Marsi sziklákban keresik az élet nyomait

2010. július 30., péntek 15:05

A földön kívüli élet nyomait önkéntesek számítógépeinek segítségével kereső SETI program vezetője szerint a Mars sötét oldalán található Nili Fossae térség sziklái az egykori marsi élet nyomait tartalmazhatják.

A kutatók az Earth and Planetary Science Letters szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban azt írják, a Mars Reconnaissance Orbiter által itt talált sziklák nagyon hasonlítanak a legősibb földi kőzetekként ismert ausztráliai leletekre, és a százmillió évekkel ezelőtti élet fosszíliáit tartalmazhatják.

A sziklák a tudósok becslései szerint négymilliárd évesek, a bolygó keletkezése után egymilliárd évvel keletkeztek. Ezekben a kőzetekben fedeztek fel 2008-ban karbonátnyomokat, ami az első közvetett bizonyíték volt arra, hogy a Marson egykor létezhetett élet. A sziklák vizsgálata azért is érdekes lehet, mer betekintést engednek abba is, hogy a Föld hasonló idős korában mi történhetett.

A tudósok szerint a Marson legfeljebb mikrobaszintű élet létezhetett, és ezeknek az élőlényeknek a maradványait őrzik az ősi sziklák. A kőzetek alaposabb vizsgálatára a jövőre induló új Mars-jármű, a NASA Mars Science Laboratoryja ad majd lehetőséget, ami 2018-ig fogja járni a bolygó felszínét. Elképzelhető, hogy ez lesz az űrügynökség utolsó Marsra indított felszíni szondája, mivel az ilyen expedíciók borzasztóan drágák.

Címkék:

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!