Vége a szimulált Mars-expedíciónak

2009. július 14., kedd 12:50 |

Kedden magyar idő szerint délben nyitották ki Moszkvában azt az űrhajó-szimulátort, amelybe három hónappal ezelőtt hat embert ültettek be, hogy a Mars-expedícióval járó bezártság hatásait vizsgálják rajtuk.

A négy orosz és két európai kísérleti alany március 31-én vonult be az 550 légköbméteres szimulátorba. Mindenkinek volt egy 3,2 négyzetméteres parányi hálószobája. A szabályok szerint csak betegség vagy nagy baj esetén jöhettek volna ki, de mindenki végig tudta csinálni a kísérletet. A moszkvai IBMP orvosbiológiai kutatóintézet azt kívánta tanulmányozni a kísérlettel, hogy milyen pszichikai és fizikai hatásai vannak a tartós összezártságnak.

A Mars-expedíció körülményeit annyira utánozták, hogy a kísérleti alanyok és a tudósok közötti rádiókapcsolatban is 20 perces késleltetést alkalmaztak, hiszen a Földtől távoli űrhajóról is több perc alatt jut el a rádiójel a Földre és vissza. A kísérletet 2010-ben megismétlik, de akkor már 520 napra zárják be a próbaűrhajósokat az űrkabin-szimulátorba. Feltehetően ennyi ideig fog tartani az igazi Mars-repülés is oda-vissza.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Bebizonyosodott, hogy tavak voltak a Marson - 2009.06.18.
Az MRO kamerái egy egykor 200 négyzetkilométeres, 450 méter mély tó medrét találták meg.
Lefaragják az európai Mars-missziót - 2009.06.17.
A Mars-rengéseket vizsgáló Humboldt műszer egyelőre nem utazik a vörös bolygóra.
A magyarok szerint nagy eséllyel van élet a Marson - 2009.04.30.
A magyar kutatócsoport nem talált ugyan kis zöld emberkéket a vörös bolygón, de új utat nyitott a marsi élet felfedezésében.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
VEGAFUTÁR! Nem csak vegáknak!
Házias ízek, egészséges ételek kiszállítása Budapesten, Székesfehérváron és Kaposváron
hirdetés