében egy afroamerikai volt űrhajóst nevezett ki Barack Obama amerikai elnök az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) élére, az intézmény számára kényes időszakban.

20060910-AstronautCharlesBolden
Charles Bolden

A washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint szombaton jelentette be a kinevezést, amelyet a törvényhozás felsőházának még jóvá kell hagynia.

Amennyiben ez megtörténik, Bolden lesz a NASA első afroamerikai vezetője, egyben a második űrhajós az intézmény élén.

Bolden négyszer járt az űrben, kétszer űrrepülőgép parancsnokaként, és korábban már dolgozott a NASA vezetőjének helyetteseként.

Bolden - ha kinevezését jóváhagyják - kényes időszakban veszi át az űrkutatási hivatal irányítását. A Columbia űrrepülőgép 2003-as lezuhanása után a George Bush elnök nevével fémjelzett akkori amerikai kormányzat úgy döntött, hogy a többi űrsiklót 2010-ben, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) építésének befejezése után kivonja a forgalomból. Új amerikai űrsikló azonban legkorábban várhatóan csak 2015-ben állhat szolgálatba, így az Egyesült Államok öt évig az orosz Szojuz űrhajók segítségére szorul majd az űrutazások terén.

Kapcsolódó anyagok:

Megint elhalasztották az Atlantis leszállását - 2009.05.23.
A viharos időjárás szombaton is problémát okozott, az űrsikló tartalékai hétfőig elegendőek.
Az űrben is levetítették a Star Treket - 2009.05.19.
Az asztronauta elmondta, mindig is különböző lényekkel szerette volna utazgatni az űrben.
Elkészült az űrállomás panorámaablakos modulja - 2009.05.18.
Az űrhajósok a szennyvíztisztító mellől nézhetik majd a csillagokat.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől