Új trójai kisbolygót fedeztek fel
A Neptunusz eddigi hat trójai kisbolygóját mind az L4 pont körül találták, ám most egy ügyes ötlettel a Tejút előtt látszó L5 pontban is felfedeztek egyet.
Joseph Louis Lagrange olasz-francia matematikus 1772-ben publikálta írását, miszerint két nagytömegű égitestest közös gravitációs terében létezik öt olyan pont, ahol egy harmadik, kisebb tömegű égitest hosszú ideig stabil helyzetben maradhat. Ezek a Lagrange-pontok, melyek közül három a két égitesttel egy vonalban helyezkedik el, az L4 és L5 pontok viszont a kisebb tömegű égitest pályája mentén, de tőle 60 fokos távolságban találhatók.
A Nap-Föld rendszerben a Nap és a Föld között található L1 pontról hallhattunk többet, mivel ez ideális hely napmegfigyelő szondák számára. A többi bolygó miatt azonban ez és a másik két egy vonalban lévő pont mégsem stabil. Gravitációs hatásuk miatt az ide helyezett műholdak el akarják hagyni ezeket a pontokat, így korrekciós hajtóművekkel időnként módosítani kell a helyzetüket. Nem így az L4 és L5 pontok, melyek körül mozogva stabil pályák alakulhatnak ki a Naprendszerben is.
Az elmélet 1906-ban nyert bizonyítást, amikor Max Wolf előbb a Nap-Jupiter rendszer L4, majd az L5 pontjában is felfedezett egy-egy kisbolygót. A ma trójai kisbolygóknak nevezett (az L4 pont kisbolygóit a görög, az L5 pont kisbolygóit a trójai hősökről nevezik el) égitestek közül ma már több mint 4500-at fedeztek fel, de egy magyar kutatók által folytatott vizsgálat szerint a két Lagrange pontban több aszteroida lehet, mint a Mars és Jupiter közötti fő kisbolygóövben.
A számítások azt mutatták, hogy a többi óriásbolygó L4 és L5 pontjaiban is lehetnek stabil aszteroidák, ám az ezek felfedezésére irányuló próbálkozások sokáig sikertelenek maradtak. Nagy megkönnyebbülés volt az elméleti szakembereknek, amikor 2001-ben végre sikerült találni egy trójai kisbolygót a Nap-Neptunusz rendszer L4 pontjában, melyet azóta öt újabb követett, ám mind az L4 pontban található.
Amikor valami megfigyelésekből adódó rendellenességre bukkanunk, először mindig arra kell gyanakodni, hogy maguk az észlelések okozzák a rendellenességet, ezt hívjuk kiválasztási effektusnak. Esetünkben a két Lagrange pont elhelyezkedését kell megvizsgálni. Míg a Neptunuszt 60 fokkal előző L4 pont jelenleg a Pisces és Aries csillagképek csillagszegény vidékei előtt látszik, addig a bolygót 60 fokkal követő L5 pont az Ophiuchus és a Sagittarius csillagképekben, a Tejút centrumának irányában található.
Itt gyakorlatilag lehetetlen 22-23 magnitúdós kisbolygók után kutatni, hiszen ilyen fényességig annyi a csillag, hogy a kisbolygó szinte mindig valamelyikkel összeolvadva látszik. A Neptunusz több trójai kisbolygóját felfedező Scott Sheppard és Chad Trujillo azonban egy furfangos ötlettel áthidalta a problémát, és megtalálta az Neptunusz első L5-ös trójai kisbolygóját.
A Tejútban mindenhol sok a csillag, ám számos porfelhő is található, melyek elnyelik a mögöttük látszó csillagok fényét. Az egyik legszebb képviselőjük a Szeneszsáknak nevezett porfelhő a Crux-Centaur csillagképek határán, amelynek területén szinte alig látunk csillagot. Sheppard és Trujillo hasonló porfelhőket nézett ki a Tejút mentén, így a rengeteg csillag nem zavarta halvány kisbolygó azonosítását.
Az ötlet meghozta gyümölcsét, amikor 2008. június 7-én a Mauna Kea csúcsán felállított 8,2 m-es Subaru-teleszkóppal felfedeztek egy 23,2 magnitúdós égitestet, melynek elmozdulása azt sugallta, hogy a Neptunusszal megegyező 30 CsE távolságban járhat. A pontos pályameghatározáshoz azonban követni kellett a 2008 LC18 jelű égitestet, ami augusztus végéig sikerült is, ám a biztos megerősítéshez 2009-es megfigyelésekre is szükség volt. Csakhogy a kisbolygó addigra elhagyta a porfelhő területét.
Nagy nehézségek árán, több sikertelen próbálkozás után 2009. június 22-én sikerült megtalálni a csillagok tengere előtt vonuló halvány kisbolygót. Ezzel megerősítést nyert, hogy valóban a Neptunusz trójai kisbolygójáról van szó. Átlagos fényvisszaverő képességet feltételezve az égitest átmérője 100 km körül lehet, és a számítások szerint nagyjából 150 hasonló mérető kisbolygó lehet az L5 pont környékén. Mindez arra utal, hogy a Neptunusz trójai kisbolygóinak száma és össztömege is felülmúlja a főövi kisbolygók számát.
