Beatrix, Erna
17 °C
34 °C

Leszerelték az ISS hűtőberendezésének hibás ammóniaszivattyúját

2010.08.11. 23:36

Doug Wheelock és Tracy Caldwell néhány napon belül most másodszor lépett ki a világűrbe. A korábbi hétórásra tervezett szerelésük során kellett volna eltávolítani a hibás ammóniaszivattyút, de ez nem sikerült. Sokáig kellett ugyanis bajlódniuk egy cső lecsavarásával, amely ammóniát tartalmazott.

Az asztronauták mostani feladata az volt, hogy eltávolítsák a - fürdőkád nagyságú, 355 kilós - szivattyút, amit sikeresen teljesítettek. Mostani küldetésük 7 óra 26 percet tartott. A cserealkatrészt majd következő, vasárnapi űrsétájukon erősítik fel.

Az ISS-nek két hűtőrendszere van, amelyek feladata megakadályozni az elektronika túlhevülését. Az egyik rendszer július 31-én meghibásodott. Azóta elővigyázatosságból az űrhajósok kikapcsolták az ISS egyes berendezéseit. A hattagú űrhajóscsapat azonban egyszer sem volt veszélyben, az összes fontos berendezés kifogástalanul működött.

Itt az ovisok ideje –50%!

A Kolping Hotelben minden 8 év alatti gyermek fél áron pihenhet!

Kikötők és élmények most akciósan!

Ahány kikötő, annyi felfedezés - Tengeri hajóutak sok látnivalóval és pihenéssel!